Sok nagyszerű kastélyépület van Magyarországon, és a fertődi Esterházy-kastély minden szempontból ott van a legszebb európai főúri otthonok között. Aki figyelemmel követte az elmúlt évek eseményeit, az tudja, hogy nagyon komoly rekonstrukciós munkák folynak Fertődön (Eszterházán), melynek hatására egyre inkább visszanyeri a kastélyépület és a környezete ezt a pompát, amely fénykorában jellemezte. Most néhány látványos légi felvétellel szeretném bemutatni azt a lenyűgöző összképet, amit az láthat, aki ellátogat a kastélyba. Sőt, valójában ezt akkor sem láthatja - vagy legalábbis nem így -, mert ehhez az épületegyüttes fölé kellene emelkedni.

A képek önmagukért beszélnek, de én azért beillesztem melléjük egy pár éve született írásomat, amely viszont azt mutatja meg, amit ezeken a légi felvételeken nem láthatunk: a kastély belső gazdagságát, építésének izgalmas titkait.

Kép forrása: https://www.legifoto.com/

Az Esterházy-kód- A napisten palotája a fertődi kastélyban

Kitalált rejtélyekkel és sohasem létezett titkos szövetségekkel minket túlzó bőséggel ellátó korunkban már észre sem vesszük azokat a finom jelzéseket, amelyekkel a korábbi korok mesterei valóban üzenni szerettek volna az utókor számára. Pedig ezek az üzenetek sokkal csodálatosabbak és izgalmasabbak bármelyik kitalált esetnél, legyen az akár a világ legagyafúrtabb elméje által megalkotva is. A mesterművek megrendelőitől és az azokat megvalósító mesteremberektől nem volt idegen, hogy elvonatkoztatott üzenetet is elhelyezzenek az alkotásban, ám ezek nem összeesküvéseket lepleztek le, hanem a megrendelők értékrendjével egyező elveket képviselték.

Az Esterházy-kastély dísztermének mennyezetét ékesítő csodálatos falfestmény témáját jól ismerjük, jelentése sohasem volt titok a szakemberek számára, azonban a terem kialakításának volt egy olyan összetett üzenet is, amelyet csak nemrég fejtettek meg. Az üzenetet megfejtő „kriptográfus professzor” ezúttal Pintér Attila restaurátor volt, aki a munkák előkészítése közben jött rá, hogy a díszteremre szinte szó szerint ráillik a napisten palotájának Ovidius Átváltozások című művében olvasható leírása. A mennyezetet beborító falfestmény, a terem sarkaiban elhelyezett, évszakokat megjelenítő négy szobor, a hatalmas méretű tükrök és a köztük lévő falrészeket egykor borító nagyméretű pannók, a bőséges aranyozás és ezüstözés által keltett ragyogás mind azt hivatott érzékeltetni a vendégekkel, hogy a napisten palotájába nyertek bebocsájtást. Az önmagukban is nagyszerű alkotások így nyertek új, összetett jelentést. A megrendelő szándékának megértése nagyban hozzájárult a restaurálás hiteles elvégzéséhez, egyúttal segítséget nyújtott néhány részletmegoldás megértésében is, amelyek eltértek a hagyományos kivitelezési formáktól (például a képen kívüli rózsaszín mezők alkalmazására). Talán ebből a néhány részletből is jól látható, hogy mennyivel összetettebb egy restaurátor munkája a legjobb technikai megoldások megkeresésénél, és mennyire fontos, hogy a restaurálást végző szakember ismerje a kép keletkezésének körülményeit, legfőképpen pedig a megrendelő szándékát arról, hogy milyen üzenetet akart közvetíteni az alkotások segítségével. Mert igazán eredményes munkát -azaz az hiteles helyreállítást- csak így lehet végezni.

Az első, és talán legfontosabb feladattal, a mennyezeti falfestmény helyreállítása már elkészültek. Az alapos restaurálásnak köszönhetően, az évek alatt keletkezett sérülésektől, a nem szakszerű javításoktól és a rárakodott piszoktól megtisztított kép ma újra lenyűgözi a díszterembe belépőket. Aki ma látja a képet, annak nem kétséges, hogy egy nagyszerű alkotást lát, és immár az sem kétséges, hogy a falképet Josef Ignatz Mildorfer, kora egyik legjelentősebb művésze készítette, 1766-67-ben. Mildorfer alkotta a kastélykápolna nagyszerű falképeit is, melyek helyreállításában Pintér Attila szintén részt vett, méghozzá olyan szakértelemmel, hogy a helyreállítást a műemlékvédelem „Oscar-díjával”, az Európa Nostra díjjal ismerték el.

A díszterem kialakításának művészeti koncepciója a megrendelőtől, Esterházy "Fényes" Miklóstól származik, aki talán éppen XIV. Lajosnak, a Napkirálynak a palotájában látott hasonló mű hatására választotta ezt, a barokk korban egyébként is népszerű témát. (Érdekesség, hogy a fertődi falfestménynek szinte a pontos tükörképe látható Giulio Rospigliosi -a későbbi IX. Kelemen pápa- Montalbano melletti villájában. Ennek magyarázata, hogy a mesterek úgynevezett mintarajzok alapján dolgoztak, így előfordulhat, hogy hasonló alkotásokat hoztak létre, természetesen kisebb egyéni különbségekkel). A kastély reprezentatív nagyterme, az emeleti Díszterem - Apollo-terem -díszítése tehát egységes művészeti koncepció alapján készült, melynek középpontjában elvitathatatlanul a terem mennyezetén látható, közel 100 négyzetméteres kép áll. A monumentális falfestményen az erőtől duzzadó Apollo látható, amint az éjszakából kilépve négylovas fogatával vágtat fel a kelő nap fényében felragyogó égboltra. A nap előtt repülő fogatott két oldalról Artemisz (a sötétség szimbóluma) és Vénusz (a világosság szimbóluma), valamint a napisten harci jelvényeit vivő puttók fogják közre. Apollo felett a hónapokat jelképező csillagképek tűnnek fel. A napisten palotájának megjelenítését segítették az oldalfalak mélyedéseibe elhelyezett pannók ( a mitológiai jelenetet ábrázoló hatalmas méretű pannóknak a második világháború idején nyoma veszett) és a terem négy sarkában elhelyezett, az évszakokat megszemélyesítő négy szobor (Josef Rössler alkotásai). Az oldalfalakon végigfutó párkány feletti frízbe szimbolikus szoborcsoportokat helyeztek el. A tíz aranyozott puttó a művészeteket és az úri mulatságokat jelenítik meg (többek között a zenélést, éneklést, festést, verselést, építést, halászatot, vadászatot). A fertődi kastély esetében az együttes hatás érzékeltetésében kiemelten fontos szerepe volt a fényeknek és a tükröződéseknek. A hat aranyozott keretezésű, mennyezetig érő francia tükör -négy alatt márványlapos asztalka, kettő alatt márvány kandalló áll-, a terem öt csillárja, köztük egy nagy, kilencvenhat gyertyás csillár középen és négy kisebb a sarkokon, valamint a gazdagon aranyozott és ezüstözött stukkók és a különleges, bársonyos fényű, elefántcsont színű falfelületek mind a napkirály palotájának ragyogását voltak hivatottak megjeleníteni.

Talán ugyanazt a csodálattal vegyes elégedettséget érezhette a mester a mű elkészültekor, mint 260 évvel később a restaurátor, aki megfejtve a terem üzenetét, újra egységesnek láthatta az eredeti koncepciót. Szinte látom magam előtt a feszített munkatempótól megfáradt Mildorfert, amint az utolsó részleteket késő este befejezvén, a fáradtságtól ott helyben alszik el az állványon, hogy aztán reggel a napisten palotájának vakító ragyogásban felébredve, elégedetten szemlélje meg a munkájának végeredményét. Az Apollo-terem talán a legnagyszerűbb tér volt, amelyet udvari reprezentációra építettek a 18. századi Magyarországon. A kiváló akusztikájú díszterem napjainkban az évente megrendezésre kerülő kastélykoncertek programsorozat számos kiemelkedő zenei eseményének otthona. Látogasson el a fertődi kastélyba és legyen Ön is a pompakedvelő herceg palotájának vendége.

Nemcsak a kastélyépület, a környezete is megszépült

Képek forrása : Civertan Stúdió, www.legifoto.com

Két napot töltöttem Londonban és bejártam a város egy elég nagy részét. Utaztam metrón és autóbuszon, és azt tapasztaltam, hogy a londoni tömegközlekedés jól szervezett, használata pedig sokkal egyszerűbb, mint előzetesen gondoltam. Most megosztom veletek is a tapasztalataimat, remélem tudok segíteni azoknak, akik most készülnek felfedezni a brit fővárost.

Természetesen igyekeztem előre felkészülni arra, hogy milyen jegyeket lehet venni a londoni metróra, de nem találtam olyan oldalt, amelyik tömören és jól érthetően összefoglalná a lehetőségeket. Ezért volt bennem egy kis félelem azzal kapcsolatban, hogy mennyire lesz átlátható a rendszer használata, de kellemesen csalódtam, mert logikus és egyszerűen működik a valóságban. Az viszont világos volt, hogy akkor lesz kedvező ára az utazásnak, ha az Oyster kártyát váltom ki vagy bankkártyával fizetek (ez abban az esetben lehetséges, ha érintéses fizetési móddal - PayPass - használható a bankkártyánk). Érdemes előre eldöntenünk, hogy nekünk melyik megoldás a szimpatikusabb, de Oyster kártyát nem tudunk bárhol kiváltani, míg a bankkártyánkat azonnal tudjuk használni. Én is először autóbuszra szálltam fel, hogy eljussak egy metrómegállóig, így nem is volt kérdés, hogy érintéssel fogok fizetni, és maradtam is ennél a módszernél végig.

Az Oyster kártyát egy sima buszmegállóban nem tudjuk megvenni - Londonban nincsenek jegyautomaták buszmegállóban -, ehhez el kell jutnunk egy metróállomáshoz vagy egy olyan üzlethez, ahol árulják. A metróknál lévő automatából egyszerűen és gyorsan kiváltható a kártya, amelynek 5 font az alapdíja. Amikor kiváltjuk a kártyát, eleve felkínál a rendszer keretösszegeket ( 10 és 50 font közötti összeggel tölthetjük fel, ami azt jelenti, hogy egy 10 fontos feltöltés esetén 15 fontot fizetünk első alkalommal). Kétnapos használathoz 15 font az ideális keretösszeg. Ha elfogyott a keret, akkor egyszerűen tehetünk rá újabb összeget az automatánál (ahol azt is tudjuk ellenőrizni, hogy mennyi pénz van még a kártyán, elég hozzáérinteni az Oystert és kiírja a még felhasználható összeget). Az Oyster kártya és a PayPass kínálja a legkedvezőbb árakat a londoni tömegközlekedéshez. A fel nem használt keretösszeget leutazhatjuk egy másik alkalommal - vagy át is ruházhatjuk a kártyát másik embernek -, de bármikor vissza is lehet igényelni - ha 10 font vagy annál kevesebb a visszaigényelt összeg, akkor egyszerűen megtehetjük ezt a metróállomáson lévő automatáknál, ha több, akkor postán kell beküldenünk -, attól nem kell félni, hogy elveszítjük az esetleg a kártyán megmaradt összeget.

Ilyen jelzést keressünk, ha metróval szeretnénk utazni (kép forrása: wikipedia.org)

Szintén nagyon egyszerű a jegyvásárlás - fizetés - bankkártyával. Buszok esetében a felszálláskor csak hozzá kell érintenünk a bankkártyánkat a buszon lévő érzékelőhöz - az Oyster kártya esetében is így kell eljárni - és már utazhatunk is (a zöld lámpa felvillanása és egy csipogás jelzi, hogy elfogadta a kártyánkat a szolgáltató). Bankkártyás fizetés esetén a legelső alkalommal - az első érintésnél - csak egy minimális összeget vonnak le, csak azért, hogy ellenőrizzék a kártyát. Végleges elszámolás csak azután történik meg, ha már lezárult egy nap. Addig a rendszer összesíti az utazásainkat, és azt az összeget fogja levonni, amelyik a legkedvezőbb az elérhető lehetőségeken belül. Ez, ha sokat utazunk, akkor egy napi jegy ára lesz, amelyik végösszege attól függ, hogy melyik zónákat használjuk a metróhálózaton belül (az autóbusz jegy ára egységes minden útvonalon, de itt is van maximális napijegy ár). Én most az 1-4-es zónákban utaztam és ezért egy napra kevesebb mint 10 fontot (az egyik napra 3200, a másikra 3800 forintot) fizettem, ami nagyon korrekt ár, mert többször szálltam metróra és buszra is, London egy elég nagy részét bejártam. 

