Világról szóló élmények - ahol az út a cél

Világról szóló élmények - ahol az út a cél

Az arany hárfa megérkezett Grúziába - a Ryanair is keletre tart

2019. augusztus 22. - Legjobb Áron

 

A keleti nyitás hosszú évekig a Wizzair szlogenje volt, de úgy tűnik, hogy nem marad egyedüli LCC légitársaságként ezen a vidéken sem. Egyfelől szaporodnak a helyi kezdeményezések is, de ez még nem igazán veszélyes a Wizzair számára, azonban úgy tűnik, hogy egyre inkább errefelé keres újabb piacokat a Ryanair is, ami már sokkal keményebb versenyt jelent. 

 

A hét híre, hogy grúziai járatokat indít idén ősszel a Ryanair. Rögtön két grúz repülőtér is bekerült a járathálózatukba, mégpedig a tbiliszi és a kutaiszi is. Tbiliszit a Wizzair nem használja, ellenben a "David the Builder" nevet viselő kutaiszi repülőtérhez igen erős szálak fűzik és évek óta elkötelezetten építik az itteni útvonalhálózatukat. Ez a repülőtér 2012-ben nyitott meg, és a Wizzair járata avatta fel, a grúz és a magyar miniszterelnök jelenlétben. Idén ősztől jelentős járatbővítést tervez a Wizzair ezen a bázisán, ebbe kóstol most bele a Ryanair egy bolognai és egy marseille-i járatnyitással. Egyenlőre nincs átfedés a két cég innen repült desztinációi között, de meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő.


kutaisi.jpgKutaiszi ultramodern repülőtere


Ami számunkra most izgalmasabb, az a Tbilisziből induló új járatok, hiszen ide eddig low-cost járattal nem repülhettünk Európából. Most Milánó/Bergamo és Köln az első két desztináció, és ezek - főleg Bergamo - arra is lehetőséget adnak, hogy Budapestről egy átszállással és kedvező áron juthassunk el Grúzia fővárosába, akár a Wizzair-rel és kutaiszival kombinálva az utazást. Abban is biztosak lehetünk, hogyha beválnak a járatok, akkor máshonnan is repülni fog ide a Ryanair. Érzésem szerint a Wizzair marad Kutaisiban, nem fog Tbiliszi felé nyitni, de a tengerpart és Batumi repülőtere érdekes lehet még mindkét cég számára, mint új grúziai desztináció.


Mind a Wizzair, mind a Ryanair a folyamatos növekedést preferálja. Mert így lesz egyre gazdaságosabb a működésük, és mert szeretnék "elszívni a levegőt" a másik (többi) versenytárs elől. Viszont a nyugat-európai lehetőségeik kezdenek elfogyni, és Közép-Kelet-Európa is már egy jól lefedett piac. A nyitás pedig kelet felé logikus. Például újra felfedezik az ukrán piacot, amelyet egyszer már belaktak, csak a polgárháborús helyzet elriasztotta akkor a légitársaságokat. De most sorra jelentik be az újabb és újabb járatokat. És van verseny is, elég csak a Budapest-Odessza járatra gondolni, amely nyitását szinte egyszerre jelentette be a két cég.

De hallani híreket az örmény piac megnyitásáról is a low-cost légitársaságok előtt, és logikus, hogy egyre többen szeretnének részesedni a turizmus pörgő piacának bevételeiből. A Ryanair például már megjelent a beiruti repülőtéren is, igaz, még csak egyetlen járattal (Ciprusról), de azt gondolom, hogy lesz folytatása ezeknek az "egzotikusabbnak" számító úti céloknak. És ez nekünk utazóknak jó hír, mert több helyre tudunk eljutni, számunkra izgalmas országokba, a már megszokott helyszínek helyett, amiket már úgy is bejártunk, és úgy is vágytunk már valami másra. 


Az arany hárfa

 

Valószínűleg nem sokan gondolkodtak el azon, hogy mit is jelképezhet a Ryanair repülőgépeinek függőleges  vezérsíkján látható motívum. A szárnyas női alak, amelyik nem a légitársaság saját emblémája, hanem Írország címerének klasszikus motívuma, egy arany kelta hárfa (ezüst) húrokkal. És használják úgy is, hogy a hangszer klasszikus formája szerepel benne, de létezett ez a változat is, ahol a hárfa teste egyben egy női alak is. A kék alap is a hagyományos színhasználat fontos eleme. 

 

ryc.jpgRyanair = minden részletében Ír

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagrolszoloelmenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr9215019420
süti beállítások módosítása