I. Jakab, Aragónia uralkodója, az alábbiakat jegyezte fel, azután, hogy a mórokat kiűzték a szigetről: "úgy tetszik nekem, ez a legszebb város, amit valaha láttunk". És ez a felsőfokú jelző még ma is igaz Palmára, Mallorca fővárosára, pedig ez a város már egyáltalán nem az, amelyet a hódító jelzővel illetett király megpillantott. A mórok korából alig maradt épített emlék, de ami azóta épült, az is lenyűgöző. Az alábbiakban megosztom önökkel azt az útvonalat, amelyiket a város felfedezése során bejártam. Én egyetlen napot töltöttem Mallorcán, de önöket arra biztatom, hogy több napra menjenek, mert újra és újra végig fogják járni a város utcáit, mert minden egyes sikátor és kis tér, ahová az utcák kiérnek, újabb és újabb szépségeket rejtenek.

A repülőgépem kora hajnalban szállt fel Bécsből és éppen jó időpontban, akkor, amikor nap kelt, szállt le Mallorca nemzetközi repülőterén. Ez október közepén reggel fél nyolcat jelentett. A gép utashídhoz áll be, viszont a tranzit területe elég hosszú - több helyen mozgójárdák segítik a kényelmes haladást -, és közben szembetalálkoztam az éppen induló utasokkal, itt ugyanis nincsenek elkülönítve az érkező és induló utasok. Az érkezési csarnokban van egy kisebb bolt, ahol szendvicseket és innivalót lehet venni, illetve a helyi idegenforgalmi hivatalnak is van kirendeltsége (itt térképeket és prospektusokat tudunk beszerezni).

A reptér épületével szemben, nem közvetlenül a kijáratnál, de már messziről jól látható helyen, van a megálló, ahonnan a városba indul a helyi járatú busz ( az 1-es busz). Egy útra 5 euro a jegy, és a megállóban lévő automatából is meg lehet venni, de egyszerűbb a buszsofőrnél (arra viszont figyelni kell, hogy maximum 10 euro-ból adnak vissza, nagyobb címletet nem fogadnak el). A járat gyorsan beér a városközpontba - kb. 15 perc -, ahol megkerüli az óvárost és lemegy a kikötőbe. Ezt a lehetőséget kihasználva én majdnem a végállomásig mentem, hogy elsőként a Bellvert keresem fel. A központban lévő műemlékek úgy is csak 10 órakor nyitnak ki majd, és ez a helyszín volt a legmesszebbi pont, amit ezen a napon felkeresni terveztem, így praktikus volt reggel letudni, busszal eljönni egyből idáig, visszafelé pedig úgy is sétálni fogok a kikötő mellett sétányon.

A buszról leszállva - Passeig Maritim 33 a megálló neve, a buszokon van belső kijelző, amelyen olvasható a következő megálló - meglepődve tapasztaltam, hogy összefüggő szállodasor fut végig az utcán, sehol nem látok mellékutcát, ahol elindulhatnék felfele. A megállóból előre sétálva azonban feltűnt, hogy az épületek között időnként meredek vaslépcsők indulnak felfelé. Az egyik ilyenen felkapaszkodva már láttam, hogy ezek nem a szállodákba vezetnek, hanem kis utcákba, amelyek felfelé mennek a dombra. Hamarosan meg is találtam az útbaigazító táblát, hogy merre folytassam az utat a Bellver kastélyhoz. A következő tábla pedig már arról tájékoztatott, hogy balra csak gyalogosan folytathatom az utam, ha autóval mennék, akkor jobbra térjek le. És pár percen belül meg is érkeztem a Bellver park bejáratához. szerencsém volt, mert október végig 8 óra 30-kor kinyitják a a kaput, novembertől azonban csak 10 órától. Bár már elmúlt 9 óra, Palma még éppen csak ébredezett. Az utcák csendesek voltak, a parkban néhány kocogóval és kutyáját sétáltató emberrel találkoztam. Egy hosszú lépcsősor megmászása végén az ember a kastélyépülethez jut fel egyenesen.

A Bellver kastély inkább néz ki egy várnak, de ez Palma legtöbb középkori eredetű épületére igaz. Ne felejtsük el, hogy akkor gyakoriak voltak a háborúk, így minden épület - legyen az templom, kolostor vagy városi palota - egyben erőd is volt. Ide feljönni nem csak az épületért érdemes, de az innen nyíló panoráma is pompás, hiszen rálátunk az egész városra.

