Két napot töltöttem Londonban és bejártam a város egy elég nagy részét. Utaztam metrón és autóbuszon, és azt tapasztaltam, hogy a londoni tömegközlekedés jól szervezett, használata pedig sokkal egyszerűbb, mint előzetesen gondoltam. Most megosztom veletek is a tapasztalataimat, remélem tudok segíteni azoknak, akik most készülnek felfedezni a brit fővárost.

Természetesen igyekeztem előre felkészülni arra, hogy milyen jegyeket lehet venni a londoni metróra, de nem találtam olyan oldalt, amelyik tömören és jól érthetően összefoglalná a lehetőségeket. Ezért volt bennem egy kis félelem azzal kapcsolatban, hogy mennyire lesz átlátható a rendszer használata, de kellemesen csalódtam, mert logikus és egyszerűen működik a valóságban. Az viszont világos volt, hogy akkor lesz kedvező ára az utazásnak, ha az Oyster kártyát váltom ki vagy bankkártyával fizetek (ez abban az esetben lehetséges, ha érintéses fizetési móddal - PayPass - használható a bankkártyánk). Érdemes előre eldöntenünk, hogy nekünk melyik megoldás a szimpatikusabb, de Oyster kártyát nem tudunk bárhol kiváltani, míg a bankkártyánkat azonnal tudjuk használni. Én is először autóbuszra szálltam fel, hogy eljussak egy metrómegállóig, így nem is volt kérdés, hogy érintéssel fogok fizetni, és maradtam is ennél a módszernél végig.

Az Oyster kártyát egy sima buszmegállóban nem tudjuk megvenni - Londonban nincsenek jegyautomaták buszmegállóban -, ehhez el kell jutnunk egy metróállomáshoz vagy egy olyan üzlethez, ahol árulják. A metróknál lévő automatából egyszerűen és gyorsan kiváltható a kártya, amelynek 5 font az alapdíja. Amikor kiváltjuk a kártyát, eleve felkínál a rendszer keretösszegeket ( 10 és 50 font közötti összeggel tölthetjük fel, ami azt jelenti, hogy egy 10 fontos feltöltés esetén 15 fontot fizetünk első alkalommal). Kétnapos használathoz 15 font az ideális keretösszeg. Ha elfogyott a keret, akkor egyszerűen tehetünk rá újabb összeget az automatánál (ahol azt is tudjuk ellenőrizni, hogy mennyi pénz van még a kártyán, elég hozzáérinteni az Oystert és kiírja a még felhasználható összeget). Az Oyster kártya és a PayPass kínálja a legkedvezőbb árakat a londoni tömegközlekedéshez. A fel nem használt keretösszeget leutazhatjuk egy másik alkalommal - vagy át is ruházhatjuk a kártyát másik embernek -, de bármikor vissza is lehet igényelni - ha 10 font vagy annál kevesebb a visszaigényelt összeg, akkor egyszerűen megtehetjük ezt a metróállomáson lévő automatáknál, ha több, akkor postán kell beküldenünk -, attól nem kell félni, hogy elveszítjük az esetleg a kártyán megmaradt összeget.

Ilyen jelzést keressünk, ha metróval szeretnénk utazni (kép forrása: wikipedia.org)

Szintén nagyon egyszerű a jegyvásárlás - fizetés - bankkártyával. Buszok esetében a felszálláskor csak hozzá kell érintenünk a bankkártyánkat a buszon lévő érzékelőhöz - az Oyster kártya esetében is így kell eljárni - és már utazhatunk is (a zöld lámpa felvillanása és egy csipogás jelzi, hogy elfogadta a kártyánkat a szolgáltató). Bankkártyás fizetés esetén a legelső alkalommal - az első érintésnél - csak egy minimális összeget vonnak le, csak azért, hogy ellenőrizzék a kártyát. Végleges elszámolás csak azután történik meg, ha már lezárult egy nap. Addig a rendszer összesíti az utazásainkat, és azt az összeget fogja levonni, amelyik a legkedvezőbb az elérhető lehetőségeken belül. Ez, ha sokat utazunk, akkor egy napi jegy ára lesz, amelyik végösszege attól függ, hogy melyik zónákat használjuk a metróhálózaton belül (az autóbusz jegy ára egységes minden útvonalon, de itt is van maximális napijegy ár). Én most az 1-4-es zónákban utaztam és ezért egy napra kevesebb mint 10 fontot (az egyik napra 3200, a másikra 3800 forintot) fizettem, ami nagyon korrekt ár, mert többször szálltam metróra és buszra is, London egy elég nagy részét bejártam. 

