Világról szóló élmények - ahol az út a cél

Múzeumok éjszakája külföldön

2019. január 12. - Legjobb Áron

 

Tavaly nyári berlini utazásom során fedeztem fel, hogy ott is megrendezik a Múzeumok Éjszakáját, azaz, ahogy ők hívják: a Múzeumok Hosszú Éjszakáját (Lange Nacht der Museen). Azóta utána néztem és már tudom, hogy ennek a nagyszerű rendezvénynek a német főváros volt az első helyszíne (1997-ben), azóta viszont a kezdeményezés Európa legtöbb országában meghonosodott. Miután itthon egy jó évtizeden keresztül voltunk lelkes résztvevői minden évben az eseménynek, érdekes volt megtapasztalni, hogy miként működik más városokban.

 

Igazság szerint a bécsi rendezvényt már évek óra figyelemmel kísértem, de még nem volt alkalmam részt venni rajta. Most viszont nem volt kérdés a részvétel, így már előre megvettem a jegyeket az interneten (ráadásul így jelentős kedvezményt is kaptam), és az elérhető prospektusból igyekeztem felkészülni előre, kiválasztva a szóba jöhető múzeumokat és útvonalat. A berlini rendezvény sok hasonlóságot mutat a budapestivel, vannak kifejezetten ezen az estén közlekedő buszjáratok, amelyek a múzeumok között biztosítanak összeköttetést. Számomra meglepő módon nem cserélték karszalagra a papíron kinyomtatott jegyet, hanem azt kellett bemutatni minden alkalommal a bejáratnál.

khm_aussen_2.jpg                                                                                                  Kép forrása: Kunsthistorisches Museum Wien

 

Sok nagy, jelentősnek számító múzeum is részt vesz ebben a programban, és nagyon sok kisebb, olyan, amelyik egyébként nem kerülne az átlag utazó látókörébe. Mi is felkerestünk pár ilyen helyet is, ha az utunkba esetek, és jó volt megismerni ezeket a kiállításokat is. A Múzeumok Éjszakája mindenhol népszerű rendezvény, így volt sorban állás a jelentősebb múzeumok előtt, de ezzel együtt is gyors volt mindenhol a bejutás. Azt azért el kell fogadni, hogy ilyenkor tömeg van, ez hozzá tartozik ennek a rendezvénynek a hangulatához (jó látni, hogy lyen sok ember érdeklődik még múzeumok, kiállítások iránt).

Ennek a rendezvénynek nagy előnye, hogy nem egyszerre kerül megrendezésre minden helyszínen - mint a Kulturális Örökség Napjai szeptember közepén -, hanem nagyon eltérő időpontokban. Lengyelországban például májusban, a németeknél augusztus végén, Ausztriában pedig október elején. Így megtehetjük azt, hogy egy évben akár több ország múzeumait is bejárjuk egy éjszakába nyúló program során, élvezve, az estéhez kapcsolódó alkalmi eseményeket.

A berlini tapasztalat engem arra sarkalt, hogy körülnézzek a külföldi helyszínek között, még most az év elején, hogy legyen időm betervezni egy vagy két város felkeresését a Múzeumok Éjszakája programhoz igazítva. 


Néhány szóba jöhető úti cél:
(Budapesten idén június 22-én lesz)

Lengyelországban 2019-ben május 18-án lesz

Berlinben 2019-ben augusztus 31-én lesz

Bécsben várhatóan október első hétvégéjén kerül megrendezésre

Prágában június 8-án lesz

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagrolszoloelmenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr5714558422