Amire figyelni kell: ha buszra szállunk (vagy villamosra), akkor csak a felszálláskor kell érintenünk a kártyánkat - vannak buszok, általában a forgalmasabb szakaszokon, hol középen vagy hátul is felszállhatunk, nem csak a vezetőnél, mert több helyen van készülék az érintéshez -, metróval történő utazáskor viszont be- és kilépéskor is. Miután csak akkor tudunk belépni a metró területére, ha van jegyünk, és kifelé is csak akkor enged ki a rendszer, ha hozzáérintjük a kártyánkat, így nem igazán lehet elfelejteni az érintést (ha ezt nem tennénk meg, akkor az útvonalra szóló maximális árat számolnák). Nagyon praktikus a bankkártyás fizetés, nem kell tőle félni, de aki szívesebben váltja ki az Oyster kártyát, az is jól dönt, mert egyszerű a megvásárlása, a használata és a visszaváltása is.  

Emeletes buszból többfajta típus is jár London utcáin - ez egy újabb változat

Nyilvánvaló, hogy a nézelődéshez a legjobb ha sétálunk, de London olyan nagy, hogy egyszerűen lehetetlen bejárni, úgy is elfárad az ember, ha csak a legfontosabb részeken gyalogol. A metró a legideálisabb arra, hogy reggel bemenjünk és este hazamenjünk, ha nem a központban van a szállásunk. Napközben még akkor érdemes metrózni, ha hosszabb szakaszt szeretnénk megtenni. Egyébként a legjobb buszra szállni. Tapasztalatom szerint nagyon gyakran közlekednek a buszjáratok és a megállók is kifejezetten sűrűn következnek egymás után. A megállókban mindig megtaláljuk a busz útvonalát a útvonalon lévő megállókkal. Sokszor láttam, hogy "leintik" a buszt, azaz, aki fel akar szállni, kinyújtja a kezét, amikor érkezik a busz. A járműveken van belső kijelző is, ahol olvashatjuk a következő megálló nevét, illetve a járat végállomásának elnevezését. A buszok végállomása azonban nem mindig feltűnő, van, hogy csak megállnak a járda mellett, mint egy sima buszmegállóban, és ott van a végállomásuk. És két alkalommal is azt tapasztaltam, hogy építkezés miatt nem tudott megállni a busz, és azt a megállót egyszerűen kihagyta, ment a következőhöz, azaz nem volt ideiglenes megállója (ezt a buszjáratoknál megtehetik, mert általában tényleg nagyon közel vannak egymáshoz a megállók, azonban a metrónál, főleg amikor elhagyja a városmagot, van olyan rész, ahol 6-8 percig is megy a szerelvény két megálló között).

A metrónál a legtöbb állomáson kell lépcsőzni is, nincsen se mozgólépcső végig, se lift (erre azoknak érdemes figyelnie, akik nehezen mozognak, akiknek gondot okoz a lépcsőzés). A lejáratok kialakítása is egyedi, mert van, ahol az egyik ponton csak kijönni lehet, lemenni máshol kell, azonban a metrólejáratok jellegzetes emblémája jól beazonosítható. És a legtöbbször egy eléggé bonyolult útvonalat kell lejárnunk, amíg eljutunk a peronig (nem úgy, mint Budapesten, ahol a mozgólépcső egyenesen odavisz). Arra is figyelni kell, hogy számos állomáson több vonal is elérhető. De minden vonalnak van egy saját színe és elnevezése, elsősorban ezt érdemes megjegyezni. Először mindig csak a vonal elnevezése olvasható - például amelyik a Heathrow repülőtérről jön be, az a Picadilly line és alatta egy sötétkék csík látható (ez a vonalhoz tartozó szín). Ez az elnevezés lesz olvasható addig, amíg eljutunk odáig, ahol már azt kell kiválasztanunk, hogy melyik irányba mennénk a járattal. Itt viszont már a végállomás neve mutatja az irányt - de itt már általában az elérhető megállók neve is fel van sorolva, azaz be tudjuk azonosítani az úti célunkat. Amire nagyon kell figyelni: Londonban sok metróvonal ágazik el egy ponton, azaz nem biztos, hogy minden szerelvény jó lesz nekünk azok közül, amelyek beérkeznek az állomásra. Ha kiválasztottuk az úti célunkat, mindig ellenőrizzük le, hogy van-e előtte elágazás, és ha igen, akkor jegyezzük meg a mi vonalunkhoz tartozó végállomást, és azt keressük a metrószerelvények elején lévő kiíráson, illetve a megállóban lévő tájékoztató táblákon (amelyik az érkező szerelvényeket mutatja).

A the Tube, azaz a londoni metró egyik szerelvénye (kép forrása: Chris McKenna/wikipedia.org)

A londoni metró szerelvényei sokkal kisebbek a budapestieknél. A szűk átmérő miatt az üléssorok között nemigen lehet megállni, csak az ajtó közelében, de ott sincs sok hely. Utas viszont van bőven, így könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy nem férünk fel egy szerelvényre, vagy igen beszorítva érezzük magunkat. Reggel és délután van csúcsidőszak - 6.30 és 9.30 illetve 16 és 19 óra között -, amikor a metrón magasabb díjat kell fizetni az utazásért (az autóbuszon és villamosokon zónától, időponttól és távolságtól függetlenül egységes díjszabás van, ami 1.50 font egy útra és 4.50 egy napijegy). Példaként: a repülőtérről a belvárosba Oysterrel vagy pay pass-szal 3.10 egy útra a jegy - csúcsidőben 5.10 -, viszont ha hagyományos jegyet veszünk - készpénzért -, akkor 6 font az ár, de ennél nagyobb eltérések is előfordulhatnak).

London egyet jelent az emeletes buszokkal, amelyek bár az utóbbi években megújultak, de megőrizték a klasszikus értékeiket, és még mindig szép számmal vesznek részt a forgalom kiszolgálásában. Van olyan jármű, amelyiknek csak két ajtaja van, de azt hiszem, hogy a legtöbbnek három. Általában elől lehet felszállni, a vezetőnél, de ha nagyon sokan vannak, akkor lehet a többi ajtót is használni. Utaztam buszon, amelyiken belső kamera képe volt követhető az emeletere vezető lépcső mellett, így lehetett látni, hogy van-e fent szabad hely, érdemes-e felmenni. A helyi utasok pedig nem jönnek le addig, amíg meg nem áll a busz a megállóban, nem szokás odaállni az ajtó elé menet közben. Soha nem tapasztaltam, hogy ebből gond lenne (valószínűleg a vezető is látja, hogy hányan jönnek le az emeletről a leszálláshoz). Szóval Londonban, bár tömött járművel találkoztam, nem volt ok az idegességre, mindig megoldható, hogy az ember leszálljon ott, ahol szeretne. 

A londoni tömegközlekedési vállalat honlapja: https://tfl.gov.uk/

Heathrow repülőtér

A Heathrow a világ egyik legnagyobb forgalmú repülőtere, de miután öt különálló terminálja van, ezért nem tűnik irreálisan nagynak, de azért vigyázzunk, mert sokkal nagyobb távolságok vannak, én is majdnem lekéstem hazafelé a gépem indulását, pedig időben kiérkeztem a repülőtérre. Budapestről a British Airways repül közvetlenül a Heatrow repülőtérre, gépei pedig a 3-as terminálra érkeznek és innen is indulnak. 

British Airways: meglepő tapasztalat volt a számomra, hogy a brit nemzeti légitársaság Budapest-London járatára már 14.000 forinttól körüli lehet egy útra jegyet venni, ami kifejezetten versenyképes ár, főleg úgy, hogy ebben benne van egy bőrönd és egy kézitáska felvitelének a lehetősége a repülőgépre (és az aktuális legolcsóbb árnál mindig csak 4-5000 forinttal kerül többe egy útra a magasabb kategóriájú jegy, melyben egy 23 kg-os bőrönd feladása is benne van). A fedélzetre vihető bőrönd mérete ráadásul nagyobb, mint amit a Ryanair vagy a Wizzair enged. Így pedig a legtöbb esetben - vagy talán minden esetben - jobb áron foglalhatunk, mintha fapados járattal utaznánk. Érdemes tehát megnézni minden esetben a British Airways árat is. A járatot jellemzően Airbus 320-as típussal repüli a társaság. Az ülések egy fokkal elegánsabbak és kényelmesebbak, mint a fapadosoknál, bár maga a gép eléggé régi volt és emiatt egy kicsit már megkopott a belsőberendezése. Ellátás viszont ugyanúgy pénzért van, azaz lehet venni enni és innivalót (amire számomra meglepően nagy igény mutatkozott, bár teljesen átlagos volt a kínálat). Összességében semmilyen extrát nem nyújtott a légitársaság, ebben nem éreztem különbséget, de az áraik egyértelműen versenyképesek egy londoni utazáshoz (hasonló ár esetén biztos, hogy őket választom a Ryanair-rel vagy a Wizzair-rel szemben). Az is a British Airways mellett szól, hogy például a visszaútnál simán kinyomtathattam a beszállókártyámat a repülőtéren, nem kellett érte fizetnem. 

A Heathrow repülőtér alaprajza - az 1-2-3-as terminálok vannak egymáshoz közel, a 4-es és 5-ös pedig messzebb

Érkezés: az országba történő belépéskor át kell esnünk az útlevél ellenőrzésen, ami meglepően lassan ment, mert egyszerűen nem volt határőr. A procedúra amúgy egyszerű, nem nagyon kérdeznek az érkezőtől, ha semmi extra nincs vele, akkor legfeljebb egy mondatot (tőlem csak annyit kérdezett, hogy honnan érkeztem).
Vannak már automata beléptető kapuk is, ezek azonban csak útlevéllel használhatóak, viszont sokkal gyorsabban lehetett rajtuk átjutni (Nagy-Britanniába személyi igazolvánnyal is utazhatunk, de emiatt sokkal praktikusabb útlevéllel). A kijutás nem bonyolult az épületből, és minden egyes terminálnak van metróállomása, így a városba történő beutazás is egyszerűen megoldható.

Elutazás: meglepő volt, de kilépéskor nem volt útlevél ellenőrzés, csak a repülőgépbe történő beszállás előtt kértek igazolványt, hogy ellenőrizzék az utasok nevét. A biztonsági ellenőrzésnél normális idő alatt lehetett átjutni, és a terminálon nagyon sok üzlet van, lehet enni és vásárolni (ajánlom a Prat a Manger nevű lánc boltját, ahol nagyon finom szendvicsek és levesek vásárolhatóak elfogadható áron és nagyon jó minőségben). A járatom 19 óra 50 perckor indult és a beszállókapu számát csak 19 óra 10-kor írták ki. Nem volt ezzel semmi problémám, mert azzal kalkuláltam, hogy maximum öt perc alatt odaérek, bőven elégséges ez az idő. Ezért kényelmesen indultam el, de itt bizony a kapu sokkal messzebb van, mint mondjuk a budapesti reptéren megszokott távolságok. Meglepő volt számomra még a mosdók száma és elhelyezése, amiből szerintem kevés volt a reptér méretéhez képest és egyáltalán nem tűnt praktikusnak az elhelyezkedésük (például nem volt egy sem a központi részen, ahol a boltok és éttermek voltak). Mire a beszállókapuhoz értem, az utasok nagy része már áthaladt rajta és csak pár perc volt 19 óra 30-ig, amikor lezárták a kaput (erre jellemzően 20 perccel az indulás előtt kerül sor). Ekkor tudatosult bennem, hogy itt abban a pillanatban el kell indulni a kapuhoz, amikor megjelenik a száma, nincs idő kényelmes sétálásra, időveszteségre. Erre érdemes nagyon odafigyelni, főleg annak, aki lassabban megy vagy nehezebben tájékozódik.