Amire figyelni kell: ha buszra szállunk (vagy villamosra), akkor csak a felszálláskor kell érintenünk a kártyánkat - vannak buszok, általában a forgalmasabb szakaszokon, hol középen vagy hátul is felszállhatunk, nem csak a vezetőnél, mert több helyen van készülék az érintéshez -, metróval történő utazáskor viszont be- és kilépéskor is. Miután csak akkor tudunk belépni a metró területére, ha van jegyünk, és kifelé is csak akkor enged ki a rendszer, ha hozzáérintjük a kártyánkat, így nem igazán lehet elfelejteni az érintést (ha ezt nem tennénk meg, akkor az útvonalra szóló maximális árat számolnák). Nagyon praktikus a bankkártyás fizetés, nem kell tőle félni, de aki szívesebben váltja ki az Oyster kártyát, az is jól dönt, mert egyszerű a megvásárlása, a használata és a visszaváltása is.  

Emeletes buszból többfajta típus is jár London utcáin - ez egy újabb változat

Nyilvánvaló, hogy a nézelődéshez a legjobb ha sétálunk, de London olyan nagy, hogy egyszerűen lehetetlen bejárni, úgy is elfárad az ember, ha csak a legfontosabb részeken gyalogol. A metró a legideálisabb arra, hogy reggel bemenjünk és este hazamenjünk, ha nem a központban van a szállásunk. Napközben még akkor érdemes metrózni, ha hosszabb szakaszt szeretnénk megtenni. Egyébként a legjobb buszra szállni. Tapasztalatom szerint nagyon gyakran közlekednek a buszjáratok és a megállók is kifejezetten sűrűn következnek egymás után. A megállókban mindig megtaláljuk a busz útvonalát a útvonalon lévő megállókkal. Sokszor láttam, hogy "leintik" a buszt, azaz, aki fel akar szállni, kinyújtja a kezét, amikor érkezik a busz. A járműveken van belső kijelző is, ahol olvashatjuk a következő megálló nevét, illetve a járat végállomásának elnevezését. A buszok végállomása azonban nem mindig feltűnő, van, hogy csak megállnak a járda mellett, mint egy sima buszmegállóban, és ott van a végállomásuk. És két alkalommal is azt tapasztaltam, hogy építkezés miatt nem tudott megállni a busz, és azt a megállót egyszerűen kihagyta, ment a következőhöz, azaz nem volt ideiglenes megállója (ezt a buszjáratoknál megtehetik, mert általában tényleg nagyon közel vannak egymáshoz a megállók, azonban a metrónál, főleg amikor elhagyja a városmagot, van olyan rész, ahol 6-8 percig is megy a szerelvény két megálló között).

A metrónál a legtöbb állomáson kell lépcsőzni is, nincsen se mozgólépcső végig, se lift (erre azoknak érdemes figyelnie, akik nehezen mozognak, akiknek gondot okoz a lépcsőzés). A lejáratok kialakítása is egyedi, mert van, ahol az egyik ponton csak kijönni lehet, lemenni máshol kell, azonban a metrólejáratok jellegzetes emblémája jól beazonosítható. És a legtöbbször egy eléggé bonyolult útvonalat kell lejárnunk, amíg eljutunk a peronig (nem úgy, mint Budapesten, ahol a mozgólépcső egyenesen odavisz). Arra is figyelni kell, hogy számos állomáson több vonal is elérhető. De minden vonalnak van egy saját színe és elnevezése, elsősorban ezt érdemes megjegyezni. Először mindig csak a vonal elnevezése olvasható - például amelyik a Heathrow repülőtérről jön be, az a Picadilly line és alatta egy sötétkék csík látható (ez a vonalhoz tartozó szín). Ez az elnevezés lesz olvasható addig, amíg eljutunk odáig, ahol már azt kell kiválasztanunk, hogy melyik irányba mennénk a járattal. Itt viszont már a végállomás neve mutatja az irányt - de itt már általában az elérhető megállók neve is fel van sorolva, azaz be tudjuk azonosítani az úti célunkat. Amire nagyon kell figyelni: Londonban sok metróvonal ágazik el egy ponton, azaz nem biztos, hogy minden szerelvény jó lesz nekünk azok közül, amelyek beérkeznek az állomásra. Ha kiválasztottuk az úti célunkat, mindig ellenőrizzük le, hogy van-e előtte elágazás, és ha igen, akkor jegyezzük meg a mi vonalunkhoz tartozó végállomást, és azt keressük a metrószerelvények elején lévő kiíráson, illetve a megállóban lévő tájékoztató táblákon (amelyik az érkező szerelvényeket mutatja).

