Világról szóló élmények - ahol az út a cél

Világról szóló élmények - ahol az út a cél

Milánói városnézés és shoppingolás - melyik repülőteret válasszam?

2018. október 08. - Legjobb Áron

Milánó világváros, vonzó látnivalókkal, vásárlási lehetőségekkel és az olasz gasztronómia felülmúlhatatlan remekeivel. Ráadásul Budapestről két légitársaság járataival is elérhető, a bőséges kínálatnak köszönhetően pedig kifoghatunk igazán baráti, akár 3-5000 forintos jegyárakat is egy útra. Miután Milánónak két repülőtere is van - a Malpensa és Linate -, és egy harmadik, a bergamói is abszolút szóba jöhető alternatíva, nézzük meg, hogy milyen szempontok szerint válasszunk közülük.

 

img_20180910_173159.jpg

A három légikikötő közül a Linate van a legközelebb Milánó belvárosához. Nekem volt szerencsém kipróbálni még akkor, mielőtt átadták a kibővített Malpensa-t, és ide érkezett a Malév budapesti járata. Innen tényleg egyszerűen és gyorsan lehetett bejutni Milánó városközpontjába egy helyi járatú busszal. Napjainkban azonban a Linate elsősorban belföldi járatokat szolgál ki, valamint néhány jelentősebb európai városból érkeznek ide járatok, Budapestről közvetlen járattal nem érhető el. Azért figyelemre méltó adat, hogy Olaszország ötödik legforgalmasabb repülőtere volt az utaslétszámot tekintve 2017-ben. Ebben a rangsorban előtte van a Malpesna (másodikként) és a Bergamo - Orio al Serio is (harmadikként).


A Liszt Ferenc repülőtérről a Malpensa-ra a Wizzair, míg Bergamóba a Ryanair üzemeltet közvetlen járatokat. És bármilyen meglepő, távolságát tekintve a bergamói egy picit közelebb esik Milánóhoz, mint a város saját repülőtere. Árban is kedvezőbb a Bergamo - Orio al Serio - Milánó busztranszfer - ami általában 5 euro egy útra, de láttam már 4 eurós árat is -, mint a Malpensa - Milánó busztranszfer (utóbbi 8 euro a reptéri shuttle járatokkal).


Milánói városlátogatáshoz jelenleg verhetetlen a Wizzair ajánlata. Kora reggeli kiutazással és késő esti hazaindulással - hétköznapokon, szerda kivételével - akár éjszakázás nélkül is eltölthetünk egy teljes napot Lombardia fővárosában. A Wizzairnek jelenleg 4590 forintos a legolcsóbb ára egy útra.

Malpensa-ról a reptéri buszok a via Giovanni Battista Samaritani nevű kis térre érkeznek meg, és innen is indulnak. A különböző társaságok buszai egymás mögött sorakoznak, szinte mindig van olyan járat, amelyik éppen indul és hely is szokott rajtuk lenni. Úgy tapasztaltam, hogy ott helyben is 8 euro a jegy, így aki nem tudja megtervezni előre az útját, az nyugodtan menjen ki és válasszon az aktuális kínálatból. A főpályaudvaron - Milano Centrale vagy Stazione Centrale - mindenféle bolt megtalálható, gyorsétterem is. A későesti járat előtt itt még lehet enni vagy vásárolni. Az egyes buszjáratok megtalálását megkönnyíti, hogy ha szembe állunk a pályaudvar főbejáratával, akkor a baloldalán lévő térre érkeznek és innen indulnak a Malpensa buszjáratai, míg az ellenkező oldalról a Bergamóba induló transzfer buszok. A pályaudvar épületén belül egyértelmű kiírások segítik a tájékozódást a buszmegállókhoz.

Innen van a Malpensa-ra vonatjárat is, a Malpensa Express. A járat megáll mind a két terminálnál. Időben nem gyorsabb, az ára viszont valamivel magasabb (13 euro egy útra, a retour jegy viszont csak 20 euro). Valószínűleg gyorsabb lehetne, ha nem lenne hét megállója a repülőtér előtt. (És van egy leágazása és másik végállomás Milánóban, a Cadorna állomásnál). 