Transzfer a repülőtérre: praktikus megoldás a metró használata, de arra fontos figyelnünk, ha a reptérre utazunk, hogy bár ugyanarra a vonalra kell felszállnunk - ez a Picadilly line és sötét kék szín a jele -, a szerelvények nem egyformán érintik a terminálokat, azaz ellenőriznünk kell, hogy az éppen érkező szerelvény meg fog-e állni annál a terminálnál, amelyikről a gépünk indul. A metrót az Oyster carddal vagy PayPass-os fizetéssel érdemes használnunk (mert így sokkal kedvezőbb az ára és egyszerűbb is az utazás). A menetidő a belvárosból nagyjából egy óra. 
Sajnos a Heathrow repülőtérre nincs olcsó ajánlata London belvárosából az Easybus-nak, mert egyébként ők nyújtják a legolcsóbb transzfert a Stansted-re, a Gatwick-re és a Luton repülőtérre is. A National Express-nek van a Victoria pályaudvartól buszjárata a Heathrow-ra, amelyik 40-50 perc alatt kiér és már 5 fonttól lehet rá jegyet kapni (én szúrópróbaszerűen megnéztem egy dátumot, arra 7.50 volt a jegyár, ami teljesen elfogadható összeg). 

London mindig tartogat valami újdonságot az utazónak, és a közhiedelemmel ellentétben nagyon sokszor kék az ég és süt a nap, ősszel is. 

Valenciának van hangulata és van stílusa, van múltja és van jelene is. A város gyönyörű szép, az utcái rendezettek és tiszták. És nagyon sokféle élményt nyújt mind a látogatóknak, mind az itt élőknek. Amikor pedig már bejártuk a műemlékeit és parkjait, akkor kifeküdhetünk a város tengerpartjára, vagy kirándulhatunk egyet a vonzáskörzetében. Valencia Budapestről közvetlen repülőjárattal is elérhető, ha szeretnének egy olyan utazást, amelyikben van bőven kulturális program, de lehetőség az aktív kikapcsolódásra is, akkor ez a város az ideális célpont.

Valencia repülőtere nincs messze a belvárostól és metróvonal köti össze vele, így gyorsan és kényelmesen juthatunk be érkezés után. A metrómegálló a repülőtér épületéből közvetlenül elérhető. Jegyet a bajárat előtti automatákból vagy a pénztárból vehetünk, de lehetőség van a Valencia Tourist Card (VTCard) megvásárlására is, amellyel utazhatunk a város valamennyi közlekedési eszközén. A városi turisztikai hivatalnak van irodája a repülőtéren, de automatából is megvehetjük a kártyát. A kártya chippel van ellátva és úgy kell érvényesíteni, hogy az első utazás előtt hozzáérintjük az erre szolgáló szerkezethez (ez a metróban egyszerű, mert beengedő kapuk vannak, és a kártyával vagy a jegyünkkel tudjuk kinyitni, de a villamosmegállókban a peronon van a szerkezet, azaz csak felszállás előtt tudjuk rajta érvényesíteni a jegyünket vagy bérletünket).

Én a Xátvia metrómegállónál szálltam le, a Valencia Nord vasútállomásnál (Estacion del Norte), a város központi pályaudvaránál. A vasútállomás főbejáratával szemben induló utca, az  avenue del Marqués de Sotelo pont a városközpontba vezet, így ezen indultam el a város felfedezésére. Már az első lépések után feltűnt, hogy elképesztő rend és tisztaság van a városban. Az utacák szélesek és a járdák közevése mindenhol hibátlan és csillogó tiszta. Az autóvezetők pedig nagyon udvariasak. Ha azt észlelik, hogy az ember átkelne egy úton, azonnal megállnak, még akkor is, ha messzebb vagyunk még a lelépéstől. Nem dudálnak, nem türelmetlenek. Nagyon kellemes érzés volt Valenciában lenni, már a legelső pillanattól fogva. 

Az Estacion del Norte vasútállomás épülete

A Városháza épülete

És nem kellett sokat mennem, hogy megérkezek Valencia egy központi részéhez. A plaza Ayuntamiento a város egyik legfontosabb tere, egyfajta fő térnek is tekinthető, ugyanis itt áll Városháza, amely azonnal egy nagyon érdekes történelmi eseményre is felhívta a figyelmemet. Ugyanis az épület előtti táblán - Valenciába minden fontosabb épület mellett van egy kis tájékoztató tábla - arról olvashatunk, hogy ez az épület - miként Valencia több más épülete is -, az 1936 és 1939 között dúlt polgárháború során súlyos károkat szenvedett. Érdekes volt azzal szembesülni, hogy itt nem az első vagy a második világháború pusztítására emlékeznek, hanem egy olyan eseményre, amiről ugyan mi is hallottunk, de igazi mélységében nem ismerjük a hátterét. A 2. köztársaságnak egy évig Valencia volt a fővárosa, és ez alatt ebben az épületben ülésezett a parlament. A tér szemközti oldalán pedig az Edificio de Correos (a Postapalota) áll, amely késő estig fogadja az ügyfeleket és érdemes benéznünk az ügyféltermébe. Ez az épület - többek között - az Estacion del Norte állomással és a Mercadóval a szecesszióval rokon Modernismo valenciano építészeti stílus jeles képviselője, akit vonzanak az ilyen szépségek, az erre a témára is felfűzhet egy tematikus sétát a városban.

A Mercado Central 

Ha a Városháza épülete előtt elhaladva tovább folytatjuk az utunkat, akkor a tér után két irányba is mehetünk. Ha a jobbra nyíló utcát válasszuk, akkor a plaza la Reina-hoz, majd a katedrálishoz jutunk el. Balra pedig a Mercado Centralhoz, azaz a város vásárcsarnokához és a Selyembörze épületéhez, a Llotja de la Seda-hoz jutunk. Én az utóbbit választottam, és először benéztem a csarnokba, amely inkább szól a turistáknak, mint a helyieknek (mint a mi vásárcsarnokunk), de azért a hangulatáért mindképpen érdemes bejárni, és ha éhesek vagyunk, akkor szendvicset és egyéb finomságokat is ehetünk. A csarnok mellett van az Església de Sant Joan del Mercat, szemben vele pedig a Selyembörze.

Azért, hogy korán megérkezzem a városba, én a Wizz Air Bécs-Valencia repülőjáratát választottam, amelyik már 8 óra 30-kor leszáll a valenciai repülőtéren, ennek köszönhetően pedig pont nyitásra, azaz 10 órára értem a Selyembörzéhez (La Lonja de la Seda). Ezt pedig nagyon meg is becsültem hamarosan, mert nagyjából negyedórám volt arra, hogy nyugodtan nézelődjek a nem túl nagy épületben, utána megérkeztek az első csoportok. A Selyembörze épülete szép, de engem meglepett, hogy csak egyetlen épület képviseli a várost a világörökségek között, nem egy egész városrész (például az óváros). Ha a Mercado felől érkezünk, akkor meg kell kerülnünk az épületet, mert a bejárata a túlsó oldalán nyílik. A pénztár után a Narancsos udvarba lépünk be, innen balra van az egész épület legmonumentálisabb része, a kereskedők egykori terme, amely kialakításában egy katedrális belső hangulatát idézi meg. A földszinten "L" alakban haladva még két termet nézhetünk meg (a kápolnát és a kereskedelmi bíróság termét), majd a kertbe kilépve, balra lesz a lépcső, ami a Consulado del Mar  egykori termébe vezet fel. Ez a terem talán a leggazdagabb díszítésű az egész épületben. Az épületnek van egy tornya, amelyben állítólag a fizetésképtelen kereskedőket zárták annak idején.

A Tribunal de Comerc, a kereskedelmi bíróság díszes terme - kilátással a Narancsos udvarra

A következő állomás a La Seo, azaz a katedrális volt, de nem a legrövidebb utat választottam, hanem egy pici kitérővel az Església de Sant Nicolau felé kerültem. Ezt a templomot, belső kifestése után, szerényen, csak a valenciai Sixtus-kápolnaként hirdetik. Ennek megfelelően - az itteni árakhoz viszonyítva - aránylag magas belépődíjat szednek a megtekintésért (8 euro), igaz a jegy két másik helyszínre is érvényes (a Selyem Múzeumba és a Mercadó melletti templomba, így aki mindet végigjárja, annak bőven megéri). Én nem éreztem elég késztetést ahhoz, hogy összevessem a belső látványát a római előképével, úgyhogy jöhetett a katedrális, melynek a bejárata a plaza de la Reina felől van. Itt választanunk kell, hogy a katedrális belső tereit és a kiállítását szeretnénk megnézni, vagy fel akarunk menni a toronyba. Ha az el Micalet-be (a toronyba) szeretnénk felmenni, akkor balra kell elfordulnunk, míg ha a katedrális híres kiállítását és a Szent Grált szeretnénk megnézni, akkor jobbra. 

Én elsőként a torony meghódítását választottam, amiért 2 eurót kérnek (és nem láttam olyan jegyet, ami mind a két részre együtt lett volna érvényes), és egy nagyon kemény mászás után - szűk csigalépcsőn - jutottam fel a torony legfelső szintjére (útközben vannak kisebb kiállítások, ahol meg lehet pihenni, de a toronyba felmenetelt csak annak ajánlom, aki sportos, mert szűk és meredek a lépcső). Odafentről megcsodálhatjuk Valencia belvárosát és tágabb környezetét, lefelé menet pedig jelzőlámpa segíti a közlekedést, hogy ne induljunk el addig, amíg valaki felfelé tart, mert nem egyszerű elmenni egymás mellett. 

Kilátás az El Micalet-ből, azaz a katedrális tornyából

A templom másik felének megtekintését másnap terveztem lebonyolítani, de egy vonatkésés miatt - egy kirándulásból tértem vissza a városba - végül nem maradt rá időm, úgyhogy ez maradt a következő alkalomra, amikor erre járok (szerintem fogok még). Érdemes a katedrálist teljesen körbe járni és megfigyelni a három kapuját, melyek mind különböző korok stílusát képviselik a gótikustól a reneszánszon át a barokkig. Ezért a katedrálisból kilépve balról kerültem meg az épületet, és így jutottam el a plaza Decimo Junio Bruto elnevezésű kis térre, melynek egyik oldalán a de la Mare de Déu dels Desemparats bazilika áll - közvetlen szomszédságban a katedrálissal - a másik felén pedig a Museo de la Almoina (L'Almonia). Utóbbiba ingyenes belépést biztosít a Valencia Tourist Card és mindenképpen érdemes a megtekintésre, mert látványos formában ad betekintést a város múltjába. Ez a rész mindig is fontos, központ szerepet töltött be az itt élők életébe, már a rómaiak idején is, és később is, amikor a mórok voltak a város urai. 

A plaza de la Virgin és a katedrális egy része (az Apostolok kapuja)

A L'Almonia részben a tér alatt kialakított múzeumi tereiben a különböző korokból feltárt épületmaradványok segítségével mutatják be Valencia igen sokszínű történelmét. Valencia elődjének a rómaiak által Krisztus előtt 138-ban alapított Valentia Edetanorum várost tekinthetjük. Ezt ugyan egy felkelés után a rómaiak elpusztították, de helyén pár évszázaddal később egy új település épült fel. Valencia volt a nyugati gótok (vizigótok) városa, majd hosszabb ideig mór fennhatóság alatt, mígnem 1238-ban Aragónia I. Jakab meghódította. Ezt követte néhány békés, folyamatos fejlődést hozó évszázad, majd újabb megszállások és lázadások évei. 1936 őszétől egy évig pedig az az időszak, amikor a köztársaság fővárosa volt, melyet egy komoly pusztítással járó háborús időszak követett. De utóbbira a L'Almonia kiállítása már nem tér ki, sok minden másra azonban igen - az ókorból és a középkorból -, és nagyon sokat tesz hozzá a város múltjának megismeréséhez és megértéséhez.

Csempedíszítés a de la Virgen de los Desamparados bazilika oldalán

A L'Almonia Múzeum bejárata

A város felfedezését úgy osztottam be, hogy az első fele az óváros bejárásáról szóljon, a másik része pedig a Turia medrében kialakított park felfedezésével, úgy, hogy a vége a Művészetek és tudomány városánál - Ciudad de las Artes y las Ciencias - legyen. Még egy épített örökséget kerestem fel, mert pont az óvárosi rész és Turia parkjának határán áll. A Torres de Serranos az egykori városfal része volt, és egyes vélemények szerint az ország legszebb, ma is látható gótikus városkapuja. Ez a masszív és igen magas torony szintén külön díj megfizetése nélkül járható be a Valencia Tourst Card-dal. A torony felső szintjeiről jó kilátás nyílik az óvárosra, a parkra és a zöld sávon túli városrészre is.