A the Tube, azaz a londoni metró egyik szerelvénye (kép forrása: Chris McKenna/wikipedia.org)

A londoni metró szerelvényei sokkal kisebbek a budapestieknél. A szűk átmérő miatt az üléssorok között nemigen lehet megállni, csak az ajtó közelében, de ott sincs sok hely. Utas viszont van bőven, így könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy nem férünk fel egy szerelvényre, vagy igen beszorítva érezzük magunkat. Reggel és délután van csúcsidőszak - 6.30 és 9.30 illetve 16 és 19 óra között -, amikor a metrón magasabb díjat kell fizetni az utazásért (az autóbuszon és villamosokon zónától, időponttól és távolságtól függetlenül egységes díjszabás van, ami 1.50 font egy útra és 4.50 egy napijegy). Példaként: a repülőtérről a belvárosba Oysterrel vagy pay pass-szal 3.10 egy útra a jegy - csúcsidőben 5.10 -, viszont ha hagyományos jegyet veszünk - készpénzért -, akkor 6 font az ár, de ennél nagyobb eltérések is előfordulhatnak).

London egyet jelent az emeletes buszokkal, amelyek bár az utóbbi években megújultak, de megőrizték a klasszikus értékeiket, és még mindig szép számmal vesznek részt a forgalom kiszolgálásában. Van olyan jármű, amelyiknek csak két ajtaja van, de azt hiszem, hogy a legtöbbnek három. Általában elől lehet felszállni, a vezetőnél, de ha nagyon sokan vannak, akkor lehet a többi ajtót is használni. Utaztam buszon, amelyiken belső kamera képe volt követhető az emeletere vezető lépcső mellett, így lehetett látni, hogy van-e fent szabad hely, érdemes-e felmenni. A helyi utasok pedig nem jönnek le addig, amíg meg nem áll a busz a megállóban, nem szokás odaállni az ajtó elé menet közben. Soha nem tapasztaltam, hogy ebből gond lenne (valószínűleg a vezető is látja, hogy hányan jönnek le az emeletről a leszálláshoz). Szóval Londonban, bár tömött járművel találkoztam, nem volt ok az idegességre, mindig megoldható, hogy az ember leszálljon ott, ahol szeretne. 

A londoni tömegközlekedési vállalat honlapja: https://tfl.gov.uk/

Heathrow repülőtér

A Heathrow a világ egyik legnagyobb forgalmú repülőtere, de miután öt különálló terminálja van, ezért nem tűnik irreálisan nagynak, de azért vigyázzunk, mert sokkal nagyobb távolságok vannak, én is majdnem lekéstem hazafelé a gépem indulását, pedig időben kiérkeztem a repülőtérre. Budapestről a British Airways repül közvetlenül a Heatrow repülőtérre, gépei pedig a 3-as terminálra érkeznek és innen is indulnak. 

British Airways: meglepő tapasztalat volt a számomra, hogy a brit nemzeti légitársaság Budapest-London járatára már 14.000 forinttól körüli lehet egy útra jegyet venni, ami kifejezetten versenyképes ár, főleg úgy, hogy ebben benne van egy bőrönd és egy kézitáska felvitelének a lehetősége a repülőgépre (és az aktuális legolcsóbb árnál mindig csak 4-5000 forinttal kerül többe egy útra a magasabb kategóriájú jegy, melyben egy 23 kg-os bőrönd feladása is benne van). A fedélzetre vihető bőrönd mérete ráadásul nagyobb, mint amit a Ryanair vagy a Wizzair enged. Így pedig a legtöbb esetben - vagy talán minden esetben - jobb áron foglalhatunk, mintha fapados járattal utaznánk. Érdemes tehát megnézni minden esetben a British Airways árat is. A járatot jellemzően Airbus 320-as típussal repüli a társaság. Az ülések egy fokkal elegánsabbak és kényelmesebbak, mint a fapadosoknál, bár maga a gép eléggé régi volt és emiatt egy kicsit már megkopott a belsőberendezése. Ellátás viszont ugyanúgy pénzért van, azaz lehet venni enni és innivalót (amire számomra meglepően nagy igény mutatkozott, bár teljesen átlagos volt a kínálat). Összességében semmilyen extrát nem nyújtott a légitársaság, ebben nem éreztem különbséget, de az áraik egyértelműen versenyképesek egy londoni utazáshoz (hasonló ár esetén biztos, hogy őket választom a Ryanair-rel vagy a Wizzair-rel szemben). Az is a British Airways mellett szól, hogy például a visszaútnál simán kinyomtathattam a beszállókártyámat a repülőtéren, nem kellett érte fizetnem. 

