Már több alkalommal néztem olyan repülőjegyet a Balkánra, amikor nem ugyanabból a városból repülnék vissza, ahová megérkeztem, a két helyszín között pedig az autóbuszos utazás tűnt a legpraktikusabbnak. Most végre volt alkalmam kipróbálni ezt az utazási formát, és tapasztalataimat megosztanám veletek is.

A korábbi kereséseknek köszönhetően volt már némi tapasztalatom arról, hogy ebben a térségben nagyok sok társaság közlekedtet buszjáratokat, azonban az információkhoz való hozzájutás még nem olyan professzionális, mint a nyugat-európai szolgáltatók körében. Márpedig az nagyon fontos, hogy az ember egészen biztos legyen abban, hogy az a busz, amit kinézett magának valóban abban az időpontban fog közlekedni és lesz rajta ülőhely is. Vannak olyan oldalak, amelyek kifejezetten a balkáni buszjáratokat gyűjtik össze, de közülük egyik sem tartalmazza az összes lehetséges megoldást, és egyenlőre a rajtuk keresztül történő jegyvásárlással is óvatos voltam.

Szóval nagyon sok keresés, bogarászás eredménye, hogy két úti cél között lássa az ember az összes lehetőséget. A buszos társaságok közül sok csak a facebook-on van fent (főleg friss információval), ha van is honlapjuk, nem biztos, hogy aktuális menetrendet is tartalmaz. Én ilyenkor inkább kérdezek, írok az adott cégnek, hogy erősítsék meg a járat menetrendjét, a jegy árát és ha lehet, akkor közvetlenül foglalok.

Az első buszos utazásomra ebben a térségben végül Belgrád és Nis között került sor, és a jegyemet előre megvásároltam online. Ezen az útvonalon nagyon sok társaság üzemeltet buszjáratokat, így bőséges kínálat áll az ember rendelkezésére a nap minden időszakában. A megfelelő járat kiválasztásában végül az volt a segítségemre, hogy a belgrádi központi buszpályaudvar honlapján elérhető az egyes desztinációk menetrendje, és ez tartalmazza az összes járatot. Itt az egyes járatoknál azt is megtudjuk nézni, hogy az adott busz milyen útvonalon, mely városok érintésével közlekedik.

Miután Nis felé 10-15 percenként mennek a buszok, több társaság járata is megfelelő lett volna a számomra (a jegyárakban csak minimális eltérés volt, így ez nem befolyásolta a választásomat). Végül azért döntöttem a Nis Ekspres mellett, mert az ő honlapjukon lehetőség volt a buszjegyük online megvételére. És a váráslás során egy nagyon érdekes, de hasznos funkcióval is találkoztam. Nem kellett beregisztrálnom, azonban a vásárlás lezárása előtt, a megadott e-mail címemre küldtek egy számot, amit be kellett írnom a megrendelés véglegesítéséhez. Ezzel pedig egészen biztosan kiküszöbölhető, hogy rossz e-mail címet adjak meg. 

Arra is volt lehetőség, hogy ülőhelyet foglaljak, és ekkor azt is láttam, hogy alig van már szabad hely a járaton. A jegyet a vásárolást követően meg is kaptam e-mailben, ezt vittem magammal kinyomtatva. Belgrádban a városközponthoz igen közel van a központi buszpályaudvar. Én a belgrádi repülőtérről az A1-es minibusszal mentem be, mert ennek van megállója a buszállomásnál. 

Szerbiában a buszállomás területére csak úgy léphetünk be, ha már van megvásárolt jegyünk. Amikor mutattam a kinyomtatott jegyemet az ellenőrnek, mondta, hogy menjek be a jegypénztárba és ott adnak rendes jegyet nekem. Én meg voltam győződve arról, hogy ez a jegyem - főleg, hogy vonalkódot is tartalmazott -, de ezen ne múljon az utazásom, mentem az ügyintézőhöz. Ő is eléggé értelmetlenül nézet és azt mondta, hogy ő nem tud ehelyett semmit sem adni. Úgy tűnik, hogy nem gyakran járnak erre online megvásárolt jeggyel utasok.

Rendben, akkor vissza a beengedőkapuhoz és mondom az embernek, hogy nekem ez a jegyem. Ezt ő láthatólag nem hitte el - mármint azt, hogy én ezzel utazni is fogok -, de legalább beengedett. Így volt bennem egy kis feszültség, amíg beállt a járatom és felszállhattam rá. A belgrádi buszpályaudvaron két oldalt, hosszú sorban állnak egymás mellett a buszok, egyszerre vagy ötven jármű. A jegyen volt egy nagyon fontos és hasznos információ, mégpedig az, hogy melyik állóhelyről fog indulni a járatom. Helyben ugyanis én semmilyen kijelzőt nem láttam, amelyiken ez látható lett volna. Indulás előtt kb. tíz perccel a busz megékezett, valóban oda állt be, amit megadtak és az is kiderült, hogy minden rendben van a jegyemmel (van leolvasójuk, amellyel a vonalkód alapján látják, hogy érvényes jegyem van). 

Ez egy csendes pillanat, itt végig buszok sorakoznak csúcsidőben

A szerb buszok úgy néznek ki, mint a halottaskocsik, legalábbis abban az értelemben, hogy teljesen be vannak függönyözve (és nem is nagyon húzzák el a függönyt az utasok). Útközben rájöttem, hogy ez lényegében a légkondicionálást helyettesíti (valami kevés levegőt fújt be a busz rendszere, de igen meleg volt útközben). A busz pillanatok alatt teljesen megtelt és indultunk is Nis felé. A járat nagyjából az út felénél állt meg tíz percre egy pihenőhelynél, ahol lehetett innivalót, fagyit venni, amúgy tempósan haladt, köszönhetően annak, hogy a két város között végig autópálya van. A busz belső kialakítása átlagos volt, de erre az utazásra teljes mértékben megfelelt. És eddigi tapasztalataim szerint ebben a térségben a vonatközlekedés nem gyorsabb, viszont sokkal kevesebb járatot kínál és az is előfordult, hogy vonatjárat nem is érintette a várost, ahová utaztam volna.

Egyértelmű, hogy nagyon jól döntöttem, hogy előre lefoglalt jeggyel utaztam. Egyfelől egyáltalán nem biztos, hogy kaptam volna jegyet indulást előtt (az én buszjáratom teljesen tele volt), másrészt nem lett volna könnyű átlátni, hogy milyen járatok mennék és azokra hol tudok hegyet venni (a buszpályaudvaron öt pénztárablak volt, minden társaság valamelyikhez tartozott, de ez ránézésre nem volt világos). Jól láthatóan főleg helyeik utaznak, akik ismerik a rendszert. 

