Világról szóló élmények - ahol az út a cél

Repülő + busz - Észak-olaszországi városlátogatások pár ezer forintért

2019. január 10. - Legjobb Áron

 

A bőséges kínálatnak köszönhetően mindig lehet valamelyik európai - sőt, még Európán kívüli - úti célra kedvező árú repülőjegyet találni. Azonban lehet, hogy éppen egy olyan városba tudunk csak elrepülni, ahol már jártunk és nem néznénk meg még egyszer, viszont a környezetében lenne más felkeresendő helyszín. És ilyenkor tud nagyon örülni az árérzékeny utazó, ha mondjuk 5 euróért lát autóbuszjegyeket Észak-olaszországi városok között.

 

Szerencsére a busztársaságok is felismerték, hogy a pár eurós repülőjeggyel érkező turisták nem fognak magasabb összeget áldozni egy buszutazásra, mint a repülésre. Ezért ma már szinte minden fontosabb útvonalon lehet 5 euro körüli árért buszjegyet venni. És ez a lehetősége nagyon nagyban megnöveli az elérheti úti célok számát.

Nézzünk is egy aktuális példát. Az olasz Marinobus most éppen 5 eurós áron kínálja a Bologna és 25 Észak-olasz város közötti buszjegyeit. És ha a menetrendjük éppen passzol az útitervükhöz, akkor ez az ajánlat nagyon jó lehetőség akár nagyobb távolságok megtételére is, olyan izgalmas városok felé, mint Torino vagy La Spezia, ahonnan kiindulva a Cinque Terre öt mesés faluját és partszakaszát fedezhetjük fel. Ráadásul Bolognán kívül további négy olyan várost is elérhetünk velük, ahonnan van közvetlen low-cost járat Budapestre (Milánó, Bergamo, Pisa és Treviso). 

 

marinob.jpg                                                                                                 A Marinobus Észak-olaszországi járathálózata

Én az utazásaimhoz szívesen veszem igénybe a busz- vagy vonatjáratokat, mert így lehetőségem nyílik arra, hogy több várost is be tudjak járni rövid idő alatt és alacsony költségvetéssel, rugalmasan kombinálva a repülőtereket is (hiszen nem muszáj onnan repülni vissza, ahová megérkezett az ember). Azzal pedig, hogy az autóbusz és a vonatok állomások a városközpontokban vannak, időt tudok spórolni. És nem utolsó sorban a buszról vagy a vonatról többet lehet látni a tájból, amerre jár az ember. 

Ha valaki veszi a fáradságot és megnézi, hogy egy adott városból hová lehet, hová érdemes elutazni - hasznos először térképen felmérni a régiót, majd rákeresni, hogy a kiválasztott célpontok között milyen közlekedési lehetőségeket ajánl az internet -, akkor sokkal tartalmasabb városlátogatásokat - igazi kis körutazásokat - is meg fog tudni szervezni meglepően kis költségvetéssel. Szinte minden vasúti társaságnak, buszos vállalatnak vannak kedvezményes jegyárai, akciói, érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni az ajánlataikat.

 

www.marinobus.it/

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagrolszoloelmenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr8814552178