Világról szóló élmények - ahol az út a cél

Bergamo - kicsi város, nagy látnivalókkal

2018. október 01. - Legjobb Áron

Bergamót a fapados légitársaságok hozták közel a magyar utazókhoz, de ugyanazzal a mozdulattal tették rögtön jelentéktelenné is azzal, hogy Milánó egyik repülőterének nevezték ki (úgy is találjuk meg a repjegykeresőkben, hogy Milano-Bergamo Airport). Pedig ez az aranyos város sokkal több, mint átszállóhely (bár kétségtelen tény, hogy annak is praktikus, de nem csak Milánó felé, hanem más olasz városokba is.)

 

Bergamóról röviden: egyetlen nap alatt is jól bejárható hangulatos város, egy csodálatos Felsővárossal (középkori hangulatú utcákkal és házakkal). Mindent tud, amit Olaszországban szeretünk. Mindenképpen érdemes a megtekintésre, olyan hely, ahová az ember visszavágyik, ha látta már. Egy nap alatt is felfedezhető, de nem egynapos város.

 

Bergamóban minden megvan, amiért egy olasz várost szerethetünk. Középkori városmag, reneszánsz építészet, kávézók, hangulatos éttermek, templomok és múzeumok az itáliai festők remekműveivel, igazi olasz fagylalt. A város egy nap alatt is felfedezhető - igaz, ebben az esetben lemond az utazó arról, hogy este is barangoljon a Cittá alta, azaz a Felsőváros hangulatos utcáin -, a kiemelt látványosságok gyalog is kényelmesen bejárhatóak, szóval akár úgy is része lehet a programunknak, ha továbbutazunk és csak pár órára állunk meg itt. Higgyék el, megéri.

Sajnos a 2018-as téli menetrendben, október végétől, a Ryanair - ők repülnek Budapestről közvetlenül ide -megváltoztatta a korábbi indulási időpontokat, így most nincs kora reggeli járat, se ugyanaznap késő esti. A leírt utazást fordított repülőúttal - oda Milánó kora reggel, este Bergamóból haza a hétfői és pénteki napokon lehet megvalósítani, illetve aránylag korán megy a vasárnapi közvetlen járat oda és másnap van késő esti közvetlen gép haza felé, és Bergamóban megaludni nem pazarlás (a város igazán megérdemli és lehet elfogadható áron szállást foglalni). 

Amikor én utaztam (2018 szeptemberében), akkor reggel hét órakor indult Budapestről a közvetlen járat és fél kilenckor szállt le. A bergamói repülőtér abszolút családias, pillanatok alatt átjut az ember a tranzit részen, még inkább, ha csak kézipoggyásszal utazik). Az érkezési csarnokban - már ott, ahová bárki beléphet, nemcsak a repülővel érkezők - van a helyi turisztikai hivatalnak irodája, ahol érdemes prospektusokat és ingyenes térképet beszerezni a városról (de van ingyenes térkép Milánóról is, illetve kiadványok Lombardia egyéb szépségeiről). A turisztikai iroda bejárata mellett vezet le a lépcső a mosdóba, érdemes még itt kihasználni a lehetőséget.

A reptér épületének kijáratával szemben áll meg a helyi buszjárat (linea 1), amellyel eljuthatunk a bergamói pályaudvarhoz (átszállási lehetőség Milánó vagy éppen Brescia felé), majd a busz továbbmegy a belváros felé, onnan fel a Felsővárosba (érintve a sikló, azaz a funicolare alsó állomását), ahol megkerüli a régi városmagot. A napi jegy 2018 őszén 5 euro volt, és meg lehet vásárolni a buszmegállóban lévő automatánál, de fent a buszon is van jegyautomata. (Aki biztosan tudja, hogy csak egyszer utazik aznap, például csak a vasútállomásra megy, annak elég egy szimpla jegy, ami a reptérről a városba 2.30 euro.)