Néhány oldal, ahol balkáni buszjáratokra lehet keresni

https://busticket4.me/

https://www.balkanviator.com/en/

Nis és Budapest között indított repülőjáratot az AirSERBIA, és amikor megláttam, hogy mindössze 15 eurós áron lehet repülni a szerbiai városból Budapestre, akkor azonnal elkezdtem szervezni egy utazást, hogy kipróbáljam a légitársaság szolgáltatását. 

Az AirSERBIA Airbus 319-es típusú gépe. Ilyennel repülnek Budapestre is.

Az út megszervezése egy kicsit hosszúra nyúlt, egyrészt azért, mert volt bennem egy kis bizonytalanság a járat indításával kapcsolatban. Mégpedig ezért, mert nem éreztem tömeges igényt erre az útvonalra, még ezzel a kedvező árú jeggyel sem, és féltem attól, hogy törlik a járatot, vagy későbbre halasszák a beindítását. Másrészt meg kellett találnom az ideális megoldást arra, hogy eljussak Nisbe. A budapesti járat hetente kétszer, csütörtökön és vasárnap repül, és nagyon ideális a menetrendje, mert este 20 óra 50-kor száll fel onnan, azonban meg kellett találnom a legjobb megoldást arra, hogy eljussak időben a repülőtérre.

Nisbe repül Bécsből a Wizzair (szerdán és vasárnap) és Pozsonyból a Ryanair is (hétfőn és pénteken). Mind a két járatra vannak nagyon olcsó jegyek (Ryanair-re például 4.99 euróért), de én nem akartam egy éjszakát a városban aludni, a Wizzair vasárnapi bécsi járata pedig 19 óra 55-kor száll le Nis repülőterén, ami eléggé kockázatos megoldásnak tűnt az átszállásra (ráadásul így a városából sem láttam volna semmit). Az utazásom végül egy kisebb európai körutazás lett, melynek végén Belgrádba érkeztem repülővel és onnan buszoztam át Nisbe.

Budimpesta - a budapesti járat reklámja Nis belvárosában

Nis bekapcsolása az európai légiközlekedésbe már megtörtént, azonban most egy komoly bővítésre került sor, azzal, hogy az AirSERBIA 15 új járatot indított innen júliusban és augusztusban. Ennek a bővítésnek az egyik állomása Budapest. Nis repülőtere mind az országon belüli elhelyezkedését tekintve, mind a méreteit és kialakítását nézve a debreceni repülőtérrel állítható párba. Belgrádtól 240 kilométerre van, végig autópályán lehet menni a két város között, autóbusszal nagyjából három óra utazást jelent. Nis vonzáskörzete (aránylag közel van hozzá Bulgária, Észak-Macedónia, Koszovó) számottevő olyan utast jelenthet, akik Európán belül utaznának rendszeresen.  

Nis repülőtere a városközpontból gyorsan és egyszerűen közelíthető meg az 34-es számú autóbusszal. A járatnak két változata van - 34A és 34B -, amelyek két irányba járják körbe a várost. Én nem teljesen fejtettem meg a logikájukat, de nagyjából 15-20 percenként közlekednek és a reptér és a városközpont között is kb. 15 perc az út. Ha a városból megyünk a reptérre, akkor a 34B járatra érdemes felszállni, vagy a központban - a Krajla Aleksandra térnél -, vagy a Nisava folyó túlsó oldalán, a buszpályaudvar mellett. A járatokon van kalauz, jegyet nála lehet venni, 60 dinárért és csak készpénzzel (dinárt előre váltottam itthon, 1 dinár picit több, mint 3 forint). 

A Nis-i repülőtér épülete: bal oldalon van az indulási bejárat, jobbon az érkezők kijárata

Maga a repülőtér pici, túl sok kényelmi szolgáltatásra senki se számítson. Jellemzően az éppen aktuális induló géppel foglalkoznak, amikor én kiértem - kb. két órával a gépem indulása előtt -, akkor a chek-in csak a Ryanair stockholmi járatával foglalkozott, a biztonsági ellenőrzésre pedig az mehetett, aki a stockholmi vagy a Wizzair bázeli járatával utazott (a biztonsági ellenőrzés kordonján jelzik, hogy melyik járat utasait fogadják és ezt annyira komolyan veszik, hogy amíg nem rakták ki a budapesti táblát, addig mindenkit visszaküldtek, bár egyetlen utas sem várakozott éppen az ellenőrzésre). 

Az AirSERBIA-nak van online becsekkolási opciója, de ez a Nis-i repülőtérről indulók számára nem elérhető (azért nagyon kedvesen elküldtek egy üzenetet, hogy végezzem el előre a chek-int, ami egyébként plusz költség ott, ahol erre van mód, de itt extra költség nélkül elvégzik a repülőtéren). A becsekkolás formaság volt, kaptam egy beszállókártyát és miután kitették a Budapest táblát a biztonsági ellenőrzés kordonjának az elejére, mehettünk is oda. A budapesti járat volt aznap az utolsó gép, így mindössze csak az a pár utas várakozott itt - 24 főt számláltam össze -, akik erre a járatra vártak. A tranzit rész nem nagy, de egy egyszerű tax free üzlet azért van benne (étkezési lehetőség elvileg a reptér épületének oldalában lévő étteremben van, amit kívülről lehet megközelíteni, azaz bárki számára elérhető, nem csak az utazóknak).

Előzetesen azt gondoltam, hogy valamelyik ATR típusú gépét használja majd az AirSERBIA ezen az útvonalon, de a szerződésük úgy szól, hogy nagyobb kapacitást kell biztosítaniuk - amire más útvonalakon akár reális igény is lehet -, így Airbus A319-essel repülik a Nis-i járataikat. A budapesti járatot ez alkalommal a YU-APD lajstromjelű gép teljesítette, és itt jön a történetbe Goran Bregovic, a Kusturica filmek világhírű zeneszerzője, előadóművész, ugyanis ez a gép az ő nevét viseli. A légitársaság ugyanis néhány repülőgépét híres szerbekről nevezte el, ráadásul Nicola Tesla kivételével élő személyekről (Novak Djokovic, Dejan Stankovic, Vlade Divac, Miki Manojlovic). 

Nagy Konstantin nevét viseli a Nis-i repülőtér

Az alig két tucatnyi utas gyorsan elhelyezkedett a gépen, és a tervezett menetrend előtt tíz perccel fel is szálltunk, és félórával hamarabb meg is érkeztünk Budapestre, a hivatalos, 22 óra 05 perces landoláshoz képest. Ennek feltehetőleg minden utas örült. Az AirSERBIA repülőgépe kifejezetten elegáns belső kialakítással rendelkezik, a ülések közötti lábhely nagy - sokkal nagyobb, mint a low cost gépeken -, és indulás után mindenkinek adtak egy kis palack vizet. Az utasok ezt követőn vásárolhattak szendvicset, innivalót, amire a kifejezetten rövid út ellenére komoly igény mutatkozott (talán azért, mert a repülőtéren nem igazán van lehetőség enni és inni). Nagyon kellemes élmény volt az AirSERBIA-val utazni, örülök, hogy kipróbáltam a járatukat. Használják ki ezt a kedvező árat és ismerjék meg Szerbiának ezt a szegletét.