Már csak egy széles út választott el a parktól, és hamarosan már lent is sétáltam az igen széles egykori folyómederben, amelyik napjainkban fákkal, füves részekkel, sportpályákkal és a gyalogosok, futók és a kerékpárral közlekedők számára kialakított - egymástól elkülönülten futó - utakkal van behálózva. Egyfelől lenyűgöző ez a park, a hatalmas zöldfelület a város közepén, amelyet szemmel láthatólag örömmel használnak is az itt élők, ugyanakkor nehéz elvonatkoztatni attól, hogy egy egykori folyómedrében járunk, amelyikben ma már egyetlen csepp víz sem csörgedez - na jó, vannak vizes felületek, de ezeket már nem a Turia vize táplálja. És a hidak, amelyek egykor a víz fölé épültek, ma pedig száraz lábbal állnak. Mostanában, hogy gyakran a Duna vize is korábban nem látott szintre apad, könnyű itt elképzelni, hogy milyen lesz, ha Budapest közepén sem lesz folyó, csak egy kiszáradt meder (jó kérdés, hogy mi mit fogunk kezdeni vele, itt, Valenciában jó megoldást választottak a hasznosítására).

Híd és folyómeder - de víz már régen nem folyik itt

De a park szép és hangulatos, igyekeztek változatosan kialakítani, és hosszú kilométereken keresztül sétálhatunk benne. Hamarosan pedig feltűnt bal kéz felől a Szépművészeti Múzeum épülete - Museu de Belles Arts de València - melynek kiállítása mindenki számára ingyenesen látogatható, komoly gyűjtemény, de most nem fért bele a programomba. Folytattam a sétát a kellemes környezetben, átmentem még néhány híd alatt és már fel is tűnt a Művészetek és tudomány városának első emblematikus épülete, a Palau de les Arts Reina Sofia. Ez a négy épületből és az Oceanogràfic épületegyütteséből álló rész lett Valencia világszerte megcsodált látványossága. Tervezőjük a valenciai származású spanyol sztárépítész, Santiago Calatrava, és lehet arról beszélgetni, hogy kinek tetszik a stílusuk és kinek nem, hogy mennyire praktikusak, de az elvitathatatlan, hogy nagyon látványosak és napjainkban Valenciával kapcsolatban ezekre - az 1990-es évek közepén megvalósult - épületekre asszociál az emberek nagy többsége. A hatalmas állatcsontvázakra, bálna fejre, emberi szemre hasonlító épületek ugyanakkor egyes elemeikben a modernista építészeti stílust is megidézik, így kötve össze száz év építőművészetét, tisztelegve az elődök, a helyi hagyomány előtt.

Amelyik város látványos nappal, az igazán hangulatos tud lenni este. Én sem hagytam ki egy esti sétát Valencia városközpontjában, hiszen errefelé késő este is pezseg az élet, az emberek vacsoráznak, vásárolnak. Jó volt Valenciát felfedezni, bár tulajdonképpen az első pillanattól azt éreztem, hogy én itt nem turista vagyok, inkább valahogy otthon éreztem magam, úgy, mint aki ide tartozik. Jó volt ennek a városnak - még ha csak átmenetileg is - a része lenni. Sok minden láttam, de maradt még megnézni való, szeretnék visszajönni, akár hosszabb időre is.

A Museo Nacional de Cerámica, azaz a Kerámia Múzeum épületének díszes homlokzat

Néhány tipp a valenciai városnézéshez


Kerékpár: nagyon sokan bérelnek kerékpárt és úgy indulnak a város felfedezésére. Nem egy csapattal találkoztam, akik vezetővel járták a műemlékeket. Legközelebb én is így fogok tenni, mert ha az ember a parkokat akarja végigjárni, vagy kimenne a tengerparthoz, akkor jól jöhet egy bringa a gyorsabb haladáshoz. Kerékpárút mindenhol van, az autósok pedig nagyon figyelmesek és udvariasak.

Valencia Tourist Card: nagy előnye, hogy korlátlanul használhatjuk vele a tömegközlekedési eszközöket, és emellett 18 objektumba biztosít ingyenes belépést (és további helyekre kedvezményest). Aki sokszor utazik, vagy végigjár sok múzeumot, annak biztosan megéri. Valenciában a múzeumok egyik fele olcsó - 2-3 eurós belépőjeggyel, jellemezően ezek vannak benne a kártya ingyenes részébe -, a másik fele 8-10 eurót kér a belépésért (pl. a katedrális, a San Nicolás-templom).

Megérkezéshez: azt tapasztaltam, hogy a légijáratok nagyon gyakran a tenger felől szállnak le, ami azt jelenti, hogy átrepülnek Valencia belvárosa felett. Ilyenkor a repülőgépek mér igen alacsonyan vannak és a gép jobb oldalán ülők megcsodálhatják a Művészetek Városának modern épületeit és az óváros műemlékeit is. Érdemes erre az oldalra, ablak mellé foglalni ülőhelyet, mert szerencsés esetben páratlan látványban lesz részünk.

A város hivatalos turisztikai oldala: www.visitvalencia.com/en

Valencia Tourist Card: www.visitvalencia.com/en/valencia-tourist-card

Egy utazásnál mindig jól jön, ha kék az ég és szépen süt a nap. De nekem még soha nem volt ennyire fontos, mint Yorkban, mert ugyanazt szerettem volna látni és átérezni, amit Shakespeare oly gyönyörűen írt meg a III. Richárd legelején. Szeptember közepén jártam a városban, de az idő olyan volt, mintha nyár lenne: kellemes meleg volt, felhőtlen kék ég és napsütés. York egyszerre kőbe zárt történelem és egy élő, lüktető város. 

"York napsütése rosszkedvünk telét
Tündöklő nyárrá változtatta át."
(Shakespeare: III. Richárd)

Korán reggel érkeztem meg doncasteri repülőtérre (erről itt írtam részletesen), ahonnan a reptéri busszal a városközpontba mentem, és vonatra szálltam. Doncaster és York között alig több mint húsz perc az utazás vonattal, a szerelvény tempósan halad és nem áll meg sehol a két város között. A yorki pályaudvar a város szívében van, kilépve az épületből balra kell fordulni, hogy elinduljunk az óvárosi rész irányában. A tájékozódáshoz elé hamar segítséget nyújtanak a Minster, azaz a katedrális tornyai, de amúgy is nehéz lenne eltévedni, hiszen csak az állomás előtti utcán, a Station road-on kell végigsétálnunk, hogy eljussunk a központi részhez. A középkori városfal ezen a részen is megvan, és hamarosan fel is kapaszkodhatunk rá. A fal magassága változó, a járórész felülete nem túl széles, és sok helyen csak ez egyik oldalán van fala, azaz odafigyelve kell haladni rajta. De mindenképpen érdemes végigjárni, mert így egyrészt biztosan körbejárjuk az óváros részt, másrészt sok épületre jó kilátás nyílik róla (és egészen egyedi hangulata van a bejárásának).

A kép baloldalán a városfal, távolban pedig az katedrális tornyai

York folyóján, az Ouse-n élénk vízi élet van. Mert evezni muszáj!

Az egykori fal nem egybefüggően járható be, sokszor kell lemenni róla, hogy egy kicsit később újra megmászhassuk (ez általában néhány lépcsőfokot jelent). Az első ilyen rész nekem az Ouse folyónál volt, amely keresztül szeli Yorkot, és nem is bántam a kitérőt, mert így lementem a vízparthoz, és örömmel állapítottam meg, hogy errefelé az evezésnek még mindig nagy hagyománya van, ugyanis jó pár hajó siklott a vízen. A folyó feletti átívelő híd után rögtön bal kézre van York egyik nagyon kellemes zöld területe, a Museum Gardens. Nem tudom, hogy mindig így van-e, de ezen a szombaton hatalmas élet volt a parkban: családok, baráti társaságok élvezték a kellemes időt, a napsütést. A park egyik látványossága a St. Marry Abbey (apátság) romjai. York középkori jelentőségével arányban, az apátság épületegyüttese is jelentős méretű és gazdagon díszített volt. A park területén láthatunk még a Római birodalom korából származó építményrészletet, a legnagyobb épületben pedig - amelyik kifejezetten erre a célra épült - a Yorkshire Múzeum kiállításai tekinthetőek meg. Az egykor az apátság tulajdonában lévő parkot annak idején azzal a kikötéssel kapta meg királyi családtól a Yorkshire-i Filozófiai Társaság, hogy botanikus kertet hozzanak létre benne, ennek megfelelően igen változatos növényvilágot és szép részleteket fedezhetünk fel a park sétaútjainak a bejárása során. 

A St Mary apátság romjai

A park kapuján kilépve, balra fordulva folytathatjuk a sétánkat a városközpont felé. A következő utcasarkon van a helyi turisztikai hivatal irodája, ahol prospektusokat szedhetünk össze, ajándéktárgyakat vásárolhatunk és információt is kérhetünk. És a kereszteződésen túl már csak pár lépés az impozáns katedrális, amely megkerülhetetlenül uralja a város látképét - tornyaira szinte mindenhonnan rá lehet látni -, de egyáltalán nem nehezedik rá a városra. Bejárása belépőjegy ellenében lehetséges, de az előterébe beléphetünk, és onnan vethetünk egy pillantást a belső terére, ha nem akarjuk végigjárni az épületet (a teljes árú belépő 11 és fél font volt 2019-ben, ha csak az épületet járjuk be, a toronyba való felmenetelért még 5 fontot kell áldozni). Annak, aki alaposan szeretné megismerni York turisztikai látnivalóit, jó eséllyel érdemes beruháznia egy York Pass-ba, ami ugyan nem olcsó - az egy napos 45 font, de lehet hosszabb időre is kiváltani, és arányaiban annál kedvezőbb az ár -, de a belépőjegyek árszínvonalát látva hamar megtérülhet az ára már akkor is, ha négy helyre megyünk be vele.

 
Bárhogy is döntsünk, kívülről mindenképpen járjuk körbe a hatalmas alapterületű katedrálist, mert egyrészt nagyon hangulatos a környezete (sok szép épületet láthatunk), másrészt az épület annyiféle arcát mutatja, ahány helyről nézzük. Ha a katedrális kapuján kilépve balra indulunk el, akkor rögtön - az épület sarkánál, azzal szemben - ott áll a St Michael le Belfrey Church, egy 16. század közepi templom. A két épület között folytatva a sétánkat, egy kis térré szélesül az utca, itt van a katedrális ajándékboltja és egy oszlop, amely a Római birodalom idejéből maradt fenn. Szemben vele pedig Nagy Konstantin (I. Constantinus) szobra. Őt ugyanis itt, a York helyén álló ókori településen, Eboracumban választották augustussá (apja halála után). Jelentős esemény ez egy település életében, de York később is fontos hely volt, a középkori Angliában például Londonnal szinte azonos rangban állt, lakói számát tekintve is. 

A katedrális után pedig következhet az óváros, amely néhány utcát jelent, ezek azonban olyan változatossággal kanyarognak és csatlakoznak egymásba, hogy sokkal nagyobbnak tűnik végigjárva, mint a térképen. Én aránylag jól tájékozódom, de bevallom, hogy az elején csak forgattam a térképet, hogy tulajdonképpen hol vagyok és merre tartok. Ez a pár utca a gyalogosforgalomé és üzletekkel bőséggel ellátott. Az utcák hangulata, köszönhetően a középkori stílusú házaknak, egészen egyedi, miközben nem érezzük magunkat egy skanzenben, mert minden élettel teli. Szeptember közepén ráadásul éppen street food fesztivál volt Yorkban, így a városrész két központ terén több tucat bódéban készültek a világ legkülönbözőbb részeit képviselő ételek, amelyeket az emberekkel szemmel láthatólag nagy élvezettel próbáltak ki.  

Ha az óvároson, a folyóval párhuzamosan végigmegyünk, akkor a városrész túlsó felében a York Castle Múzeum épületéhez és a Clifford's toronyhoz jutunk ki. Én innen a városfalon folytattam tovább a sétámat, kívülről is megkerülve az óvárosi részt, hogy végül visszajussak a katedrálishoz. Ez így egy nagyon kerek program lett, egy szuper nap, amelyhez sokat tett hozzá a csodálatos idő. York egy varázslatos, gazdag múltú város, ahol lehetőségünk van Anglia történelmének igen alapos megismerésére. Még egy kicsit leültem a katedrális előtti téren, megcsodálva a délutáni nap fényében is az épületet, majd elindultam vissza a vasútállomásra, mert lassan indult a vonatom Doncesterbe. Bár Yorkban nem olcsók a szállások, érdemes éjszakára is maradni, mert egyrészt nagyon sok látnivalót és programot kínál, másrészt nagyon hangulatos lehet este az óváros. 