Egyébként szerencsés esetben már a megérkezés is felejthetetlen lehet, ugyanis ha a város felől száll le a gépünk, akkor a bal oldali ablakokból csodálatos rálátásunk nyílik a Felső- és az Alsóvárosra is. Bergamo mögött pedig az Alpok csúcsai nyújtanak mindig kellemes háttérképet, ha távolabbra is tekintünk.

Azt mindenki maga döntheti el, hogy hol kezdi a városnézést, és milyen módon fedezi fel a látnivalókat, de én itt most megosztom az általam bejárt útvonalat, ami nekem nagyon bevált, hátha másnak is hasznára válik. 

A gépem 8 óra 45-kor szállt le és 9 óra után tíz perccel már a városközpontban álltam! Az előkészítéskor először arra gondoltam, hogy a Felsővárosba kezdem a napomat - mert ott van a kiemelt látnivalók nagyobb része -, de azután az utolsó pillanatban módosítottam ezen és egyáltalán nem bántam meg. A változtatás oka pedig az volt, hogy a korai indulás miatt reggelizni nem tudtam és szendvicset sem akartam cipelni, hiszen sokkal jobb, ha helyben vásárolok friss péksüteményt és belevalót. Kerestem egy élelmiszer áruházat és vettem mortadellát, nagyon finom sajtot, péksüteményt (mókás, hogy kilóra adják a kiflit, stanglit is, le kell mérni, mint nálunk sok helyen a zöldségeket), innivalót. Ezt követően a via Pignolo nevet viselő hangulatos utcába fordultam be, ahol hamarosan egy térre értem és itt kényelmesen meg is tudtam reggelizni. Végre kezdődhet a város felfedezése!

img_20180910_143803.jpg

A Felsővárost (Cittá Alta) több kapun keresztül lehet megközelíteni. Ez az utca - a via Pignolo - a Porta di San Agostino nevű bejárathoz vezetett fel, így végül ebből az irányból léptem be a Felsővárosba, ami nagyon jó döntésnek bizonyult, mert így egy olyan részt is láthattam, amelyik amúgy kiesik a főbb turistaútvonalból. A kapu után jobbra egy park található (Parco Sant' Agostino), ahová ha besétál az ember, akkor a város mögötti hegyekre nyílik kilátás. Áll itt egy régi templom- és kolostorépület is, de erre az van kiírva, hogy a helyi egyetemhez tartozik. A templommal szemben kezdődő utca - a via Porta Dipinta - vezet a Felsőváros központjába. A szűk kis utca hangulatában már megelőlegezi azt, ami fent vár ránk (igen fent, mert meredek emelkedőt mászunk, bár már idáig is másznunk kellett, de hát azért hívják Felsővárosnak ezt a részt, mert a modern Bergamo fölé magasodik). A kaptató végén egy kis térre érkezünk - Piazza Mercato Delle Scarpe -, ide fut be a funicolare is, és jobbra fordulva rátérhetünk a Felsőváros főutcájára. Semmiképpen ne hagyjuk ki ezt az utcát, azonban időnként térjünk le róla a jobbra és balra eső mellékutcákba, ahol kevesebb a turista, de semmivel sem kevésbé szép vagy hangulatos a környezet. Bergamo látnivalóiról nem írnék részletesen, azt meghagyom az útikönyveknek, inkább gyakorlati tapasztalatokat osztanék meg, illetve folytatom az általam bejárt útvonal leírását, amely számomra nagyon bevált, praktikusnak bizonyult.