Nis

Nis lakói számát tekintve Szerbia harmadik legnagyobb városa. Amit láttam belőle az számomra szimpatikus volt. Szemmel láthatóan szeretnék, ha több turista érkezne hozzájuk, és ehhez megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni a rendelkezésükre álló lehetőségekből. Például a nem túl nagy alapterületű belvárosban több turisztikai információs pont is van (bár túl sok prospektust nem kínálnak, de lelkesek és segítőkészek). Nis - azaz ókori elődje, Naissus - leghíresebb szülötte Nagy Konstantin, azaz I. Constantinus - akiről a helyi repülőteret is elnevezték -, aki a Római birodalom császára volt és személyéhez köthető a kereszténység megerősödése a birodalomban. 

 
A városban vannak jelentős ókori emlékek, egy archeológiai terület - Mediana Archeological Site - és a Nis National Múzeum kiállításának is fontos része az ennek az időszaknak az emlékeit bemutató tárlat. A város legjelentősebb műemlékének, egyben Nis jelképének, az erődnek is egészen a Római birodalom koráig vezethető vissza a múltja. A Nisava jobb partja mellett kétezer éve áll itt katonai erődítmény, melyet többször alakítottak, magán viseli minden egyes korszaka nyomát, körbe nőtte a város, de még mindig elmondható róla, hogy a Közép-Balkán térség egyik legszebb és legépebb formájában fennmaradt erődítménye.

Az erőd bejárata, amely egyben Nis jelképe

Miután leszálltam a Nis-ekspres járatáról a buszpályaudvarnál, az én első utam azonnal az erődhöz vezetett, amihez nem kellett mást tennem, csak a Duke Dinic utcán pár percet gyalogolnom és már ott is álltam a nagyszerű kapubejáró előtt (amin be is léptem, de nagyobb sétát nem tettem az erőd területén). Az erőd a helyszíne a Nisville elnevezésű nemzetközi jazz fesztiválnak, melyet augusztusban tartanak meg minden évben. Az erőddel szemben egy gyaloghíd vezet át a Nisava túlsó partjára, ahol a Kralja Milana térrel indul a belváros sétálóutcás része. Itt különböző üzletek és áruházak, valamint vendéglők és pékségek várják a vendégeket. Nis városközpontja pár utca, és nem mondanám, hogy különlegesen szép, de mégis van hangulata. Én jól éreztem magam az utcáin járva.

És mit jut eszembe Nisről? A balkáni konyha, egészen pontosan azok a csodálatos illatok, amelyek mindenfelé betöltötték a levegőt. Mert itt a legkisebb büfének is kéményes, fatüzelésű kis grillrésze van, ahol a klasszikus húsételeik készülnek. És pékségek sűrűn, egyikben vettem egy bureket, 75 dinárért, nagy volt, friss és isteni.

Nis történetének egyébként még fontos elemei a szabadságukért vívott csaták emlékhelyei (a törökök elleni, illetve a bolgárokkal, akik a 19. század elején foglalták el pár évre a várost), valamint a II. világháború időszaka, amikor egy koncentrációs tábort létesítettek itt a németek. Akit érdekel a történelemnek ez az időszaka, az több helyszínt is felkereshet.  

A Nisava partja a városközpontnál 

A helyi turisztikai kiadvány még kirándulási ötleteket ajánl, a Jelasnica és a Sicevo szurdokban, utóbbiban raftingolási lehetőséggel, valamint a Suva-hegység vadregényes tájait.

A keleti nyitás hosszú évekig a Wizzair szlogenje volt, de úgy tűnik, hogy nem marad egyedüli LCC légitársaságként ezen a vidéken sem. Egyfelől szaporodnak a helyi kezdeményezések is, de ez még nem igazán veszélyes a Wizzair számára, azonban úgy tűnik, hogy egyre inkább errefelé keres újabb piacokat a Ryanair is, ami már sokkal keményebb versenyt jelent. 

A hét híre, hogy grúziai járatokat indít idén ősszel a Ryanair. Rögtön két grúz repülőtér is bekerült a járathálózatukba, mégpedig a tbiliszi és a kutaiszi is. Tbiliszit a Wizzair nem használja, ellenben a "David the Builder" nevet viselő kutaiszi repülőtérhez igen erős szálak fűzik és évek óta elkötelezetten építik az itteni útvonalhálózatukat. Ez a repülőtér 2012-ben nyitott meg, és a Wizzair járata avatta fel, a grúz és a magyar miniszterelnök jelenlétben. Idén ősztől jelentős járatbővítést tervez a Wizzair ezen a bázisán, ebbe kóstol most bele a Ryanair egy bolognai és egy marseille-i járatnyitással. Egyenlőre nincs átfedés a két cég innen repült desztinációi között, de meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő.

Kutaiszi ultramodern repülőtere

Ami számunkra most izgalmasabb, az a Tbilisziből induló új járatok, hiszen ide eddig low-cost járattal nem repülhettünk Európából. Most Milánó/Bergamo és Köln az első két desztináció, és ezek - főleg Bergamo - arra is lehetőséget adnak, hogy Budapestről egy átszállással és kedvező áron juthassunk el Grúzia fővárosába, akár a Wizzair-rel és kutaiszival kombinálva az utazást. Abban is biztosak lehetünk, hogyha beválnak a járatok, akkor máshonnan is repülni fog ide a Ryanair. Érzésem szerint a Wizzair marad Kutaisiban, nem fog Tbiliszi felé nyitni, de a tengerpart és Batumi repülőtere érdekes lehet még mindkét cég számára, mint új grúziai desztináció.

Mind a Wizzair, mind a Ryanair a folyamatos növekedést preferálja. Mert így lesz egyre gazdaságosabb a működésük, és mert szeretnék "elszívni a levegőt" a másik (többi) versenytárs elől. Viszont a nyugat-európai lehetőségeik kezdenek elfogyni, és Közép-Kelet-Európa is már egy jól lefedett piac. A nyitás pedig kelet felé logikus. Például újra felfedezik az ukrán piacot, amelyet egyszer már belaktak, csak a polgárháborús helyzet elriasztotta akkor a légitársaságokat. De most sorra jelentik be az újabb és újabb járatokat. És van verseny is, elég csak a Budapest-Odessza járatra gondolni, amely nyitását szinte egyszerre jelentette be a két cég.

De hallani híreket az örmény piac megnyitásáról is a low-cost légitársaságok előtt, és logikus, hogy egyre többen szeretnének részesedni a turizmus pörgő piacának bevételeiből. A Ryanair például már megjelent a beiruti repülőtéren is, igaz, még csak egyetlen járattal (Ciprusról), de azt gondolom, hogy lesz folytatása ezeknek az "egzotikusabbnak" számító úti céloknak. És ez nekünk utazóknak jó hír, mert több helyre tudunk eljutni, számunkra izgalmas országokba, a már megszokott helyszínek helyett, amiket már úgy is bejártunk, és úgy is vágytunk már valami másra. 