A Clifford's torony  

A katedrális tornyai a városfalról fényképezve

York egy abszolút top turisztikai úti cél, egyedi atmoszférával és nagyon sok látnivalóval (turisztikai attrakcióval). Ha szeretnénk megismerni Angliát, itt jó helyen járunk. 

Karácsonyi fesztivál és vásár: Idén november 14. és december 22. között tartják meg a York Christmas Festival-t. Az ünnepi díszbe öltöztetett város biztosan nagyon szép és hangulatos lesz. Az eseményről kiadvány is elérhető és van facebook oldala is. 

National Railway Museum: A vasútállomáshoz - és egyben a belvároshoz - igen közel van a brit vasúti múzeum, így akik vonzódnak ehhez a közlekedési formához, feltétlenül keressék fel ezt a nagyszerű kiállítást.

York turisztikai oldala: www.visityork.org/ 

Turista kártya: yorkpass.com/

(képek forrása: saját fotók és www.visitbritain.com/)

A nagyvárosok, a népszerű turisztikai úti célok természetesen kerülnek szóba, amikor utazást tervez az ember. Azonban van, amikor egy váratlan helyzet hozza úgy, hogy felkeresünk egy várost, egy régiót. Számomra egy átszállásos hazautazás során merült fel, hogy lenne pár szabad órám a Stockholm-Skvasta repülőtéren, ezért megnéztem, hogy hová lehetne ennyi idő alatt elmenni. A várost, amelyik a repülőtérhez egészen közel fekszik, és ahova a helyi buszjárat elvisz Nyköpingnek hívják, és azonnal szimpatikus lett nekem. Ez a bejegyzés azoknak is szól, akik a Stockholm-Skvasta repülőtérre érkeznek, vagy onnan indulnak.

A Nyköpingshus bejárata

Stockholm városának két repülőtere is van. A Bromma van közelebb a városközponthoz, de ide csak kevés járat érkezik, azok is inkább belföldi úti célokról, a nagyobb forgalmat az Arlanda repülőtér szolgálja ki. A low cost légitársaságok azonban nem ezeket használják, hanem a Stockholm Västerås Airport-ot és Stockholm Skavsta Airport-ot. Utóbbiak közül a Skvasta Airport forgalma a jelentősebb, ide közlekedik a Wizzair budapesti járata is, így jó eséllyel a magyar utazók is itt fognak Svédország földjére lépni, ha Stockholmba vagy vonzáskörzetébe utaznak.

A Skvasta repülőtér épülete a főbejárattal

Az én járatommal utazók nagy része is a svéd fővárosba menő transzferbuszt megállójába állt be. A Skvasta Airport egy klasszikus vidéki légikikötő, egy nem túl nagy épülettel, azonban ennek a megunhatatlan előnyével, hogy érkezés után az ember gyorsan haladhat, pár perc után már a autóba ülhet vagy autóbuszra szállhat. A Skvasta repülőtérről a Flygbussarna működtet buszjáratokat két irányba - Stockholm belvárosába illetve Norrköping-be és Linköping-be -, valamint van egy helyi járat Nyköpingbe. A buszok megállója közvetlenül a repülőtér épülete előtt van, és úgy van kiszámolva a menetrendjük, hogy az érkező utasok kényelmesen elérjék őket. Stockholmig nagyjából 80 perc a buszút, és a reptéri megálló kiírása szerint a gépek érkezése után kb. 20 perccel áll be a járat (ez így is volt, de azt nem tudom, hogy ez abban az esetben is így működik, ha késik egy járat).

A közelebbi (bal oldali) megálló a helyi járaté, a stockholmi busz az épület előtt veszi fel az utasokat 

A Skvasta Airport utascsarnokában van egy bolt - itt lehet innivalót, csokit, stb. vásárolni -, ahol a helyi buszjáratra is meg lehet venni a jegyet (ezenkívül applikáción keresztül is vehetünk jegyet, a buszvezetőnél azonban nem). Az 515-ös számú járat Nyköping városközpontja felé érinti a vasútállomást és a buszpályaudvart, azaz itt is megoldható a továbbutazás az ország más pontjai felé. Ha pár óránk van az átszállás során, akkor érdemes bemenni Nyköping-be egy városnézésre (a reptérről a busz 15 perc alatt ér be a városközpontba).

Nyköping Södermanland (Sörmland) megye székhelye, az ország egyik legrégebbi alapítású városa. Régebben vára és kikötője is kiemelt fontosságú volt, szívesen időztek itt Svédország uralkodói, sőt, a svéd parlament ülésére is több alkalommal került itt sor. Vára és néhány temploma is a 13.-14. századból származik. A középkorban, amikor itt tartózkodott az uralkodó, akkor Nyköping egyben az ország fővárosa is volt. A vár (Nyköpingshus) az öbölhöz közel, a várost átszelő folyó partján épült fel, a legkorábbi része egy téglalap alaprajzú kastély, mely részben ma is megvan. A legismertebb történet is ehhez a korai időszakhoz kötődik, mégpedig egy olyan testvérharc, melyet akár Shakespeare is írhatott volna. 1290-ben az akkor még csak tíz éves Birger Magnusson örökölte meg a svéd trónt. Testvérei ezt nehezményezhették, és bár egy idő után úgy tűnt, hogy elfogadják a helyzetet, de Eric herceg és Valdemar herceg 1306-ban kihasználva testvérük jóindulatú vendéglátását, elfogták a királyt és a királynőt, és a Nyköping-i várkastély börtönébe zárták őket. Innen az uralkodói pár csak két év után szabadult. Pár nyugalmasnak látszó év után jött a bosszú. 1317-ben a király meghívta testvéreit egy közös karácsonyi ünneplésre, amit azok el is fogadtak. Az éj leple alatt azonban a hercegek kíséretét kiiktatták, őket pedig a várbörtönbe zárták, ott is haltak meg. A legenda szerint a király a folyó dobta a cellájuk kulcsát, így amikor egy helyi horgász a 19. század vége felé egy középkori kulcsot fogott ki a folyó várhoz közeli szakaszán, egyből arra gondoltak, hogy ez lehet a legendás kulcs. Az 1300-as évek végén, és az 1400-as évek elején is bővítették az épületegyüttest. Gustav Vasa fia, Karl herceg reneszánsz kastéllyá építette át, azonban 1665-ben a várkastély nagy része egy tűzvészben elpusztult. A ma is látható épületek közül a korai éveket képviseli a négy emelet magas Királyi Torony. A Nyköpingshus csak június elejétől augusztus végéig van minden nap nyitva, egyébként csak vasárnap látogatható. 

Az Alla Helgona kyrke, azaz a Mindenszentek-temploma

A városközpontban sétálva felkereshetjük a két középkori eredetű templomot, a Saint Nikolai (Szent Miklós) és az Alla Helgona (Mindenszentek) épületét. Előbbi a város főterén áll és 1719-ben egy tűzvészben teljesen megsemmisült (de példás módon újjáépítették). Viszont nem pusztította el a tűz a közelében lévő, 1692-ben emelt haranglábat (Västra klockstapeln), amely ma a város legrégebbi épülete. A templom előtti téren - Stora Torget - négy különböző időszakból állnak épületek (köztük a régi és az új Városháza). Sétánk során még számosa hangulatos helyet fedezhetünk fel, például az NK villát, mely eredetileg Norrköpingben állt, az ottani, 1906-os Művészeti és Ipari kiállításon volt az NK cég pavilonja, és annak bezárása után került át mai helyére, Nyköpingbe. Tavaly nyitott meg, így új programlehetőség a Sörmland Museum, ahol a kiállítások és programok megtekintése mellett meg is ebédelhetünk (105 korona egy ebédmenü, főétellel, salátabüfével és kávéval). És ha az időnk engedi, akkor érdemes lesétálnunk egészen a kikötőig.  

Az NK villa hangulatos épülete

Hasznos oldalak: 

https://nykopingsguiden.se/visit-nykoping/

https://nykopingsguiden.se/

https://www.sfv.se/sv/fastigheter/sverige/sodermanlands-lan-d/nykopingshus/

A Stockholm Skvasta repülőteret svédországi utazás mellett használhatjuk átszállópontként is, a Wizzair budapesti járatával, és egy másik európai városba - például Gdanskba - innen induló vagy ide érkező Ryanair vagy Wizzair járatával kombinálva. Az átszállás egyszerű és gyors.

Skvasta Airport

Mint már említettem egy nagyon egyszerű repülőtérről van szó, ami csak a legszükségesebb kényelmi szolgáltatásokkal van felszerelve. Az utascsarnokban étkezési lehetőség mellett egy bolt is van, ahol a reptereken szokásos termékeket lehet megvásárolni, bent a tranzitban pedig egy komolyabb büfé. A szerény méret előnye, hogy gyorsan haladhatunk mindenhol, érkezés után gyorsan kijuthatunk az autónkhoz vagy a buszhoz, és indulásnál sem igényel sok időt a biztonsági ellenőrzés és a tranzitba való bejutás. A reptéren turista információs iroda is működik, a környékbeli látnivalókról komoly prospektus készlettel. 

Ha még a gépünk indulása előtt van egy kevés időnk, sétálhatunk egyet a repülőtér közvetlen közelében is, ahol hamar kellemes erdei környezetben találhatjuk magunkat, kellemesebb, mint az épületben várni mondjuk fél-egy órát. 

www.skavsta.se/

Séta a repülőtér vonzáskörzetében

F11 Museum - Air Science Center

A repülőtér közvetlen közelében van az F11 Museum - Air Science Center, egy repülési kiállítás - főleg a svéd légierőnél használt gépekkel -, így akit a téma érdekel és szerencséje van, mert éppen nyitva a múzeum (eléggé szűkös a nyitva tartásuk), az ide is elsétálhat egy pár perces gyalogolással. 

 
www.f11museum.se/

Képek forrás: saját felvételek, https://www.sfv.se/ és https://nykopingsguiden.se/

Egy megszállott világjáró mindig a maximumra törekszik, azaz megpróbálja a lehetőség szerinti legtöbbet kihozni egy utazásból. Ehhez pedig szükség van a különböző utazási formák kombinálásához. Legyetek bátrak, és ne féljetek más repülőtérről hazautazni, mint ahová érkeztetek, variáljátok a légitársaságokat, hogy a legjobb menetrend álljon össze, és használjátok a vonat- és buszjáratokat is, mert azokra is lehet nagyon jó árú jegyeket találni. Én most egy olyan lehetőséget mutatok meg, amellyel akkor tudtok élni, ha vonattal utaztok az Egyesült Királyságon belül.

És rögtön egy fontos tapasztalat az elejére: amikor foglaltam a vonatjegyet, akkor minden kis csatolmányt megnyitottam, mert kíváncsi voltam a tartalmukra. Így fedeztem fel a PlusBus jegyet, ami rögtön meg is tetszett nekem, mert azt ajánlotta, hogy mindösszesen 4 fontért egész nap utazhatok megkötés nélkül Doncasterbe és a vonzáskörzetében (egy egészen nagy zónán belül). A legjobb pedig az volt, hogy ebbe beletartozott a reptéri busz is, így azt már biztosan tudtam, hogy ezen a vonalon kétszer is fogom használni, és még egy kirándulást is beterveztem busszal, illetve ha úgy alakult volna a napi programom, akkor a városon belül is utaztam volna vele.

Megjött a reptéri busz. A bérletem erre is érvényes volt
 

De egy kicsit előre szaladtam, mert az első lépés az volt, hogy el kellett döntenem, hogy melyik városba veszem igénybe ezt a kedvezményes napi jegyet. Ugyanis a vonatjegyem Doncaster és York közötti útra szólt (oda-vissza), és mind a két városban van PlusBus jegy, de csak az egyiket engedte a rendszer lefoglalni. Végiggondolva a programomat arra jutottam, hogy Yorkban nem lesz szükségem buszra, míg Doncasterbe biztosan, így az utóbbi mellett döntöttem.

