Világról szóló élmények - ahol az út a cél

Világról szóló élmények - ahol az út a cél

Londoni repülőtéri transzfer 720 forintért - nem trükk, létezik.

2019. augusztus 09. - Legjobb Áron


Kedvező árú repülőjegyek Londonban már régebben is voltak, de egy rövid városlátogatástól sokáig visszatartott a reptéri transzfer magas ára. Egészen addig, amíg fel nem fedeztem az Easybus szolgáltatását, amelyik úgy kínál hihetetlenül kedvező árakat, hogy azok valóban elérhetőek és foglalhatóak.

 

Az Easybus három londoni repülőtérre - a Luton-ra, a Stansted-re és a Gatwick-re is - 2 fonttól kínálja irányonként a busztranszfert (a Heathrow Airport-ra is van járatuk, de az nem ilyen olcsó). Ez mai áron számolva nagyjából 720 forint, ami olcsóbb, mint a 100E járat jegye a Liszt Ferenc repülőtérig (pedig Londonban egy kicsit nagyobb távolságot kell utazni). Egy repülőtéri transzfer Európa nagyvárosaiban jellemzően közelíti a 10 eurót. Londonban sincs ez másként, kivéve az Easybus-t. Hogy miért éri meg nekik, azt nem tudom, de a rendszer működik, amit kínálnak teljesen rendben van.


Én két irányba is kipróbáltam a szolgáltatást, előbb a Stansted Airport és London belvárosa között, majd visszafelé a Luton Airport-hoz. Ezeken a vonalakon a National Express járataira szól a jegy (úgy láttam, hogy a teljes hálózatban egyetlen olyan útvonal van, ahol Easybus festésű járművek közlekednek). A repülőjegyem egyik esetben sem az Easyjet járatára szólt, azaz nem elvárás, hogy csak akkor használhatjuk a buszt, ha velük repülünk. 


easbus.jpgAz Easybus egyik saját járműve, de Londonban jellemzően nem ilyenen fogunk utazni

 

Minden buszjáratnak több megállója - le- és felszállási pontja - van Londonban, és a végállomásuk közel esik a városközponthoz (és jellemzően egy vasútállomásnál van). Több alkalommal is néztem árakat, és lehet találni 2 eurósokat is, de ha azok elfogytak, a kicsit drágábbak is nagyon megérik még ( jóval kedvezőbbek, mint bármelyik másik megoldás). Érdemes alaposan tanulmányoznunk a megállók elhelyezkedését, és a programunk alapján kikeresni a legmegfelelőbbet. És amikor lefoglaltuk a buszjegyet, akkor érdemes az útvonalat megnézni a National Express rendszerében is, mert ott további megállókat is láthatunk, amelyek leszállásnál jól jöhetnek (nekem például megérte volna eggyel hamarabb leszállnom, mert az utolsó pár kilométert vagy egy óra alatt tette meg a busz a londoni csúcsforgalomba).

És érdemes időt hagyni a visszaúti megálló megtalálására, ha nem ugyanott szállunk fel, ahová érkeztünk. Én a város egyik felébe érkeztem - a Waterloo pályaudvarhoz -, majd miután átsétáltam London központi részén, a Peddington pályaudvarnál szálltam fel a reptéri buszra. Itt azonban, hiába néztem meg előre a google maps-en a buszmegálló helyét, a valóságban nem volt könnyű megtalálni, mert egyrészt építkezés folyt, másrészt több szintben keresztezte itt egymást vasút és autóút. Szerencsére Londonban a kereszteződésekben van egy kis térkép kihelyezve, amelyik a közvetlen környezetet mutatja, így végül be tudtam azonosítani, hogy hol vagyok én, és hol áll meg a busz, így elértem a járatomat.

Nekem nagyom bevált ez a megoldás, a honlapon egyszerűen és gyorsan lehet jegyet venni, és olyan áron, hogy én később a visszaútra vettem egy másik jegyet, mert rájöttem, hogy a város egy másik pontjáról jobban megéri buszra szállnom, és nem sajnáltam a másik jegy elvesztését. Most éppen Brighton-ba és Stratford-ba indítanak új járatokat, és ennek örömére már 1 fontért is lehet jegyet venni rájuk. És van reptéri transzferjük a genfi és a milánói repülőterekről is.

Láttam híreket arról, hogy más viszonylatokban is próbálkozott az Easybus (például Párizs, Manchester, Liverpool), de ezek az útvonalak jelenleg sajnos nem élnek. Azonban Anglián belül lehet találni olcsó buszjegyeket (mondjuk a Megabus-ra), úgyhogy érdemes mindig körülnézni a legjobb lehetőségekért.

 

És íme az Easybus útvonalhálózata a londoni repterekhez

route_map.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagrolszoloelmenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr7714992672
süti beállítások módosítása