A keskeny, szépen kövezett utca mindkét oldalán üzletek sorakoznak (elsősorban kávézók, éttermek, pékségek, cukrászdák). A szűk utcák pedig senkit ne tévesszenek meg, az itt lakók autóval közlekednek, igaz itt is csak a kiskocsik jöhetnek számításba, mint Olaszország oly sok településén. Középkori eredetű lakótornyot a Felsőváros több pontján is láthatunk, itt is lesz egy, látványuk-hangulatuk engem mindig megérint. Nagyjából az utca hosszának felénél van a Felsőváros központja, Piazza Vecchia. Itt biztos, hogy mindenki hosszabb időt fog eltölteni, körbejárva a tér épített emlékeit, de lehet ebédelni is, akár kint ülve a teraszon, csodálva a látványt. Magam is megpihentem a könyvtár - Biblioteca Civica Angelo Mai - árkádjai alatt, hogy élvezzem a tér hangulatát, a turisták és a helyiek folyamatosan hömpölygő áradatának látványával egyetemben. 

A térről közelíthető meg a város egyik jelentős műemléke és látnivalója, a Basilica di Santa Maria Maggiore. A templom látogatása belépőjeggyel lehetséges, de a mellett álló Battistero (keresztelőkápolna) jegy nélkül is megtekinthető belül is. És ha szemben állunk a bazilika bejáratával, akkor jobbra lesz a Battistero bejárata, és tőle jobbra van egy kapu. Ha ezen belépünk és besétálunk egy kicsit, akkor beléphetünk egy olyan előcsarnokba - szabad ide a bejárás -, melynek falain nem olyan régen középkori freskókat fedeztek fel. És a bejárattal szemben nyílik egy ajtó, melyen keresztül a bazilika mögé jutunk ki. Érdemes ezen az útvonalon körbejárni az épületegyüttest.

img_20180910_110433.jpg

Utunkat érdemes tovább folytatni a Felsővárost átszelő főutcán - innentől már via Bartolomeo Colleoni a neve - egészen addig, amíg elérjük a városrész másik végét. Itt balra fordulva, a viala Della Mura-n jutunk el a régi városfalhoz, amely az UNESCO világörökségek közé tartozik. A fal tetején vezető úton sétálva az új városrészre nyílik pazar kilátás. A falnak ez a szakasza a Porta San Giacomo-hoz vezet le. Itt eldönthetjük, hogy a kapun keresztülhaladva gyalogosan indulunk-e le a lenti városrészbe, vagy visszamegyünk a funicolare végállomásához. Én az utóbbi mellett döntöttem, mert mindenképpen szerettem volna kipróbálni, így a via San Giacomo-n felmentem a Piazza Mercato Delle Scarpe-hoz (igen, ismét emelkedőt kell megmászni). Akinek maradt még ideje a Felsővárosra, az próbáljon meg a lehető legtöbb utcán végigmenni, mert érdemes. Aki pedig végzett, az itt szállhat fel a funicolare-ra, amely egy gyors utazás szép kilátással az Alsóvárosba (Cittá Bassa). 

img_20180910_120828.jpg

Az alsó végállomásnak van buszmegállója, de miután Bergamóban nincsenek távolságok, inkább a rövid sétát ajánlom a viale Vittorio Emanuele II, ami egy igazi békebeli hangulatú utca, széles járdával, az 1800-as években épült elegáns villákkal, kertjükben pálmafákkal. Pár perces séta után visszaérkezünk a központba, ahonnan reggel elindultunk. Itt az idő, hogy felfedezzük a modern belvárost is. Talán a via XX Settembre-n érdemes besétálnunk, amelynek egy része sétálóutca, üzletekkel és éttermekkel, és végül belefut a via Sant' Allesandroba (ebben az utcába találtam meg a meglepően kevés bergamói fagylaltozó egyikét, és ettem egy nagyon finom fagylaltot). Ahol a két utca összeér, forduljunk balra és menjünk le a via Zambonate-ig, ahol újra balra fordulva - a via XX Settembre-val párhuzamosan haladva - sétáljunk vissza a largo Porta Nuova-ig.

Nekem itt ért véget a bergamói napom (15.30 volt ekkor), mert este Milánóból repültem vissza. Pár perc sétával elérhető innen a vasúti pályaudvar (egyben itt van a központi buszpályaudvar is). Bő félórás kényelmes vonatút várt rám Milánóba, ahol még metróval elmentem a dómhoz, ami tökéletes lezárása volt ennek a napnak (csodálatos délutáni napsütésben fogadott, nagyon szép volt), majd kisétáltam a központi pályaudvarhoz, ahonnan a reptéri busz indult.