Az arany hárfa

Valószínűleg nem sokan gondolkodtak el azon, hogy mit is jelképezhet a Ryanair repülőgépeinek függőleges  vezérsíkján látható motívum. A szárnyas női alak, amelyik nem a légitársaság saját emblémája, hanem Írország címerének klasszikus motívuma, egy arany kelta hárfa (ezüst) húrokkal. És használják úgy is, hogy a hangszer klasszikus formája szerepel benne, de létezett ez a változat is, ahol a hárfa teste egyben egy női alak is. A kék alap is a hagyományos színhasználat fontos eleme. 

Ryanair = minden részletében Ír

Egy város, amelyikben a 19. század végén a világ legmagasabb téglaépülete állt, nem lehet unalmas hely. Torinóról van szó, Olaszország negyedik legnépesebb városáról, a Savoyai hercegek - a Savoyai-ház - egykori uralkodói központjáról, az éppen csak megalakult olasz állam első fővárosáról. A világörökséghez tartozó Savoyai paloták mellett a város meghatározó jelképe a Mole Antonelliana, melynek csúcsa egészen pontosan 167,5 méter magasságig nyúlik fel.  

A Molle Antonelliana kupolája uralja a város panorámáját (kép forrás: www.torinofree.it/)

Szeretem Olaszország minden szegletét, városát. Jártam északon, az ország középső részében és délen is. Láttam a különbségeket és azt is, ami közös, ami mindenhol ugyanaz, ebben a fantasztikus országban. De a legjobban mindig is Torino vonzott. Nem is tudom igazán megmagyarázni ezt a nagyon erős vágyat, ami évek óta él bennem, hogy felkeresem, felfedezzem, megismerje Piemonte régió székhelyét. Talán azt tetszett meg, ahogy Róma, Nápoly, de leginkább Milánó árnyéban, valami hűvös eleganciával ott áll ez a város, amelyik mindent tud, amit a többi nagyváros. De tud még valamit: hogy néha szerencsés dolog elegánsan a háttérben maradni, értékeink biztos tudatában. Menjen a tömeg Milánóba és hozzánk jöjjön csak az, aki ínyenc, aki tudja, hogy mit keres igazából. És ő nem fog csalódni és ettől Torino is boldog lesz.

Tulajdonképpen nem is bonyolult eljutni Torinóba. A városnak van saját repülőtere, de ide Budapestről nem indul közvetlen járat. Ellenben egész évben találhatunk olcsó árakat és jó menetrendet a Milánó Malpensa repülőtérre (a Wizzair-rel), de jó megoldás lehet a bergamói repülőtér is, ahonnan a Flixbus-nak közvetlen járata van Torinóba, sőt, én odafelé a Budapest-Brüsszel/Charleroi-Torino útvonalat is praktikus megoldásnak tartom, mert itt is lehet igen kedvező repülőjegy árakat találni (10-10 euróért olykor, a Budapest-Brüsszel/Charleroi útvonalon Wizzair vagy Ryanair, utána pedig Ryanair), és ebben az esetben 13 óra 15 perckor már a torinói repülőtéren landol a gépünk, ahonnan egyszerűen bejuthatunk a városközpontba. 

Torinóba mindenképpen a kora délutáni megérkezés a reális, az én úti tervemben pedig egy éjszaka szállás szerepel, mellyel nagyjából másfél napunk marad a város felfedezésére (köszönhetően annak, hogy a Milánó-Malpensa repülőtérről van késő esti indulással járat Budapestre, melyhez ideális buszcsatlakozás van Torinóból.) Szállást érdemes a belvárosban - de legalábbis a közelében - választanunk (szobát egy éjszakára már 10.000 forint alatt lehet találni közel a városközponthoz).

Napjainkban Torino a Juventus labdarúgó-csapatával, vagy mint a FIAT autógyár központja juthat az emberek eszébe, azonban hosszú évszázadokig a Savoyai hercegi család határozta meg a történetét. A Savoyai-ház jelentős birtokokkal rendelkezett Európának ezen a részén, Torinóba pedig Emánuel Filibert herceg döntése alapján került az uralkodói székhely az 1500-es évek második felében. Szintén ő volt az, aki a torinói lepelt 1578-ban Chambery-ből átszállíttatta Torinóban. A torinói dómban őrzött Sindone, ahogy az olaszok hívják a leplet, ma már csak különleges alkalmakkor és időszakosan tekinthető meg (legutóbb 2015-ben, előtte 2010-ben láthatta a nagyközönség).
A Savoyai-hercegek elvárásai szerint lett kialakítva a város tengelyesen szimmetrikus utcaszerkezete, épületek meg a barokk paloták és a közintézményeknek otthont adó épületek. Ennek a tudatos és még napjainkban is látható városfejlesztésnek köszönhetően került fel Torino a világörökségi helyszínek közé is, mint az európai abszolutizmus építészetének jellegzetes példája. 

Szóval Torino felfedezése egyben alapos betekintést ad a Savoyai hercegség történelmébe is. Érdekes korszaka volt ez az időszak Európának, tanulságos végigmenni azon a folyamaton, ahogy hol megerősödött - és újabb területekkel bővült -, hol átmenetileg csökkent a Savoyai uralkodók által uralt terület. A Savoyai-ház meghatározó szerepet töltött be az egységes olasz állam megszületésében is. (És Magyarországon is elismerést vívott ki az egyik családtag, Savoyai Jenő, aki nagy szerepet vállalt a törökök legyőzésében és kiűzésében előbb Budáról, majd az országból is).

Torinóban és környékén számos épület kötődik a Savoyai-házhoz, és ha szeretnénk ezeket alaposan megismerni, akkor egy turisztikai kártyát is megvásárolhatunk, a Royal Cardot, mellyel az összes olyan épületet felkereshetjük, amelyik része a világörökségi címnek. Ez a kártya elsősorban azoknak éri meg, akik hosszabb időt töltenek a régióban, mert hét napig érvényes. Összesen 12 épületbe nyújt ingyenes belépési lehetőséget, és tartalmazza az ingyenes utazási lehetőséget a "Venaria Express" shuttle buszjáratra Reggia di Venaria-ba, és az ingyenes belépést a csodálatos Venaria Reale épületébe és a hozzá tartozó varázslatos kertbe. A kártya ára 35 euro, de aki kihasználja a szolgálatatásait, annak nagyon megéri megvásárolnia.