Visszafelé már a lefelé vezető utcákat követve értem le a tengerparthoz. Itt a kikötő melletti sétányon indultam vissza a városközpont felé (a kastélytól nagyjából 15-20 perc az óváros, kényelmes sétával). A kikötő felől érkezve egy masszív várfal és egy sarokbástya kelti fel a figyelmünket - és a várfal fölé magasodó, modern szobornak látszó műalkotás). Ez a belépési pontja a belvárosi városnézésünknek. (Találkozhatunk olyan megosztásával az óvárosnak, hogy alsó- és felsővárosrész. Ez a terület tartozik az alsó városnegyedbe).

Az erődítmény főbejárata az épületegyüttes felső részén van, így aki innen akar bemenni, annak a fal mellett fel kell mennie - egy kellemes park és egy folyómeder között vezet az út -, majd a végén kétszer jobbra fordulva látja meg a bejáratot. Az erődítményben jelenleg egy modern művészeti múzeum működik, azonban az épületegyüttes belső udvarai szabadon bejárhatóak. Itt láthatjuk viszont a kintről már feltűnt műalkotást, amely a világhírű építész, Santiago Calatrava alkotása. A 15 méter magas, Bou címet viselő szobor 2007-ben került felállításra. 

Az erődítmény egyik teraszáról - a kapun belépve balra menjünk fel a lépcsőn - nyílik az egyik legjobb - klasszikus - rálátás a katedrális főhomlokzatára. Ezt a pontot mindenképpen érdemes felkeresnünk.

 
Amikor én ideértem, akkor lett tíz óra, azaz kinyitottak a turisztikai helyszínek. Folytattam az utamat a tengerpart mellett, de időnként átmentem a közlekedési út túlsó oldalára, ha olyan épületet láttam, amit közelebbről is szerettem volna megnézni. Ilyen például a Consolat del Mar (a Tengeri Kereskedelmi Bíróság) egykori palotája, amely akár a Karib-tenger kalózai sorozatban is szerepelhetne a gyarmati stílusú homlokzatával, árkádos lodzsájával és a bejárata előtt felállított régi ágyukkal. Napjainkban a Beleár-szigetetek kormányzói palotája.

Pár lépés után pedig az egykori kereskedelmi tőzsdepalota - a La Llotja - szép épülete előtt gondolkodik el az utazó - ha nem olvasta el előre az útikönyvben -, hogy milyen funkciója lehetett ennek az impozáns, gazdagon díszített háznak. Városi palotának, királyi székhelynek, templomnak is beillene a nagyszerű alkotás. Építését az 1420-as években kezdték el és a spanyol gótika szép példája.

Innen egy kisebb, inkább hosszúkás térre érkezünk, melynek a túlsó felén már a Palotakert nagyszerű részlete látható, amely napjainkban már sokkal inkább tűnik közterületnek - közparknak - az elhelyezkedése okán. Legszebb része a szökőkutas lugas.

A Palotakert mellől egyenesen a Királyi Palota (Palau de la Almudania) területére léphetünk be. Ez az épület is, mint a középkorban emelt többi palmai ház - külsejét nézve sokkal inkább hat erődnek, katonai létesítménynek, mint főúri otthonnak, de ez pontosan illik az építése korának felfogásához. Az én napirendembe a palota belső felfedezése sajnos nem fért bele, és már nagyon vártam, hogy végre a katedrális előtt állhassak, így folytattam tovább az utam.

A Királyi Palota és a katedrális közvetlenül egymás mellett áll. Közöttük csak egy szűk kis utca van, amelyről nem is igazán mérhető fel - látható be teljes szépségében - a katedrális főhomlokzata. A városnak ez a része egy dombon magasodik a tengerpart fölé. Én is lementem a két épület előtt lévő parkba, hogy onnan csodáljam meg a látványt. Innen jól felmérhető a katedrális monumentális mérete, tornyai sokasága. Az épületegyüttes lenyűgöző látvány csak tovább fokozza a Parc de la Mar vízfelülete.

Miután a lépcsőkőn visszamentem a katedrális bejárati szintjére, először körbejártam az épületet. Végigmentem a tenger felé néző hosszanti oldalán, majd kis sikátorokon haladva visszaértem a főhomlokzatához. A bejárat az óváros felé néző oldalhoz illesztett káptalani házból nyílik - nem a főhomlokzati kapukat használják erre a célra - és 7 euro volt a teljes árú belépőjegy. Belépve elsőként egy kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. Ezt a részt is úgy érezzük, mintha már a katedrálisba léptünk volna be, csak az épületegyüttes alaprajzát tanulmányozva látszik világosan, hogy még a káptalani házrészben vagyunk. Itt három teremben láthatunk egy nagyon szép kiállítást és a bemutatott tárgyak kellő betekintést nyújtanak a templom történetébe. 