 
A PlusBus jegynek van egy speciális feltétele, mégpedig az, hogy ez egy klasszikus jegy, vagyis nem küldik el e-mailben, hanem vagy felveszem a vasútállomáson, vagy postázzák. Ha Yorkot választottam volna, akkor egyszerűen ki tudtam volna váltani helyben is (a doncasteri pályaudvaron), de miután nekem az érkezés után, már a repülőtéren szükségem volt rá, így maradt a postai megoldás. Azt tudnotok kell, hogy Angliában nagyon sok vasúttársaság üzemeltet járatokat. Mivel én szeretem annál megvenni a jegyet, aki üzemelteti a járatot, így ki is nyomoztam, hogy ezen a szakaszon a London North Eastern Railway járatával - azaz a LNER-rel - tudok utazni, így náluk kezdtem el a jegyem lefoglalását (és miután már jóval az utazás előtt elkezdtem a keresést, annyira, hogy még nem volt elérhető akciós jegyár erre a vonalra, így beállítottam náluk egy értesítést, amit korrekt módon meg is kaptam, amikor megnyitották a kedvezményes foglalás lehetőségét). 

Csakhogy ők a jegyek kipostázását csak Anglián belül vállalják (ezért sima levélként 1 fontot kérnek). De ez sem tántorított el, mert él ismerősöm kint, és mivel még bőven volt idő, nem láttam akadályát annak, hogy a hozzá elpostázott jegy elérjen hozzám is Budapestre. De közben még keresgéltem, és találtam egy olyan vasúttársaságot, amelyiknél tudtam ugyanerre a járatra foglalni, ugyanazon a kedvezményes áron, viszont ők azt is vállalták, hogy Magyarországra is elküldik a jegyet (ezért 7 fontot kértek, gyorspostával, amit bevállaltam, mert szerettem volna látni a rendszer működését). A vonatjegyet és a PlusBus jegyet vasárnap vettem meg online, amit a cég másnap postára adott és egy hét múlva rendben meg is érkezett hozzám. A küldeményben benne volt a PlusBus jegy és a vonatjegyek is oda-vissza. 

Így néz ki a kinyomtatott PlusBus jegy

 
Végül a buszjegyet négy útvonalon használtam: Doncaster repülőtér - Doncaster központ oda-vissza és Doncaster központ - Cronisbrough oda-vissza. A reptéri buszra 3 fontba kerül egy jegy, ha pedig oda-vissza megvesszük, akkor 5 font. A Cronisbrough-i jegy árát elfelejtettem megkérdezni, de nagyjából ugyanekkor tétel lehet. Angliában az első ajtónál kell felszállni és a buszvezetőnél lehet jegyet venni. A PlusBus jegyem nagyszerűen működött, elég volt felmutatnom és már utazhattam is. A buszjáratok esetében, csakúgy mint a vasútnál, számos társaság van még egy kisebb körzeten belül is. A doncasteri PlusBus jegy mindegyik cég járművére érvényes, akik a zónán belül üzemelnek, így ilyen részletekre szerencsére nem kell figyelnünk (nagyon jól áttekinthető zónatérkép van minden egyes városhoz, és még a fontosabb látnivalókat is jelölik rajta) 

Annak, aki az Egyesült Királyságon belül vonattal utazik, egy nagyon praktikus és gazdaságos megoldás a PlusBus jegy. A legolcsóbb napi jegy 2.50 font, de van heti és hosszabb időre szóló PlusBus jegy is. Nem lehet minden városban használni, de azért elég sok helyen elérhető. Érdemes tanulmányozni a cég honlapját, és azután ne felejtsétek el a vonatjegy mellé megvenni (nem minden esetben eléggé feltűnő ez az opció a vonatjegy vásárlásánál, de a járat kiválasztása és a jegy kifizetése között lehet beletenni a kosárba). Egyébként is érdemes Anglián belüli utazáshoz buszjáratokat nézni, mert vannak meglepően olcsó árak (például a Megabus-nál, akár 1-2 fontért egészen komoly szakaszokra is, de a National Express-nél is találhatunk hasonlóan kedvező jegyárakat).

www.plusbus.info/

Amikor megláttam, hogy nagyon olcsó áron és nagyon jó menetrenddel - kora reggeli érkezéssel - van repülőjárat Budapestről Doncasterbe, és a visszaútra is találtam elfogadható megoldást, akkor nem is gondolkodtam tovább, hanem azonnal befoglaltam az utazást. Csak utána néztem meg, hogy mi fér bele a programomba, hogy mit tudok meglátogatni, és nagyon meglepődtem azon, hogy milyen szuper helyszínek vannak Doncaster vonzáskörzetében. 

Hogy megértsétek a motivációmat, tudnotok kell, hogy én nagyon szeretem Angliát, azt, ahogy a britek élnek. Tetszik, hogy a legtöbb épületnek, szokásnak több száz éves hagyománya van. És szenvedélyes teaívó vagyok, Anglia pedig a teázás európai fellegvára, ahol elképesztő választékban kapható tea, ráadásul hihetetlenül jó áron is. Szóval, ha én felfedezhetek egy várost vagy régiót, és bevásárolhatók teákból, akkor nekem ez éppen elég indok az utazásra, még Doncaster esetében is, mely valljuk be, nem a legizgalmasabb turisztikai célpont Britanniában.

Conisbrough vára - ezt látjuk a buszról leszállva

Én azzal is kiegyeztem volna, ha az egész napot Doncasterben töltöm el, de miután egy kicsit tájékozódtam, úgy döntöttem, hogy a napi programomba beillesztek két kirándulást. Az egy Conisbrough városa lett, a másik pedig York. Most Conisbrough-ról írok, a csodálatos Yorkot pedig egy másik blogbejegyezésben fogom bemutatni. Yorkshire grófsága Észak-Angliához tartozik és igen komoly szerepet töltött be az ország középkori történelmében, elég csak arra utalni, hogy London mellet York volt ebben az időszakban Britannia másik jelentős politikai és egyházi szerepet betöltő városa, komoly lélekszámú lakossággal. 

A doncasteri repülőtérről a városba egyszerűen bejuthatunk a reptéri busszal, mely a központi buszpályaudvarra érkezik, ahonnan a conisbrough-i buszjáratok is indulnak (a reptért bemutató cikket itt olvashatjátok). Conisbrough nagyjából 15 percre van Doncastertől és több járat is érinti. Én az X20-as buszt néztem ki, és ezzel is mentem oda. Amikor a busz beér a településre, először hosszan megy egyenesen, majd egy rendőrlámpás kereszteződésnél jobbra fordul. Itt már felfedezhetjük a vár épületét, és a kanyar után első megállónál érdemes leszállnunk. Ez a megálló közvetlenül a vár bejárata mellett van, csak egy picit kell felfelé sétálnunk a Castle Hill-en - a település szinte minden utcája felfelé vagy lefelé visz - a várat körülvevő parkrész bejáratáig. A vár csak 10 órától látogatható, de a parkba már korábban is beléphetünk - szabadon látogatható -, és az épületegyüttest is egészen közelről körbejárhatjuk.

Egy igazán romantikus várkastélyt találunk a település közepén, azonban nem házakkal körbe véve, hanem egy zöldellő füvű dombon. Külön épületben lehet megvenni a belépőjegyet és itt ajándékbolt is működik. A várkastély legkorábbi részeit feltehetőleg a Normann hódítást követően építtethette William of Warenne I. (Hódító) Vilmos hű támogatója. A település neve minden valószínűség szerint a „Cyningesburh” szóból származik, ami azt jelenti: a király városa. De Conisbrough már a Normannok megjelenése előtt is fontos hely lehetett, erre utal a Szent Péter-templom, mely már a 8. században is állt, és Dél-Yorkshire legrégebbi ma is látható épületét tisztelhetjük benne.

De most még maradjunk a kastélynál, mely az English Heritage kezelésében van és a helyreállított épület, valamint a berendezései abszolút megidézi a 12. század korát, Lord és Lady Warenne középkori világát. A helynek egyben irodalomtörténeti jelentősége is van, ugyanis ez a kastély inspirálta Sir Walter Scott-ot az Ivanhoe című regény megírására, mely részben itt, a Sheffiled és Doncaster közötti tájon játszódik. Érdemes a várat alaposan körbejárni, minden szögből megcsodálni, és érdemes az ellenkező irányba is elnézni, hogy a városra nyíló panorámát is élvezhessük.  

Már a kővár előtt is lehetett itt valamilyen lakó és védelmi célt szolgáló építmény, mely fából és földből épült. A ma is látható kővár kialakítására az 1170-1180-as évek táján kerülhetett sor, bővítése pedig a következő évszázad első felében történt. Ebben az időszakban ez a vár volt a Warrene család első számú tartózkodási helye (otthona). A 14. században királyi tulajdonba került, III. Edward (Eduárd) lakott itt fiával, York hercegével. Utóbbi személyéhez a vár jelentős átalakítása köthető. Az 1500-as években már elhagyott és romos állapotban volt (a fennmaradt feljegyzések szerint). A 19. században mint romantikus rom vonzotta a művészeket, akik több alkalommal is megörökítették akkori állapotában a várkastélyt. Az épületegyüttes legjellegzetesebb építménye a középkori lakótornyokra emlékeztető, masszív és tömör torony, amelyik csak a legminimálisabb alapterületet foglalja el, kialakításában pedig a legfontosabb szempont a kívülről támadó ellenséggel szembeni maximális védhetőség volt.

A vártól kevesebb mint öt perc séta a Szent Péter-templom. Ha a jegypénztár melletti kapun kilépünk, akkor a szemben lévő utcán kell elindulnunk, követnünk annak hamarosan balra kanyarodó ívét, és amikor befordultunk, már látjuk is a templom kertjének a szélét, melynél két irányba folytathatjuk az utunkat, és érdemes balra tovább haladni. Pár lépés után pedig ott is van a templomkertbe vezető bejárat, de itt már végig rálátunk az épületre és a körülötte lévő sírokra. 

A Szent Péter-templom

A templom magját, azaz legkorábbi részeit feltehetőleg a 8. században építették angolszász stílusban. Minden jel arra mutat, hogy ez a templom jelentős egyházi helynek számított abban az időszakban. A Normann hódítást követően került sor az épület bővítésére. Nagyon szép és egyben érdekes épület, a masszív alakjával, vaskos tornyával, mely sokkal inkább emlékeztet egy várkastélyra, mint templomra. Tömény történelem, amit itt pár méteren belül láthatunk, és köszönhetően a környezetnek, át is élhetünk, mintha időben visszautaztunk volna a középkori Angliába.

A templom a település szívében van, és bár a közvetlen közelében is felszállhatunk az autóbuszra, amelyik visszavisz bennünket Doncasterbe - ha arra folytatjuk az utunkat -, érdemes egy kicsit sétálni még az utcákon, lemenni a lámpás kereszteződésig, és csak ott szállni buszra. A templom közelében van közért, ahol tudunk innivalót és harapnivalót (szendvicset, csokit) vásárolni.

Conisbrough nagyjából másfél-két órás program, attól függően, hogy mennyi időt szánunk a két műemlék megismerésére, illetve a városközpont bejárására.  

 
A templom hivatalos oldala:  www.stpetersconisbrough.org/

A Conisbrough-kastély hivatalos oldala: www.english-heritage.org.uk/

A kastély a téli szezonban (novembertől csak hétvégenként van nyitva, és 10 órától látogatható változó nyitva tartással, 17 vagy 16 óráig. Főszezonban tovább tart nyitva). 
 

Annak, aki korábban valamelyik londoni repülőtéren lépett be Angliába, igazán üdítő élmény lesz, hogy a Doncaster/Sheffield repülőtéren, ha csak kézipoggyásszal utazott, akkor kevesebb mint tíz perc alatt eljuthat a repülőgéptől a reptér előtti buszmegállóhoz, úgy, hogy ebbe benne volt egy útlevél-ellenőrzés is.

A doncasteri repülőtér viszonylag régóta működik, de nagyon sokáig csak a katonaság használta, azonban ők 1995-ben bezárták az itteni bázisukat, és csak tíz évvel később, a low cost légitársaságok légi forradalmát látva nyitották meg újra, immár a polgári forgalom előtt a Doncaster/Sheffield repülőteret, melyet a régió legendás alakja után Robin Hood Airportnak is neveznek (egy évtizedig Sheffieldnek saját repülőtere is volt, nemzetközi járatokkal, de 2008-ban végleg megszűnt onnan a légiforgalom).