A Palazzo Reale (kép forrása: http://www.piemonteitalia.eu/)

Torino fontosabb látnivalóinak nagy része egyetlen tér, a Piazza Castello körül összpontosul. A Palazzo Reale és a dóm egymás mellett - felettük a Galleria Sabauda, mellettük a Royal Library gyűjteménye -, a téren a Palazza Madame, de nincs messze innen a Museo Egizio - az Egyiptomi Múzeum, a páratlan gyűjteményével - és a Molle Antonelliana sem. Utóbbi, bár eredetileg zsinagógának épült volna, napjainkban a Filmművészet Múzeuma. Az épület panorámakilátójához lift visz fel, és vehetünk rá külön jegyet, de olyat is, amelyikkel a kiállítás is megtekinthető. Napjainkban már nem a Molle Antonelliana Torino legmagasabb épülete, de a toronyból nyíló panorámakilátás még mindig lenyűgöző. 

A Piazza Castello-t a via Roma köti össze a város másik központi terével, a Piazza San Carlo-val, amelyet viccesen Torino nappalijának is neveznek. A téret körben árkádos paloták határolják, közepén pedig Emanuele Filiberto szobra áll. A via Romával párhuzamos utcában - a Piazza Castello és a Piazza San Carlo közötti részen - van a Museo Egizio, melynek egyiptomi kiállítása az egyik leggazdagabb a világon.

A Piazza San Carlo (kép forrása: www.mole24.it)

Ha Piazza San Carlo után tovább sétálunk a Porta Nuova, azaz Torino főpályaudvara felé, akkor az állomásépület előtt balra fordulva, a Pó folyó partjáig kisétálva érhetjük el a Parco del Valentino-t, a város egyik jelentős zöldfelületét. Itt található a helyi egyetem botanikus kertje és a parkban áll a Castello del Valentino - része a világörökségi épületeknek - és a Borgo Mediavele, amely mint egy szabadtéri múzeum mutatja meg, hogy miként éltek a középkorban itt az emberek. 

Akik az olasz - és ezen belül kiemelten a torinói - autóipar emlékeivel is megismerkednének, azoknak egy kicsit kijjebb kell menniük a városközpontból (folytatva a Pó menti sétát a Parco del Valentio után, de metróvonal is halad erre). Viszont szerencsére itt már egymáshoz közel van az 1932-ban alapított Museo Nazionale dell'Automobile - melynek gyűjteményében nemcsak olasz típusok láthatóak - és a Centro Storico Fiat. Utóbbi természetesen Torino büszkeségének, a FIAT-nak mutatja be a történetét - és minden területet beleértve, nemcsak az autóipart -, egy olyan helyszínen, ahonnan az egész vállalkozás egykor elindult. És itt található még, ebben a városrészben, a Pinacoteca Giovanni e Marella Agnelli, a FIAT legendás vezetőjének és felesége művészeti gyűjteményének kiállítóhelye, melyet Renzo Piano tervezett és a FIAT egy korábbi, napjainkban már nem használt gyárépületének a tetején lett kialakítva.

A Savoyai hercegek uralkodók voltak, olykor nem is kicsi birodalmak fejei, fővárosukban ennek megfelelő szintű épületekkel reprezentáltak. Ahogy abban a korban minden főúri család, a különböző otthonaik között vonulva éltek, töltötték az időt. És mi is végigjárhatjuk ezt az útvonalat, megismerve a palotákat, rajtuk keresztül pedig Európa múltjának egy igen érdekes részletét. És a 20. században hasonlóan meghatározó szerepet töltött be a város életében az Agnelli-család is, és az ő életük emlékeivel is találkozhatunk több helyszínen is, ha a városban járunk. És miközben összeállítottam az úti tervemet, még szimpatikusabb lett ez a város, még kíváncsibb lettem Torinóra.

A Savoyai-ház rezidenciái Torinóban és Piemonte tartományban: www.residenzereali.it/

Novara városnézés

Amikor azokat a lehetőségeket kerestem, amelyek a Malpensa repülőtér és Torino közötti közlekedésre kínáltak lehetőséget, feltűnt egy buszjárat, amelyik a légikikötő és Novarra között jár. Novarra pedig pont útba esik Torino felé, így egyáltalán nem tűnt rossz megoldásnak, még úgy sem, hogy egyszer át kell szállni útközben. Időközben megnéztem és azt láttam, hogy Novarra jelentős város Piemonte-ban, ha már itt szállok át, érdemes rászánni pár órát a megismerésére, mielőtt továbbindulnék. 

A novara-i bazilika kupolája (kép forrása: www.wikipedia.com)

Novara bazilikáját ugyanaz az Alessandro Antonelli tervezte, mint a torinói Mole Antonelliana-t, amit azonnal megsejtünk, ha meglátjuk az épület égbe törő kupoláját. A városközpont másik ékessége a katedrális, valamint érdemes a megtekintésre a közelében lévő Broletto udvara a középkori épületekkel, illetve a castello. Meglátásom szerint nagyjából két óra alatt bejárható Novara történelmi központja, majd a közeli vasútállomásról folytathatjuk utunkat Torinóba. 

A Malpensa repülőtér és Novara között naponta nyolc buszjárat van és egy útra 9 euróba kerül a jegy (amit a buszvezetőnél lehet megvenni). Novara minden szempontból jó megoldás lehet Torino elérésére, még akkor is, ha nem akarjuk megnézni a város műemlékeit.

www.turismonovara.it/

Kirándulás Astiba

Egy torinói városnézéshez hozzáilleszthetjük még a vonattal félóra alatt elérhető Asti városát is. Vonatok a két település között 30 percenként járnak és már 5.25 eurótól vásárolhatunk jegyet egy irányba. Asti büszkesége a középkori eredetű, román és gótikus stílusban épült székesegyház - de több nagyon szép középkori templom található még a városban -, és egészen különleges hangulatot adnak a városnak a középkori lakótornyok és a városi paloták. Utóbbiaknál néhányban múzeumi kiállításokat tekinthetünk meg. 

www.astiturismo.it/

Torino-Caselle repülőteréről a belvárosba

A repülőtérről valamivel kevesebb, mint egy óra alatt ér be a buszjárat Torino központjába. A buszjegy 6.50 euro egy útra és a repülőtér érkezési csarnokában van a jegyautomata (ha a vezetőnél vesszük meg, akkor erre rájön még plusz 1 euro). A buszjegyet előre - online - nem lehet megvásárolni. A járatok 25-20 percenként indulnak, azaz nagyjából másfél órát számolhatunk a bejutásra. Így, ha a gépünk időben érkezik, akkor fél háromkor már elindulhatunk a városnézésre.

Torino repülőtere már bekerült a Wizzair hálózatába is, Bukarestből már repülik, augusztus elejétől Krakkóból is, 2020-tól pedig Varsóból is lesz ide járatuk. 

www.aeroportoditorino.it/en/

Milánó-Malpensa Torino transzfer

Torino és a Milánó-Malpensa repülőtér között több busztársaság is közlekedtet járatokat. Ezek közül a SADEM üzemelteti a legtöbb buszt, nekik van a legsűrűbb menetrendjük, azonban a jegyáruk igen magas - 22 euro egy útra -, viszont a Flixbus járatai elfogadható menetrenddel és megfizethető árakkal üzemelnek. A reptérről pedig érdemes egyből Torinóba menni, mert rövidebb az út, mint Milánón keresztül, hacsak nem akarja valaki mindkét várost megnézni.