A teljes utazás - a reggeli felkeléstől a másnap hajnali lefekvésig, azaz háztól házig - összesen 22 óra volt. Természetesen csak az vállalkozzon ilyen túrára, akinek ez belefér az utazásról alkotott világába. Abszolút kibírható - én ilyenkor a két repülőutat arra használom, hogy pihenjek, ami kb. 3 plusz órát jelent - egy átlagos embernek fizikailag teljesíthető és élvezhető. De a lényeg: árban nem kerül többe, mint mondjuk lenni vonattal Pécsre, Debrecenbe vagy Szegedre. Időbe sem, mert ezeknél a vonatutaknál rövidebb a repülőút. Az élmény viszont összehasonlíthatatlan. Elképesztően átmos, bármennyire is furcsán hangzik, de nagyon kikapcsol. Annyira tömény, annyira más, mint amit általában csinál az ember. Én szeretek így utazni és másoknak is ajánlom a kipróbálását. Ha nincs több időnk és/vagy pénzünk utazni, akkor nagyon is jó opció egy ilyen túra arra, hogy megtörjük a hétköznapok egyhangúságát. És amióta 3000-4000 forintos jegyeket lehet foglalni egy útra a legizgalmasabb európai városokba, bevallom, engem nem hagy nyugodni a lehetőség. Mert járatok szűnnek meg, menetrendek változnak, ezért ha az ember lát egy jó ajánlatot, érdemes belevágnia.


Tipp: Lehet egy napra szóló belépőjegyet kapni, amellyel 6 látnivaló tekinthető meg. Ezekből 5 helyszín van a Felsővárosba, egy pedig a lenti városközpontba, azaz felkeresésük ideálisan illeszthető a fenti túraútvonalba.

Továbbutazáshoz: Bergamo a Ryanair egyik legnagyobb bázisa, több mint harminc ország közel 100 repülőterére van innen járatuk (és még más légitársaságok is repülnek innen). Érdemes átszállópontnak is használni, belföldre pedig jó autóbusz és vonat csatlakozások és árak vannak (például Brescia vonattal vagy Torino a Flixbus járatával).

Milánó: a bergamói repülőtérről van közvetlen járat Milánóba (5 euróért), de Monzába és a Malpensa airportra is. 

 

 

Technikai részletek

 

Az utazás dátuma : 2018. szeptember 10.

Repülőút : Budapest-Bergamo (Ryanair)
                Milánó-Budapest (Wizzair)

Vonatút: Bergamo-Milánó (Trenitalia)

Költségek:

a repülőjegy 10.000 forint alatt kihozható
(Ryanair legolcsóbb ára egy útra 3059 forinttól, a Wizzair-é 4590 forinttól kezdődik a cikk írásakor)

Napi jegy a tömegközlekedésre Bergamóban: 5 euro

vonatjegy Bergamóból Milánóba: 5.50 euro

Egy metrójegy Milánóban: 1,50 euro

Repülőtéri transzfer Milánó belvárosából a reptérre: 8 euro

Az étkezési (egyéb költségek) mindig egyedi tételek, de nekem nem volt több 10 eurónál. Miután hétfőre esett az utazás, múzeumokba nem mentem be, de nem is terveztem, ahhoz kevés lett volna az egy nap (majd legközelebb). De Bergamóban 10 euróért lehet venni olyan napi jegyet, amellyel hat fontos látnivaló is felkereshető (és a nyári időszakban, augusztus végéig, sok helyszín hétfőn is kinyit).

 

Hasznos oldalak:

www.visitbergamo.net

Bergamo Airport - Orio al Serio

www.museodellestorie.bergamo.it/

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagrolszoloelmenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr2514272835
Nincsenek hozzászólások.