Világról szóló élmények - ahol az út a cél

Világról szóló élmények - ahol az út a cél

Egy dunántúli mandulafáról – Európai Év Fája lehet a Mecsek szépsége

2019. február 13. - Legjobb Áron

 

Janus Pannonius, Pécs egykori püspöke, költő és humanista, akár erről a fáról is írhatta volna költeményét. És bár az itt bemutatott mandulafa első hajtásait jóval később hozta meg, minthogy a vers sorai megszülettek, nyugodtan vehetjük úgy, hogy őrá is utalnak a szép szavak. Az Európai Év Fája vetélkedő egy nagyon szép és nemes verseny, ahol a fák révén a legtöbbször épületeket és településeket is megismerhetünk, felfedezhetünk.

 

mandulafa_2.jpgKép forrása: www.treeoftheyear.org

Én most nem is arra biztatom elsősorban az olvasókat, hogy szavazzanak a fára, hanem arra, hogy utazzanak el Pécsre, és ha már ott vannak, akkor menjenek fel a Mecsek oldalába, a Havas Boldogasszony-templomhoz, mely előtt ez a csodálatos fa áll.

mandulafa2.jpgKép forrása: www.treeoftheyear.org

A Havas Boldogasszony-templomot egy pestis járvány elvonulása után emelték az 1600-as évek végén. A templom jóformán a megépítés pillanatától a Mária-tisztelők zarándokhelye, búcsújárását napjainkban is sokan látogatják. 

A mandulafát 135 éve ültették el, azóta alkot párt a templomépülettel. Szépsége akkor lehet a legvarázslatosabb, amikor virágzik, de a képek alapján az év többi részben is felejthetetlen látványt nyújt. Számomra sokszor elég egyetlen kép, hogy felkeressek egy várost. És ezek itt pontosan olyan képek, amelyek utazásra ösztönöznek. 

Jó látni ezeket a nagyon különleges, akár több százéves fákat. Némelyik magányosan áll, mások valamilyen épített környezet részeként. Sok mindent láttak, sok mindent tapasztaltak és sok mindenről tudnak mesélni nekünk.

Egy dunántúli mandulafáról

Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe' se látott,
  Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
  Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.

S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
  Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
  Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?

 Janus Pannonius


Itt nézheti meg a versenyben lévő fákat és szavazhat is:  www.treeoftheyear.org

Különleges fákról itt olvashat: www.nevezetesfak.hu/

A templom honlapja: http://havasboldogasszony.hu/

A búcsújárásról itt talál információt: www.bucsujaras.hu/

és egy nagyon szép garfika a templomról, Ferenc Tamás művészi alkotása a Kegyhelyek és búcsújáróhelyek látványítérképről.

pecs-havihegy.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagrolszoloelmenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr3814625040
süti beállítások módosítása