A Heathrow repülőtér alaprajza - az 1-2-3-as terminálok vannak egymáshoz közel, a 4-es és 5-ös pedig messzebb

Érkezés: az országba történő belépéskor át kell esnünk az útlevél ellenőrzésen, ami meglepően lassan ment, mert egyszerűen nem volt határőr. A procedúra amúgy egyszerű, nem nagyon kérdeznek az érkezőtől, ha semmi extra nincs vele, akkor legfeljebb egy mondatot (tőlem csak annyit kérdezett, hogy honnan érkeztem).
Vannak már automata beléptető kapuk is, ezek azonban csak útlevéllel használhatóak, viszont sokkal gyorsabban lehetett rajtuk átjutni (Nagy-Britanniába személyi igazolvánnyal is utazhatunk, de emiatt sokkal praktikusabb útlevéllel). A kijutás nem bonyolult az épületből, és minden egyes terminálnak van metróállomása, így a városba történő beutazás is egyszerűen megoldható.

Elutazás: meglepő volt, de kilépéskor nem volt útlevél ellenőrzés, csak a repülőgépbe történő beszállás előtt kértek igazolványt, hogy ellenőrizzék az utasok nevét. A biztonsági ellenőrzésnél normális idő alatt lehetett átjutni, és a terminálon nagyon sok üzlet van, lehet enni és vásárolni (ajánlom a Prat a Manger nevű lánc boltját, ahol nagyon finom szendvicsek és levesek vásárolhatóak elfogadható áron és nagyon jó minőségben). A járatom 19 óra 50 perckor indult és a beszállókapu számát csak 19 óra 10-kor írták ki. Nem volt ezzel semmi problémám, mert azzal kalkuláltam, hogy maximum öt perc alatt odaérek, bőven elégséges ez az idő. Ezért kényelmesen indultam el, de itt bizony a kapu sokkal messzebb van, mint mondjuk a budapesti reptéren megszokott távolságok. Meglepő volt számomra még a mosdók száma és elhelyezése, amiből szerintem kevés volt a reptér méretéhez képest és egyáltalán nem tűnt praktikusnak az elhelyezkedésük (például nem volt egy sem a központi részen, ahol a boltok és éttermek voltak). Mire a beszállókapuhoz értem, az utasok nagy része már áthaladt rajta és csak pár perc volt 19 óra 30-ig, amikor lezárták a kaput (erre jellemzően 20 perccel az indulás előtt kerül sor). Ekkor tudatosult bennem, hogy itt abban a pillanatban el kell indulni a kapuhoz, amikor megjelenik a száma, nincs idő kényelmes sétálásra, időveszteségre. Erre érdemes nagyon odafigyelni, főleg annak, aki lassabban megy vagy nehezebben tájékozódik.

Transzfer a repülőtérre: praktikus megoldás a metró használata, de arra fontos figyelnünk, ha a reptérre utazunk, hogy bár ugyanarra a vonalra kell felszállnunk - ez a Picadilly line és sötét kék szín a jele -, a szerelvények nem egyformán érintik a terminálokat, azaz ellenőriznünk kell, hogy az éppen érkező szerelvény meg fog-e állni annál a terminálnál, amelyikről a gépünk indul. A metrót az Oyster carddal vagy PayPass-os fizetéssel érdemes használnunk (mert így sokkal kedvezőbb az ára és egyszerűbb is az utazás). A menetidő a belvárosból nagyjából egy óra. 
Sajnos a Heathrow repülőtérre nincs olcsó ajánlata London belvárosából az Easybus-nak, mert egyébként ők nyújtják a legolcsóbb transzfert a Stansted-re, a Gatwick-re és a Luton repülőtérre is. A National Express-nek van a Victoria pályaudvartól buszjárata a Heathrow-ra, amelyik 40-50 perc alatt kiér és már 5 fonttól lehet rá jegyet kapni (én szúrópróbaszerűen megnéztem egy dátumot, arra 7.50 volt a jegyár, ami teljesen elfogadható összeg). 

London mindig tartogat valami újdonságot az utazónak, és a közhiedelemmel ellentétben nagyon sokszor kék az ég és süt a nap, ősszel is.