A DSA rövidítéssel is jelölt repülőtér nem tartozik a forgalmas légikikötők közé, például a Ryanair nem is használja, a Wizzair mellett elsősorban nyaralójáratokat szolgál ki. Ennek megfelelően egy aránylag kicsi, de modern terminálépülete van. Egy nagyon jól megtervezett épületről van szó, amelyik tapasztalatom szerint tökéletesen megfelel a jelenlegi forgalomnak. A terminál kétszintes, alsó részén van a becsekkolás - a bőrönd feladás -, a biztonsági ellenőrzéshez azonban már fel kell menni az emeletre. Az érkező utasok pedig az alsó szinten esnek át az útlevél ellenőrzésen, ahonnan egyszerűen és gyorsan elérhető a buszmegálló és az autóparkoló.

Több buszjárat is kiszolgálja a repülőtér forgalmát, közülük az 57a és 57c megy be Doncasterbe, míg az X6-os Sheffieldbe viszi az utasokat. Az 57a-nak és az 57c-nek is ugyanaz a végállomása, de eltérő útvonalon mennek, így az a jelűnek kb. 45 perc beérni a városközpontba  - a Doncaster Frenchgate Interchange-hez -, míg a c jelűnek erre elég valamival több mint 20 perc. A reptéri buszmegállóban megtalálható a járatok érvényes menetrendje. Jegyet a buszvezetőnél lehet venni, készpénzzel és bankkártyával is fizethetünk. 2019. szeptemberében 3 font volt egy útra a jegy, míg 5 fontért retour jegyet lehet venni (de léteznek napi jegyek is, érdemes megnézni a busztársaság applikációját, ahol jelenleg 4 fontért lehet napi jegyet váltani). 

Emeletes busz is jár a reptér és a városközpont között, és ez a megállója a reptér előtt 

A vonalon emeletes buszok is közlekednek, és csak pár helyen állnak meg a városközpontig. A buszpályaudvar a vasútállomás mellett van, valóban Doncaster szívében, ahonnan pár perc sétával elérhető az a rész, ahol a sétálóutcák és az üzletek vannak. A buszpályaudvar egy bevásárlóközponton keresztül közelíthető meg - ez a Frenchgate Shopping Center -, és a vasútállomáshoz is ezen keresztül tudunk átmenni, ha busszal érkeztünk. Először mozgólépcsővel fel kell menni egy szintet (csak erre tudjuk elhagyni a buszpályaudvart), majd követni kell a kiírást, hogy merre van a vasút (train). Az üzletközpontban jelölve van, hogy merre kell menni, de azért könnyű eltévedni, úgyhogy figyelni kell nagyon. A vasúti pályaudvar bejárata már az utcáról nyílik, és a jegypénztárak felett van egy nagyon részletes tájékoztatótábla az érkező/induló vonatokról, hogy melyik vágányra állnak be és milyen városokat érint az útvonaluk. Angliában tapasztalatom alapján nagyon sokan utaznak vonattal, néhány perc eltéréssel követik egymást a szerelvények ugyanannál a peronnál, nagy a pörgés a le- és felszállásnál.

Ha busszal utazunk tovább, akkor csak meg kell keresni a másik járat kapuját a buszpályaudvaron, melynek várócsarnoka nem túl nagy, így könnyű a tájékozódás, nem tudunk eltévedni benne és pár perc alatt bármelyik beállóhelyhez odaérhetünk. És van benne egy kis bolt, ahol lehet innivalót, csokit, stb venni. A buszjáratok kapukhoz állnak be, amelyek csak akkor nyílnak ki, ha ott áll egy busz. Elől, a vezetőnél lehet fel és leszállni, aki ellenőrzi a jegyeket és bérleteket, illetve nála lehet jegyet venni. Elektronikus kijelző mutatja, hogy melyik járat honnan indul, és az egyes járatok részletes menetrendje megtalálható ott, ahonnan indulnak. 

Doncasterbe eddig korán reggel ment a Wizzair budapesti járata, de ez az őszi menetrendváltással változik. A szombatinál napközbeni indulásra, a keddinél pedig estére. Busszal aránylag gyorsan és kényelmesen juthatunk ki a repülőtérre. Ha már hazafelé tartunk, akkor a repülőtér tranzitjában kellemesen fogjuk eltölteni a beszállásig szükséges időt. A biztonsági és az útlevél-ellenőrzés kilépéskor is gyors. Bent a tranzitban van gyorsétterem, kávézó, tax free bolt és bőségesen elég ülőhely is. 

A névadó szobra a repülőtér utascsarnokában

Reptéri buszjárat: www.firstgroup.com/south-yorkshire

Kirándulások: Doncaster nem Anglia legszebb és legizgalmasabb városa, azonban kitűnő átszállópont számos város felé. A legizgalmasabb a vonzáskörzetében York, ahová alig több mint húsz perc alatt juthatunk el vonattal, de Manchester is könnyen megközelíthető innen. 

York

Gdansk elszenvedője és tevékeny formálója is volt Európa 20. századi történelmének, mely igen sok változást hozott a város életében. A rövid ideig tartó függetlenséget rettenetes évek követték: a II. világháborúban szinte földig rombolták, hogy azután lakói kőről-kőre, épületről-épületre építsék vissza. Azután a hajógyári munkások megkezdték évtizedes harcukat a szabadság újbóli kivívásáért. Gdansk neve mára összeforrt a szabadság és a szolidaritás eszményével. 

Persze igazságtalanok lennék, ha Gdansk történelmét csak az elmúlt bő száz évre szűkítenénk, hiszen jelentős település volt már korábban is, kiemelt fekvésének köszönhetően pedig mindig volt egy uralkodó vagy hadvezér, aki a birtoklására fente a fogát. A szabadság érzése akkor erősödhetett meg Gdansk lakóiban, amikor város és vonzáskörzete a versailles-i békeszerződés megkötésekor különleges státuszt kapva, Danzig Szabad Városként létezhetett 1920-tól egészen 1939. szeptember 1-éig. Ekkor támadták meg a németek az itteni lengyel támaszpontot, és ezzel kezdetét vette a II. világháború. 

A Szűz Mária-templom hatalmas épületegyüttese a régi városháza tornyából fotózva

Ha egyetlen tárggyal szeretnénk megmutatni Gdansk történetét, akkor minden bizonnyal a Muzeum Narodowe w Gdańsku kiállításán látható Hans Memling remekmű, az Utolsó ítélet című triptichon, azaz szárnyas oltára a legalkalmasabb erre. Ez az alkotás nem gdanski megrendelésre készült. Brügge-ben festették és Itáliába szánták, azonban a hajót, amelyik szállította elrabolták, rakományát szétosztották, így került Gdanskba, ahol a Szűz Mária-templomba lett elhelyezve. Pedig a Medici-család mellett még az akkor regnáló pápa is síkraszállt a kép visszaszolgáltatása mellett, de a kép maradt Gdanskban. Egészen addig, amíg Napóleon utasítására a várost megszálló katonái Párizsba vitték, ahonnan később Berlinbe került át. Egy időre visszakapta Gdansk, hogy azután a II. világháborúban a németek vigyék magukkal, majd egy rövid időre szovjet vendégségben, Leningrádban állomásozzon, ahonnan végül visszakerülhetett lengyel földre. A kép eredetije ma a múzeumban van, a Szűz Mária-templomban csak egy másolata lett elhelyezve. 
Amikor a festményt megszerezték, Gdansk erős volt, a város a fénykorát élte. Nem is érezték úgy, hogy vissza kellene adniuk a képet, pedig nagy hatalmú családok léptek fel az ügyben. Később pedig, ahogy a kép vándorolt - el- és visszakerült -, nagyjából pont úgy változott a város helyzete is, lett éppen saját ura, vagy foglalták el.

A Lech Walesa Airport modern épülete

Én repülőgéppel érkeztem a városba. Gdansk repülőtere modern és nagyon jó összeköttetéssel rendelkezik a városközponttal és a vonzáskörzetében lévő tengerparti üdülőhelyekkel is. Választhatunk a reptéri transzfernél a vasút és az autóbusz között. Az előbbi talán kényelmesebb, viszont a busz áll meg a legközelebb ahhoz a ponthoz, ahonnan érdemes elkezdeni a városnézésünket. 

A repülőtéren gyorsan át lehet jutni és az érkezési csarnokban van egy kijelző, amelyiknek lehet látni, hogy mikor indul a következő vonat és buszjárat. Én azt láttam, hogy tíz perc múlva megy egy vonat Gdanskba, így gyorsan a vasúti megálló felé vettem az irányt. Ha kilépünk a repülőtér épületéből, akkor rögtön ott van előtte a vonat megállója. Emelt pályán jön, alatta átmenve pedig a buszmegállót érhetjük el. Itt a szerelvények áthaladnak, azaz figyelnünk kell arra, hogy a számunkra jó irányba menőre szálljunk fel. Gdansk felé a reptérépülethez közelebbi vágányról mennek a szerelvények. A peron mellett van jegyautomata, de miután láttam, hogy itt sokan állnak jegyért, gyorsan átszaladtam a másik vágányhoz, ahol kisebb volt a forgalom. Kihasználva, hogy ma már az interneten elérhetőek a menetrendek, most is előre felkészültem a jegyárakból és a lehetséges úti célok nevéből (Gdanskban több állomás is van, amelyiken leszállhatunk, attól függően, hogy mi a pontos úti célunk). 

A lengyeleknél a glówny jelenti a központi pályaudvart, ami jellemzően egyben egy intermodális csomópont is, azaz itt helyi és helyközi (nemzetközi) buszjáratokra is át tudunk szállni. Van ilyen Gdanskban is, azonban a reptéri vonatok közül idáig csak nagyon kevés megy el, a legtöbb a számunkra kimondhatatlan nevű Gdansk Wrzeszcz állomásig megy. Itt azonban át tudunk szállni egy másik vonatra, amelyik elvisz bennünket a központig (én láttam, hogy a mellettünk lévő vágányon, velünk párhuzamosan egy olyan szerelvény halad, amelyik tovább visz, így a megállóban gyorsan átfutottam a másik peronhoz és már menten is tovább). A jegy ezen a szakaszon 6.50 zloty és később olvastam egy brosúrába, hogy a kalauznál is megvásárolható a vonaton (valóban láttam a kalauzt, akit meg is rohamoztak az utasok, miután az állomás egy darab jegyautomatája kevésnek bizonyult a kiszolgálásukra). Az automatából vett jegyet még a peronon lévő gépben kell érvényesíteni a beszállás előtt (keresni kell, mert a szerkezet nincs eléggé szem előtt).

A Wrzeszcz után jön a Politechnika megálló, majd a Stocznia és ezt követi Glówny, szóval ezért ez egy hosszabb szakasz még a városközpontig. Én végül itt szálltam le, de lehet, hogy még jobb lett volna a következő megállónál - Srodmiescie -, amelyik akkor tökéletes, ha a Muzeum Narodowe w Gdańsku-ban kezdenénk a programunkat, mert ahhoz ez van a legközelebb. Én viszont a pályaudvarról kilépve, jobbra fordulva, a széles főút mellett haladva folytattam az utamat egészen addig, amíg elérkeztem a Forum bevásárlóközpontig (ez pár perc sétát jelent). Vele szemben kezdődik ugyanis a város főutcája, a Hosszú utca, azaz a Długa. Azonban amíg ide eljutunk, áthaladhatunk a Felső kapun (Wyżynna brama) és az Arany kapun (az elsőben találjuk a helyi idegenforgalmi iroda kirendeltségét). A két kapu között pedig a város egykori erődrendszeréhez tartozó gótikus-reneszánsz épületre figyelhetünk fel, melyben múzeumi kiállítás tekinthető meg. 

A Hansa múltra emlékeztető lakóépületek az Óvárosban

A régi városháza tornya, ahonnan pompás panoráma nyílik az egész városközpontra

Az Arany kapun átlépve - sőt már előtte, amikor csak átlesünk a boltívek alatt - feltűnik előttünk a Długa hosszan elnyúló utcája, kétoldalt a középkori formájú jellegzetes házakkal, középpontban pedig a városháza épületével és legfőképpen a Stare Miasto, azaz az Óváros főlé magasodó tornyával. Az utca mindkét oldalán vendéglátóhelyek, turistákat kiszolgáló boltok, üzletek vannak. A régi városházában múzeumi kiállítás van, a toronyba pedig fel lehet mászni. Utóbbit meg is tettem és egy igen intenzív lépcsőzést követően már fent is álltam a torony kilátójában, ahonnan az egész óvárosra ráláttam. Ez egyfelől nagy élmény, másrészt egy picit illúzióromboló is. Mert innen nagyon is észrevehető, hogy ami itt van, az új építésű, ugyanis a tetők tele vannak modern tetőablakokkal és a cserepezés is egészen új. Mondjuk ez az érzés végig bennem volt, nehéz is lenne nem figyelembe venni, ha az ember már elolvasta a város történetét. 

