Flandriában járva, ha az ember nem készül fel előre, talán észre sem veszi, amikor világörökségi helyszínen jár. A beginaudvarok, melyekből tizenhárom került fel a listára, egy olyan közösség hajdani életében engednek bepillantást, akik megpróbálták megtalálni az ideális középutat a világi és egy egyházi életforma között.
A beginaudvarok egészen pontos választ adnak arra, amiért a világörökségi címet létrehozták. Ezek az épített emlékek ugyanis lehetőséget adnak arra, hogy megismerhessük egy ma már nem létező, de Európa középkori történetében meghatározó és nagyon modern szerepet betöltő közösség történetét, melynek a megszűnése sajnos tipikusnak mondható: tevékenységük nem tetszett a katolikus egyháznak.
A beginák - beginázsok - vallásoso női közösségek voltak és a németalföldi régió területén tevékenykedtek, főleg a középkorban. Alapítóik, tagjaik pedig olyan nők közül kerültek ki, akik vagy nem mentek férjhez, vagy özvegyen maradtak. Az első közösségek a 12. században jelentek meg, fénykorát pedig a 13. században élte ez a női világi vallási közösség, azután a katolikus egyház azokat a csoportokat, amelyek nem integrálódtak egy már meglévő és elismert szerzetesrendben, üldözte és ellehetetlenítette.
A beginák bűne az egyház szemében az volt, hogy bár életüket Isten szolgálatába állították, ugyanakkor nem vonultak vissza a világi élettől, nem tettek szegénységi és engedelmességi fogadalmat. És nem is tartoztak egyházi fennhatóság alá, vezetőjüket maguk választották, és saját maguk alakították ki az életmódjukat, szabályaikat. Nem is alkottak összefüggő egységet, ugyanis minden egyes beginaudvar önálló egységként működött.
A kor, amelyben a beginaudvarok létrejöttek, nem kedvezett az egyedülálló nőknek. Egy nő szerepe ebben a korszakban leginkább a férjéhez viszonyítva volt értelmezhető: tőle függött anyagilag. Márpedig egyedülálló nő igen nagy számban akadt, ugyanis a háborúk, a járványok olyan nagy mértékben tizedelték meg a férfiakat, hogy sokkal több nő keresett magának párt, mint fordítva. És akik nem tudtak megházasodni, azok vagy bevonultak egy zárdába - azonban ezek kapacitása is jóval kisebb volt a valós igényeknél -, vagy ha alacsonyabb sorból származtak, akkor kétkezi munkával kísérelhették meg fenntartani magukat. Nemesi származású hölgyeknél a munka szóba sem jöhetett. Számukra kifejezetten vonzó volt, hogy beginaként nem kellett lemondaniuk a vagyonukról, lakhattak saját házban, akár még szolgálót is tarthattak, és ha később úgy érezték, akkor minden további nélkül visszatérhettek a világi életbe (akár még férjhez is mehettek).
A beginák napi tevékenységének fontos része volt a szociális tevékenység (beteget ápoltak, tanítottak), a fizikai munka (melyből bevételük is származott) és a vallás gyakorlása. Ahogy erősödtek a közösségek - lett egyre több tagjuk és feladatuk -, úgy épületek ki a városokban beginaudvarok, melyek amolyan kis városrészek lettek lakóházakkal, templommal, bolttal, műhellyel, kórházzal, temetővel és akár még sörfőzdével is.
A begina közösségek egy aránylag gyors felfutást követően - melynek során Európa számos országában, köztük a Magyar királyságban is követőkre leltek -. hamar az egyház célkeresztjébe kerültek. Ezt követően megítélésük változó volt, hol üldözték őket - eretneknek, boszorkánynak kikiáltva egyes tagjaikat, akiket meg is égettek -, hol a tűrt kategóriába tartoztak. Azonban ennek következtében tevékenységük visszaszorult a kezdeti területekre, azaz a Németalföldre, Flandriába. Néhány udvar még a múlt század második felében is fennállt, működött, azonban napjainkban már nincs ismert követője a közösségnek.
A világörökségi listára felkerült helyszínek jól jellemzik a beginaudvarok sokszínűségét, hogy kialakításuk alkalmazkodott, ahhoz a környezethez, amelyhez tartoztak. Sajnos mára már egyetlen működő begina közösség sem maradt fenn, de az egykori életterük bepillantást enged a hajdani világukba.
Brugge - a Princely Beguinage Ten Wijngaarde
A cikket illusztráló fényképek a Brugge-i beginaudvarnál készültek. Az itteni Begijnhofot - ahogy ők nevezik - minden nap 6 óra 30-tól 18 óra 30-ig lehet látogatni. Ez az időpont magára az udvarra vonatkozik, amely szabadon (belépődíj nélkül is megtekinthető). Miután a Begijnhof a főpályaudvar és az óváros közé esik, praktikus itt kezdeni a városnézést. Minimális belépődíj ellenében egyes épületek belső terei is felkereshetőek. Megtekintésük a 17. századi életmód megismerését teszi lehetővé. A Brugge-i beginaudvar 1245-ban alakult és ma is lakják, igaz már nem a beginák követői, de egy női rend tagjai.
Brugge-be egyszerűen és olcsón juthattok el a Budapest-Brüsszel/Charlero-i repülőjáratokkal és a Flibco cégnek a reptérről induló Brugge-i buszjárataival, melyekre akár már 5 eurórért is lehet egy útra jegyet venni.