Flixbus

A Flixbus-nak naponta több járata is van a repülőtér és Torino között. Odafelé a reggeli géphez a 10 óra 51 perckor induló busz nyújt kényelmes csatlakozást - a busz mind a két terminálnál megáll, de nekünk az 1-es terminál a jó a felszállásra és a leszállásra is -, amely 12 óra 45 perckor van Torinóban. A busz a Vittorio Emanuele-n áll meg Torinóban. Ugyanerről a főútról nyílik a főpályaudvar bejárata is, igaz, utóbbi valamivel közelebb van a városközponthoz. De igazán a visszaúthoz jó megoldás a Flixbus, mert elég elindulnunk a 19 óra 10-es busszal, amely 21 óra 15-kor van a Malpensa 1-es termináljánál, ha csak kézipoggyásszal utazunk és ismerjük már a járást a repülőtéren (bár ebben a megoldásban azért van némi kockázat, ha késik a busz, vagy sokan vannak a biztonsági ellenőrzésnél a repülőtéren). A Wizzair gépe 22.30-kor száll fel, így bő egy óránk van a reptéren, amely elegendő idő még úgy is, hogy a Malpensa elég nagy, sokat kell gyalogolni a beszállókapuig. A Flixbus árai 7.99 eurótól indulnak egy útra.

SADEM

a buszaik jellemzően minden órában indulnak kora reggeltől - az utolsó 18.30-kor - a torinói buszpályaudvartól és 1 óra 55 perc alatt vannak a Malpensa 1-es termináljánál. A jegyük ára 22 euro egy útra. Kétségkívül az ő menetrendjükkel lehet a leggyorsabban eljutni Torinóba a budapesti járat esetében. 

Autóbusz és vonat

A Malpensa repülőtérről van buszjárat Novarába is. Például kényelmesen elérhetjük a 10 órakor induló busz, amelyik 11-re van Novarában, ahol vonatra szállhatunk át (a 11.58-es vonattal 13.10-re vagyunk Torinóban). A buszjegy ára 9 euro, a vonaté pedig 8.70 euro (azaz Torinóig 17.70-ért juthatunk el).

De választhatjuk azt is, hogy bemegyünk valamelyik shuttle busszal a milánói főpályaudvarig és onnan megyünk vonattal. Ez a megoldás nagyjából 20 euróba kerül, viszont aránylag nagy rugalmasságot biztosít és gyors is.

A repülőtérről mehetünk végig vonattal is - egy átszállással -, ebben az esetben annyival drágább a jegy, hogy a reptér és a város között a vonat drágább (13 euro egy útra, míg a shuttle busz csak 8 euro). 

Kedvező árú repülőjegyek Londonban már régebben is voltak, de egy rövid városlátogatástól sokáig visszatartott a reptéri transzfer magas ára. Egészen addig, amíg fel nem fedeztem az Easybus szolgáltatását, amelyik úgy kínál hihetetlenül kedvező árakat, hogy azok valóban elérhetőek és foglalhatóak.

Az Easybus három londoni repülőtérre - a Luton-ra, a Stansted-re és a Gatwick-re is - 2 fonttól kínálja irányonként a busztranszfert (a Heathrow Airport-ra is van járatuk, de az nem ilyen olcsó). Ez mai áron számolva nagyjából 720 forint, ami olcsóbb, mint a 100E járat jegye a Liszt Ferenc repülőtérig (pedig Londonban egy kicsit nagyobb távolságot kell utazni). Egy repülőtéri transzfer Európa nagyvárosaiban jellemzően közelíti a 10 eurót. Londonban sincs ez másként, kivéve az Easybus-t. Hogy miért éri meg nekik, azt nem tudom, de a rendszer működik, amit kínálnak teljesen rendben van.

Én két irányba is kipróbáltam a szolgáltatást, előbb a Stansted Airport és London belvárosa között, majd visszafelé a Luton Airport-hoz. Ezeken a vonalakon a National Express járataira szól a jegy (úgy láttam, hogy a teljes hálózatban egyetlen olyan útvonal van, ahol Easybus festésű járművek közlekednek). A repülőjegyem egyik esetben sem az Easyjet járatára szólt, azaz nem elvárás, hogy csak akkor használhatjuk a buszt, ha velük repülünk. 

Az Easybus egyik saját járműve, de Londonban jellemzően nem ilyenen fogunk utazni

Minden buszjáratnak több megállója - le- és felszállási pontja - van Londonban, és a végállomásuk közel esik a városközponthoz (és jellemzően egy vasútállomásnál van). Több alkalommal is néztem árakat, és lehet találni 2 eurósokat is, de ha azok elfogytak, a kicsit drágábbak is nagyon megérik még ( jóval kedvezőbbek, mint bármelyik másik megoldás). Érdemes alaposan tanulmányoznunk a megállók elhelyezkedését, és a programunk alapján kikeresni a legmegfelelőbbet. És amikor lefoglaltuk a buszjegyet, akkor érdemes az útvonalat megnézni a National Express rendszerében is, mert ott további megállókat is láthatunk, amelyek leszállásnál jól jöhetnek (nekem például megérte volna eggyel hamarabb leszállnom, mert az utolsó pár kilométert vagy egy óra alatt tette meg a busz a londoni csúcsforgalomba).

És érdemes időt hagyni a visszaúti megálló megtalálására, ha nem ugyanott szállunk fel, ahová érkeztünk. Én a város egyik felébe érkeztem - a Waterloo pályaudvarhoz -, majd miután átsétáltam London központi részén, a Peddington pályaudvarnál szálltam fel a reptéri buszra. Itt azonban, hiába néztem meg előre a google maps-en a buszmegálló helyét, a valóságban nem volt könnyű megtalálni, mert egyrészt építkezés folyt, másrészt több szintben keresztezte itt egymást vasút és autóút. Szerencsére Londonban a kereszteződésekben van egy kis térkép kihelyezve, amelyik a közvetlen környezetet mutatja, így végül be tudtam azonosítani, hogy hol vagyok én, és hol áll meg a busz, így elértem a járatomat.

Nekem nagyom bevált ez a megoldás, a honlapon egyszerűen és gyorsan lehet jegyet venni, és olyan áron, hogy én később a visszaútra vettem egy másik jegyet, mert rájöttem, hogy a város egy másik pontjáról jobban megéri buszra szállnom, és nem sajnáltam a másik jegy elvesztését. Most éppen Brighton-ba és Stratford-ba indítanak új járatokat, és ennek örömére már 1 fontért is lehet jegyet venni rájuk. És van reptéri transzferjük a genfi és a milánói repülőterekről is.