A La Seu egyetlen szóval leírva egy sokszínű hely. Egyrészt azért, mert a hatalmas, színpompás üvegablakai a nap fényében fürödve egészen misztikus belsőt varázsolnak a hatalmas templomtérbe. Valószínűleg a délelőtti órákban a legerősebb a színkavalkád, mivel a templom főoltára fölött lévő óriási rózsaablak keletre néz és ekkor süti teljes erejével a nap. A rózsaablak a maga 13,3 méteres átmérőjével kategóriájában a legnagyobb a világon, és más színes üvegablakok is ékesítik a katedrális oldalfalait. A belső fényviszonyok jelentőségét mutatja, hogy a La Seu honlapja is külön szócikkben hívja fel a figyelmet rá. Ebből tudhatjuk, hogy eredetileg 87 ablak volt az épületen, amelyből mára 59 maradt (a külső fények mellett fontos a belső, mesterséges megvilágítás is, melyet Gaudi tervezett még a múlt század elején). A katedrális méreteiről sokkal elmond, hogy hosszabb, mint az esztergomi bazilika. 

A hajóban körbe oltárok tekinthetőek meg, és nagyon jó, hogy van közöttük korabeli és mai, modern is. Ettől érzi azt az ember, hogy ez egy élő, működő, hívő közönséggel rendelkező hely, nem egy műemlék épületben berendezett múzeum. A katedrális homlokzatát - külső képét - a gótika határozza meg, belül azonban már a barokk kor stílusa uralja, kiegészítve olyan, korban hozzánk sokkal közelebb álló alkotók keze munkájával, mint Antoni Gaudi és Miquel Barceló. És ezek a friss alkotások jól egészítik ki a korábbi stílust. Gaudi közel tíz évig dolgozott a templom felújításán, munkájának legszembetűnőbb eredménye a főoltár - a királyi kápolna - baldachinja. Gaudit két céllal hívták meg dolgozni: egyrészt egy korábbi földrengés okozta károkat helyreállítani, másrészt, hogy visszaadják a katedrális eredeti, gótikus belső világát, megtisztítva az évszázadok során történt változtatásoktól. Gaudi tervei sokkal nagyszabásúbbak voltak a ma láthatónál, azonban, mint a mester oly sok más munkájánál, itt is csak részben tudtak elvégezni a rábízott feladatott a megrendelők ellenállása miatt.
Kifelé a kolostor kerengőjén keresztül vezet az út - itt van mosdó is -, és még egy ajándékbolton is áthaladunk, mielőtt kilépünk az épületegyüttesből az utcára.

Amikor a katedrálisból kiléptem, akkor múlt dél. A fényviszonyokat felmérve - látva, hogy délután a tengerpart felől fog sütni a nap - eldöntöttem, hogy késő délután még vissza fogok térni ide, hogy szép, napfényes képeket készítsek az épületről, de most a costa de la Seu kis utcáján elindultam a plaza Reina irányába, hogy felfedezzem a belváros további részeit. De itt és most pihenjünk meg egy kicsit, a városnézés folytatása, a délutáni útvonal a következő blogbejegyzésben lesz olvasható. 

A téli időszakban is napi járata van a Laudamotion-nek Bécsből Palmába, nagyon jó menetrenddel és igazán csábító jegyárakkal (sokszor foglalható 14.90 euróért egy útra, de az 5 euro/út ár sem ritka).

Színes: I. (hódító) Jakab neve spanyolul (és katalánul is), olyan szép, hogy leírom ide: Jaime el Conquistador (Jaume el Conqueridor). Miután 1229-ben elfoglalta az akkor Medina Mayurka nevet viselő várost - a mórok idejében nem itt, hanem a sziget másik felén volt a főváros -, porig romboltatta. Az újjáépítés viszont már a fia, II. Jakab korszakához fűződik, akik az örökség megosztásakor lett a Mallorcai Királyság uralkodója és kezdte el kiépíteni a rangjához méltó székhelyet.

Fotó tipp: a nap a katedrális háta mögött kell fel és a tengerpart irányából megkerülve az épületet a délutáni órákban kínálja a fényképezéshez a legideálisabb fényviszonyokat. Ez igaz a környező épületekre is. A katedrális belsejét azonban érdemes még délelőtt megnéznünk, ugyanis a nap hátulról világítja meg ilyenkor a nagy színezett üvegű rózsaablakot, aminek hatására egészen meseszerű színpompában fürdik a templombelső. 

Időjárás: a reggel masszívan felhős volt - nyilvánvalóan a tenger közelsége okozza az erős, földfelszínközeli felhőréteget - de azután úgy 11 óra tájban kisütött a nap, eloszlottak a felhők, és onnantól kezdve gyönyörű napos idő volt egészen estig.

Praktikus: a kisebb forgalmú buszmegállókban várakozó utasok úgy intik le a buszt, ahogy máshol a taxit szokták. Határozottan kinyújtott karral és felfelé  mutató hüvelykujjal jelezték a felszállási szándékukat.