A Długa egyik fele, háttérben az Arany kapuval

A városháza szomszédságában áll a Szent Mária-templom impozáns tömbje, melynek tornyai egy magasságban uralják az eget ennek az épületnek a csúcsával (a templom tornyába is fel lehet menni, de én azt kihagytam, mert egy mászás erre a napra elég volt). De én egyenlőre még maradtam a Długa-n, hiszen még csak most értem el a híres Neptun-kúthoz, melynek nagyszerű hátteret ad a mögötte álló 14.századi kereskedőház. És folytattam a sétámat tovább, várva, hogy kiérjek a folyóparthoz, amire hamarosan sor is került, miután áthaladtam egy újabb kapu boltíve alatt. A folyópart mellett házak egybefüggő sora áll, melyet minden egyes utca végén egy boltíves kapuátjáró köt össze a mögöttük futó utcákkal. Én végül azt láttam a legpraktikusabbnak, hogy minden egyes kapun átlépve, végigsétálok az adott utcán - ezek párhuzamosak a Długa-val -, oda-vissza, majd a part mentén továbbhaladok a következő utcáig. Három nagyon hangulatos rész következett, köztük a Mariacka utcával. Ennek a végét a Szent Mária-templom zárja le, így azt is körbejártam illetve belülről is megnéztem.  

A híres Neptun-kút, mögötte a Dwór Artusa épülete

A templomtól a Chlebnicka utcán visszamentem a folyóporthoz, és most már azzal párhuzamosan mentem felfelé. Ennek a résznek is egyedülálló hangulata van, az egyik oldalon a történelmi épületekkel, a másikon pedig a folyóval, melyen élénk vízi élet folyik. Feljebb egy híd vezet a túloldalra, egy felnyitható híd, amelyik fél óráig nyitva áll, majd félórát leengedik. Csak pár percet kellett várni a következő leengedésig, így örömmel sétáltam át rajta a másik oldalra, hogy onnan is láthassam az óvárosi részt. 

A programomba még két olyan helyszínt terveztem be, amelyek egy picit távolabb estek az óvárostól (de azért gyalogosan is pár perc alatt elérhetőek). A II. Világháború Múzeumának modern épületéhez nem is kellett sokat mennem, hiszen a felnyitható hídhoz nagyon közel van. Sajnos éppen valamilyen munka folyt, szinte teljesen körbe volt kerítve a múzeumépülete, így csak részben tudtam körbejárni és mentem tovább, az Európai Szolidaritási Központhoz. Ez szintén egy modern épületegyüttes, 10-15 perc sétára a városközponttól. Gdansk története ma már elválaszthatatlan a Szolidaritás mozgalom tevékenységétől, de igazából egész Európa közelmúltjára hatással volt az, ami valamikor itt kezdődött el. 

A II Világháború Múzeumának modern épületegyüttese

Mire ideértem a napi programomba, elkezdet besötétedni - a Szolidaritási Központ minden nap este 8-ig nyitva van -, így visszasétáltam az óvárosba, mert szerettem volna esti hangulatban is bejárni az utcáit. Kellemes nyáreste volt, hatalmas élettel, mintha egy mediterrán városban járna az ember. Az óváros utcái szélesek, az autóforgalom ezen a részen minimális, és miután szinte minden egyes épület aljában egy étterem, söröző van, a járdára kitett asztalok hatására olyan az egész rész, mintha egy nagy kerti partiba csöppent volna az ember. Ami pedig varázslatossá emeli a hangulatot, azok az utcazenészek. Nem voltak sokan - nekem úgy tűnt, hogy beoszthatják egymás között, hogy ki mikor és hol játszik -, de három csapatot is hallottam, és mindannyian szuperek voltak. Érezhetően nagy gyakorlattal rendelkeztek, és milliméterre ki volt mérve a produkció minden eleme. És előszeretettel használják a Długa folyópart felőli végén lévő kapuátjárót, mely nagyszerűen erősíti fel a hangzást. 

Az óváros minden nagyszerűsége ellenére nem éreztem itt a történelmi hangulatot (a középkori város varázsát), de találtam mást, ami legalább annyira megérintett és elvarázsolt. Arra is rájöttem, hogy Gdansknak annyi rétege van, hogy legalább öt-hat napot rá kell szánni a megismerésére és a befogadására. Átélni a II. világháborút elindító események és a Szolidaritás mozgalom tevékenységének történelmi jelentőségét. Kimenni a tengerparthoz (Sopot-ba, Gdynia-ba), esténként pedig csak ülni az óváros valamelyik éttermének a teraszán, hallgatni a fantasztikus utcazenészeket, nézni a lüktető életét és hagyni, hogy elveszítsük az időérzékünket. És akkor talán visszatudjuk képzelni magunkat abban a korba is, amikor még nem bombázták le ezeket a házakat, amikor Gbansk szabad város volt, és ez a szabadság olyan erősen ivódott bele az itt élők lelkébe, hogy még napjainkban sem felejtették el.

Gdansk bátor város, nem félt egy élő emberről elnevezni a repülőterét. Igaz, Lech Walesa valódi legenda, akit ismernek és elismernek a világ minden pontján. Gdansk nagyon is a jelenben él. Büszke a múltjára, része a városnak minden korábbi korszak, de talán pont azért, mert 1945 után jóformán mindent az alapjaitól kellett újraépíteni, nem félnek a változástól. És azért sem, mert képesek voltak tenni a szabadságukért.

A repülőtér modern utasforgalmi épülete este

Visszafelé végül nem vonattal, hanem busszal mentem ki a repülőtérre. Napközben a 72-es járat szolgálja ki a repülőteret, de van éjszakai buszjárat is (az N3-as). A megállóban a mi Futárunkhoz hasonló kijelzőn látható a busz érkezése. Jegyet - a rendes buszjáratra 3.20 zloty - a megállóban lévő automatából vettem, de itt figyelni kell, mert vonatjegy is vásárolható belőle (a főpályaudvar előtt volt a megálló, lehet, hogy ezért), és a két rendszer külön működik, így az elején ki kell választani, hogy melyik szolgáltatótól vennék jegyet (ZTM a tömegközlekedési vállalat és SKM a vasúttársaság). A busszal is kényelmes az út a repülőtérig, bár több alkalommal áll meg, mint a vonat.
 

Bergamo óvárosának főutcája az édesszájú emberek álmainak megvalósulása. A Citta Alta-ba, azaz a Felsővárosba megérkezve, kilépve a funicolare-ból, a via Gombito-n indul el mindenki, amely ugyan nem szélesebb  a környező utcáknál, de sokkal forgalmasabb. És mind a két oldalán üzletek sorakoznak. És ezek közül a legtöbb édességet árul (cukrászda, pékség esetleg fagyizó, vagy ezek kombinációja). Végigkóstolni lehetetlen, de azért próbáljuk meg legalább felmérni a kínálatot. Én megtettem: végigjártam az üzleteket és megosztom Önökkel, amit láttam. 

Kezdjük mindjárt a számomra a legfurcsábbal (legalábbis, ami a nevét illeti), a polenta sütikkel - Polenta e Osèi -, melyet minden cukrászda fő helyen árul, nagy mennyiségben, változatos méretekben, az egyszemélyestől a gigantikusig. És nem azért népszerű, mert olcsóbb lenne a többi süteménytől, hanem szemmel láthatóan nagy hagyománya van és szeretik, én azonban maradtam a többi süteménynél, azok iránt nagyobb bizalommal voltam. Igaz, a város turisztikai oldala külön felhívja rá a figyelmünket, hogy senkit nem tévesszen meg a név, mert ez egy nagyon finom sütemény. Ígérem, legközelebb nyitottabb leszek és feltétlenül megkóstolom (hoppá: egy jó ok arra, hogy visszamenjek). 

Polente e osei - igen, ez Bergamo tradicionális édessége

Édesség választék van bőven, ellenben fagylaltot meglepően kevés helyen és visszafogott ízválasztékban láttam. Fagylaltot végül nem is az óvárosba ettem, hanem lent, a modern városrész sétálónegyedében, a Sant'Alessandro utcában. Nagyon jó volt és komoly mennyiséget adnak, egy két euróba kerülő adag - ami nem gombócot jelent,hanem mennyiséget, azaz többféle ízt is kérhet érte az ember - jóval több, mint nálunk két gombóc (a díszítéséről, az extrákról nem is beszélve: ostya, mini tölcsér).

Ez egy 2 eurós adag

Gasztronómia még

Bergamóba kevesebb, mint fél évvel az első látogatásom után tértem vissza. Mégpedig azért, hogy este is bebarangoljam az óváros utcáit, és az egyik hangulatos téren vacsorázzam. Ez a második látogatás alkalmával meg is valósult, ugyanis az óváros szívében, a leghangulatosabb téren, a Piazza Vecchian fogyaszthattam el a vacsorámat. Itt egymás mellett van egy kifejezetten drága és egy megfizethető árú étterem. Utóbbi azt jelenti, hogy nagyjából 10 euro egy főétel (pizza vagy tészta), és ahogy elnéztem ez a jellemző ár a város éttermeiben. Ha már megtehettem, hogy válasszak, én erre a helyre szavaztam a gyönyörű környezet okán, február végén is kint ülve a teraszon (mert kellemes volt az este). Az étel finom volt, egyszerű, de nagyszerű, remek ízharmóniával, olyan, mint amilyennel Olaszországban általában találkozik az ember. A hely neve Bar Flora Di Mariani Paola & C. Sas.

Az óváros főtere esti hangulatban az étterem teraszáról fényképezve

A Ristorante Baretto de San Vigilio terasza (mögötte pedig a funicolare állomásépülete)

Másnap a funicolare-val felmentem a San Vigilióra, és rögtön a felső állomáson, ahogy kiléptem az épületből, feltűnt egy nagyon hangulatos hely, hatalmas terasszal, kilátással az óvárosra, és sok vendéggel, akik szemmel láthatólag élvezték az ételeket, amelyeket fogyasztottak. Amikor közelebbről is megnéztem a helyet, két dolog ragadta meg a figyelmemet: az egyik, hogy Michelin guide ajánlással rendelkezik, a másik pedig az, hogy a főételeik csak pár euróval kerülnek többe - 14-16 euro egy előétel vagy főétel -, mint azon a helyen ahol este ettem. Ami egy nagyon korrekt hely volt, de messze nem olyan színvonalú, mint amit itt láttam. Miután az esti árak teljesen reálisak voltak, arra következtettem, hogy itt nagyon jó lehet az ár/érték arány. Az ebéd után pedig az is nyilvánvaló lett, hogy nemcsak a tálalás volt jobb, de a konyha is jóval magasabb színvonalat képvisel. Bergamóban ez az étterem minden szempontból megéri, érdemes betervezni egy ebédre vagy vacsorára (este egy picit magasabbak az áraik). Ristorante Baretto di San Vigilio meglátogatásával minden szempontból felértem a csúcsra. És érdemes úgy tervezni, hogy a négy fogásos menüt kóstoljuk meg (kétféle is van), amelyik 35 euróba kerül - hétköznap, ebédidőben - vízzel, borral, kávéval és a terítési díjjal (coperto) együtt. 

Maccheroncini fresh pasta carbonara style with prawns - ez egy első fogás (primi piatti)

Handmade bread ravioli bergamasca style - szintén a primi piatti-k közül

Egy olaszországi utazás mindig szól a hedonista élvezetőkről is, még akkor is, ha nem eszünk megállás nélkül. Mert amikor viszont eszünk, az élmény lesz. Bergamo pedig ideális helyszín egy falat Olaszországra. Használják ki a lehetőséget, amikor van repülőjárat korán reggel Bergamo repülőterére és késő este vissza, és egyenek egy jó tésztát, rizottót vagy pizzát, mellé pedig finom süteményeket és fantasztikus fagylaltokat.  

A kínálatról pedig beszéljenek a fényképek:

Tavaly szeptemberben, egy bergamói utazás hatására kezdtem el blogot írni. Az első beszámoló megünneplésére született ez a bejegyzés, melyben helyet kaptak a második bergamói utazásom élményei is.