Láttam híreket arról, hogy más viszonylatokban is próbálkozott az Easybus (például Párizs, Manchester, Liverpool), de ezek az útvonalak jelenleg sajnos nem élnek. Azonban Anglián belül lehet találni olcsó buszjegyeket (mondjuk a Megabus-ra), úgyhogy érdemes mindig körülnézni a legjobb lehetőségekért.

És íme az Easybus útvonalhálózata a londoni repterekhez

Mai hír, hogy a fővárosi kormányhivatal 300 millió forintos bírságot szabott ki a Wizzair-re öt repülőjárat jelentős késésével illetve törlésével kapcsolatban, mert a cég elmulasztotta az utasok megfelelő tájékoztatását. Ez így igaz, ezt én is megerősíthetem, mint az egyik érintett járat pórul járt utasa. És szuper, hogy az állam már komoly plusz bevételhez - talált pénzhez jut -, csak az a baj, hogy a Wizzair az érintett utasok kártalanításában is igencsak elmaradt, úgyhogy én jobban értékelném, ha végre felénk rendezné a számlát a Wizzair, és ebben lenne segítségünkre a fővárosi kormányhivatal és a kormány, ha már a fogyasztók érdekeit írják a zászlójukra.

Nem 30, 300 millió! 

Az öt repülőgépen - átlagosan 200 utassal számolva - nagyjából 1000 ember utazhatott. Ha a Wizzair-nek valóban be kell fizetnie a bírságot, akkor ez azt jelenti, hogy fejenként nagyjából 300.000 forintba fáj nekik a megfelelő, korrekt tájékoztatás elmulasztása. Majd a Wizzair-nél kiszámolják, ha meglesz a teljes végszámla (minden kártérítéssel és büntetéssel együtt), hogy megérte-e így is a buli. Én remélem, hogy a bírság hatására eljutnak végre oda, hogy felülvizsgálják az utasaik felé történő kommunikációjukat, főleg akkor, ha valami gond van. Mert ezen bőven van mit javítani. Ha az egész cég úgy működne, ahogy ez a részük, akkor már rég nem lenne Wizzair.

De, az én gépemet június 19-én törölték. Ma augusztus 7-e van, és a Wizzair még nem volt képes kifizetni azokat a pluszköltségeket, amelyek kifizetésére azért kényszerültem, mert meg kellett oldanom a hazajutásomat. Amint hazaérkeztem, bejelentettem a kártérítési igényemet, számlákkal, úgy ahogy kell. A minimum az lett volna, hogy ezt az összeget azonnal átutalják, a jogszabályban előírt kompenzációval egyetemben, amit ilyen esetekre írnak elő. Még egyszer mondom, ennek kifizetése nem a légitársaság jóindulatán múlik, ezt jogszabály írja elő, azaz kötelező. Jó, úgy látszik nem a Wizzair-re nézve, mert ők nem fizetnek, de még csak nem is tájékoztatnak. És igen, itt vagyunk újra annál, amiért a mostani bírságot kiszabták rájuk: nem kommunikálnak az utasaikkal. Pedig spórolni nem a kommunikáción kell (és amint látjuk, nem is lehet, mert csak plusz költséget okoz).

Én nem tudok másra gondolni, mint vagy az van, hogy a Wizzair-nek annyira nincs pénze, hogy gondot okoz neki a kártérítések rendezése (ezt nem hinném), vagy csak egyszerűen sz..nak rá magasból, rohadtul nem érdekli őket a dolog, azaz az utasaik (inkább ez utóbbi lesz a válasz). 
Nagyon jó lenne, ha a kormány és a hivatal végre arra is odafigyelne, hogy a Wizzair teljesíti-e az utasaival szemben a kártérítési kötelezettségeit, mert annak idején erre is elhangzott egy ígéret, hogy ellenőrizni fogják, hogy korrekten rendezze a légitársaság az ügyet. Én pedig azt tapasztalom, hogy nem, ezért megköszönném, ha vennék a fáradságot a kormányhivatalban, és végre a mi érdekünkben is rászólnának a Wizzair-re, hogy rendezze a számláját. 

Egy vállalatról szerintem az mondja el a legtöbbet, hogy miként kezeli a panaszos, kellemetlen ügyeket. Mert a sikerben fürdőzni könnyű, dicsekedni az egyre nagyobb bevétellel és a növekvő nyereséggel, még a hülye is tud. De felmérni a cégünk gyengeségeit és bevállalni az azokkal való szöszmötölést, hogy legyen holnapunk is, ahhoz már tehetség is kell. Az elmúlt hónapok eseményei arra mutatnak rá, hogy hiába szárnyal a Wizzair pénzügyileg, pont a legfontosabb területen buktak meg, az utasaik iránti alázatban.

Ha valaki abból él, hogy egy szolgáltatást ad el, akkor illene tisztelnie és megbecsülnie azokat, akik pénzt adnak a termékért. A Wizzair ebből a szempontból a legrosszabb beidegződést hozza a Kelet-Közép-Európai térségből, a szocializmus legmélyebb bugyraiból, hogy az utas örüljön, hogy velük repülhet. Ha pedig valamilyen gikszer van - és mostanában eléggé sok van, akár azt is mondhatjuk, hogy túl sok van -, akkor pedig maradjon csendben és nyelje le a bosszúságát és az őt ért kárt.

Hát ez az, amit én semmiképpen nem fogok szó nélkül hagyni. Június 19-én hagyott engem - és még több mint 200 utastársamat - cserben a Wizzair, amikor a felszállás után, útközben, törölte a Budapest-Brüsszel/Charleroi járatát. Tette mindezt azért, mert a gép késve tudott elindulni, és bár a Charleroi Airport-on le tudott volna szállni - az ide tartó utasoktól félúton, Kölnben szabadultak meg -, de visszaindulni már csak reggel tudott volna a gép, így csúszott volna az aznapi menetrend. 

Ez egy olyan dolog, ami a Wizzair-nek fontos volt, de nekem, mint fizető utasnak az volt a fontos, hogy hazajussak Budapestre. A Wizzair számára ez a járat azzal véget is ért, hogy eldöntötték a törlését, az pedig, hogy mi lesz a Belgiumban maradt utasokkal, innentől kezdve egy cseppet sem érdekelte őket. A repülőjegy árát már zsebre tették, fusson a hülye utas a pénze után, ha akar.

Mindenki úgy oldotta meg a hazajutását, ahogy tudta, és ez egyáltalán nem volt egyszerű egy olyan időszakban, amikor éppen beindult a nyári szezon és a járatok napokra teljesen tele voltak, ha pedig egy-két hely akadt, azt aranyárban mérték (2-300 euróért). Nekem közel 30.000 forintomba került, hogy haza tudjak jönni, úgy, hogy volt egy érvényes repülőjegyem, csak semmit sem ért. Egy éjszakát a repülőtér termináljának földjén ülve, fekve töltöttünk, azzal a naiv hittel, hogy majdcsak értesít bennünket a Wizzair, jön értünk a repülőgép, de mi még akkor nem tudtuk, amit ők már régen, hogy magunkra hagytak.