Kifelé a transzferbusz a repülőtéri épület közepénél áll meg. (A Malpensa-nak két terminálja van, a Wizzair az 1-est használja. Amikor én teszteltem, akkor a busz először a 2-es terminálnál állt meg - ez feltehetőleg mindig így van.) A busz először hosszan halad a városban - itt egy elkülönített buszsávot használ, így dugó esetén is tud haladni -, majd autópályán folytatja az utat. Végig tempósan haladtunk, de így is kb. 1 óra volt az út (a menetidő hivatalosan 50 perc).

Malpensa-n komoly távolságok vannak. A reptéri épület közepén van a biztonsági ellenőrzés, azonban ezt csak úgy tudjuk megközelíteni, ha megkerüljük a középen lévő részt (a belépéstől nem látunk rá a bejáratára). Annak, akinek feladandó bőröndje volt, el kellett mennie az épület egyik szélére - ott volt a csomagfeladás -, majd onnan vissza a középső részre. Este nem volt nagy tömeg, és amikor a biztonsági ellenőrzésnél érzékelték, hogy egy kicsit feltorlódott a sor, azonnal nyitottak egy újabb bejáratot (de ezzel együtt is lassabbnak éreztem a bejutást, mint Ferihegyen szokott lenni). A repülőgéphez azután megint el kellett menni az épület egyik végébe, szóval kell azzal számolni, hogy aki lassabban halad, nehezebben tájékozódik, az hosszabb időt is eltölthet a beszállókapu megtalálásával. (Az viszont pozitív, hogy itt utashídhoz áll be a Wizzair, a gépbe már egyszerű és gyors a bejutás).

img_20180910_063353.jpg


Bergamó is lehet jó alternatíva, ha éppen a Malpensa-ra sokkal drágább a jegy, vagy nem szeretnénk nagyon korán indulni. A Rayanair éppen most változtatja meg a menetrendjét, így a korábbi kora reggeli, esti járatok helyett napközbeni, késő délutáni és esti indulások lesznek jellemzően Budapestről (üdítő kivétel lesz a vasárnap reggeli gép odafelé, a hétfő és péntek esti, illetve a csütörtök késő délutáni indulás visszafelé). A Wizzair menetrendjében december 11-ig foglalható még a Debrecen-Bergamo járat, utána ez is átkerül a Malpensa-ra, de más - nem magyar - városokból még repüli a Wizzair Bergamót.

A reptéri buszjáratok innen is Milánó központi pályaudvarára - Milano Centrale - érkeznek be, de van buszjárat a milánói vásárközponthoz, Monzába és a Malpensa repülőtérre is.

Bergamo mint átszállópont is érdekes lehet, ugyanis itt van a Ryanair egyik főközpontja, ahonnan több mint 30 európai ország közel 100 repülőterére repülnek (és további fapados légitársaságok bővítik az innen elérhető útvonal kínálatot)

 
Buszjáratok

Bergamo repülőtér - Milánó

www.orioshuttle.com/  - van járatuk a központi pályaudvar mellett a vásárvároshoz (Fiera Milano Rho), és Monza érintésével a Malpensa repülőtérre is. 

Terravision - Milánóba a központi pályaudvarhoz érkezik(elérhető vele egy Cologno Monzese is)

autostradale.it/ - Orio al Serio-t kell beírni a keresőjébe, nem Bergamót! Velük más olasz városokba is tudunk utazni

Malpensa repülőtér - Milánó

www.terravision.eu/ 

Malpensa shuttle

Malpensa Bus Express


Vonatjáratok

Malpensa-ra van vonatjárat a központi pályaudvarról, a Malpensa Express

Az Orio del Serio-ról pedig a helyi járattal (1-es buszjárat) kell bemenni a bergamói vasúti pályaudvarhoz ( 2.30 euro a jegy), ahonnan Milánó összes pályaudvar és más olasz városok is kényelmesen elérhetőek. 


Extra tipp

Létezik transzferjárat a Malpensa és az Orio al Serio között, azaz olyan utazás is tervezhető, amikor az egyik repülőtérre érkezünk és a másikról utazunk tovább. Ez a busz Bergamo központjából indul, megáll az Orio al Serio-nál, majd egy Monzai közbenső megálló után érkezik meg a Malpensa-ra. Az út hossza majdnem 2 óra és 18 euro a jegy (de szokták akciózni).

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagrolszoloelmenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr7614287415
süti beállítások módosítása