Ahogy hazaérkeztem, azonnal benyújtottam a légitársasághoz a kártérítési igényemet, hogy térítsék meg az extra kiadásaimat, amit jogszabály ír elő, és fizessék meg az ugyanebben a jogszabályban meghatározott kompenzációt is. Azóta bőven eltelt 30 nap, azaz az elvárható ügyintézési idő, de a Wizzair nemhegy nem fizette vissza a kiadásaimat, de még arra sem volt képes, hogy legalább valamilyen tájékoztatást nyújtson az ügyintézésről (úgy tűnik, törvényeken felülállónak hiszik magukat). Miközben szinte naponta derülnek ki újabb kellemetlen helyzetek, és azt is olvasom, hogy minden logika nélkül fizetnek ki pórul járt utasokat.

A Wizzair működését nem lehet különválasztani az alapító Váradi József személyétől. Minden megszólalásában érezhető, hogy erős kézzel irányítja a céget, amelyik az ő víziója szerint üzemel. A mostani, nem igazán szimpatikus, és a legkevésbé sem utasbarát viselkedésük is az ő felelőssége. Ha neki nincs igénye arra, hogy az utasok ne csak addig számítsanak, amíg kifizetik a jegyük árát (ami a vásárláskor azonnal megtörténik, mennyivel egyszerűbb lenne, ha csak utólag fizetnénk a repülésért, ha meg voltunk mindennel elégedve, egészen máshogy állna a Wizzair is a reklamációkhoz), akkor a cége belefog ragadni ebbe az egyáltalán nem vonzó stílusba. Láttunk ezt már a Ryanair esetében is, ők sem jöttek ki ebből jól, nagyszájú vezetőjük pedig igencsak visszavett a pökhendi stílusából, amikor rájöttek, hogy az már bőven a nyereségesség rovására megy. 

Hamarosan a Wizzair is eljut majd arra a szintre, amikor egyre nehezebben fog látványosan növekedni, és fel fognak értékelődni azok az utasok is, akik már repültek a céggel, csak valamiért csalódtak benne. Visszaédesgetni pedig sokkal nehezebb lesz őket, mint tisztességes hozzáállással megtartani. Érezhető, hogy a sikerek, a maggazdagodás hogyan távolította el Váradi urat a valóságtól. Pedig az igazság az, hogy lehet bármilyen gazdag, élhet Svájcban, lehet a cége külföldi tőzsdéken jegyzett sikertörténet, ha nem képes a hibákat kezelni és tisztességes módon kártalanítani a pórul járt utasokat, akkor a Wizzair mindig is csak egy posztszocialista cég marad, provinciális kisstílűséggel. És amikor majd a sok hiba szépen összegyűjt, felhalmozódott, és a hullámok majd elkezdenek összecsapni, akkor vagy marad továbbra is a bullshit kommunikáció - a csak a szépre emlékezem -, vagy majd fel lehet gyűrni az ingujjakat és megpróbálni menteni a menthetőt.

Attól tartok, hogy a Wizzair üzletpolitikáját ebben az esetben egy végtelenül cinikus felfogás motiválja, mégpedig az, hogy az utasok nagy része úgysem fog reklamálni, kártérítést követelni, ha páran végigviszik az ügyüket és fizetni kell nekik, még mindig olcsóbb, mint hazajuttatni és kártalanítani őket korrekt módon. De ez annyira pitiáner, egyáltalán nem kompatibilis egy állítólag sikeres cég arculatával. És ez a hozzáállás mindig csak rövid távon működik, és csak addig, amíg nem éri el a sok negatívum a kritikus szintet. De mindig el fogja érni. Vagy már el is érte. (Ajánlom mindenki figyelmébe a Boeing kálváriáját, egy nagyon tanulságos sztorit a jelenből és a repülőgépiparból.)

Ajánlott cikk a témához: Mi lesz veled Boeing 737 MAX?

Eltelt 2019 első hat hónapja és miután már mögöttem van néhány utazás, úgy éreztem, hogy ideje összegzést készíteni arról, hogy mi volt a legjobb élmény ebben a félévben. Kilenc országban jártam, tizenkét alkalommal ültem repülőre (és volt pár autóbusszal illetve vonattal megtett szakasz is). Jártam csodálatos városokban, volt részem izgalmas kalandokba, és a tapasztalatok feldolgozása után elkészítettem a saját toplistámat a felkeresett úti célokról.

Bergen

Hogy melyik város tetszett a legjobban, azt már a cikk címe is elárulta. A norvégiai Bergen volt a legnagyobb élmény minden szempontból. Örülök, hogy kihasználtam a lehetőséget, és elrepültem ide tavasszal, abban a rövid időszakban, amikor a Wizzair újraindította a járatát kb. egy hónapra (jelenleg Stavangerbe repülnek, gondolom azért, mert a MOL arrafelé egy olajfúró platformot működtett). Ahhoz, hogy maximálisan jól éreztem magam Bergenben, kétségkívül hozzájárult, hogy mind a két napba, amíg ott voltam, nagyon szép idő volt. És az is, hogy a városközpont felfedezése után bátran neki indultam Bergen vonzáskörzetét is felfedezni. A "vidéki" Norvégia pontosan azt a hangulatot hozta, amit a fényképek,filmélmények alapján elképzeltem Skandináviáról.

Mi volt a legnagyobb élmény: Összességében a csend és a rend. Nagyon lehet élvezni azt a nyugalmat, békét, amit mindenhol érez az ember. Kedvesek és segítőkészek az emberek, nem frusztráltak. Csodálatos élmény volt felmenni a Mont Floyen-re és együtt kirándulni a helybeliekkel. A leginkább lenyűgöző számomra a norvég táj volt. Bergen klassz város, sok értékes műemlékkel és látnivalóval. A belvárosi része nem túl nagy, kényelmesen bejárható gyalogosan is. Azzal a menetrenddel, amivel én utaztam - aránylag kora reggeli érkezés és másnap esti elutazás - minden megnézhető, ami megtekintésre érdemes. 

Tapasztalatok: Kellemes tapasztalat volt a számomra, hogy minden előzetes félelmemmel szemben, nem volt megfizethetetlenül drága ez az utazás. Igen, vannak számunkra meglepően magas árak is, de aki veszi a fáradságot, hogy körbenézzen, az mindenből talál megfizethető árut (annyiért, ami még a hazai viszonyokhoz mérten is reális). 

Visszamennék ide: Bármikor. Vissza is fogok. Ha lenne repülőjárat reggel oda és este vissza, akkor csak azért is hajlandó lennék felülni rá, hogy kiránduljak egyet. Legközelebb sokkal nagyobb kirándulásokat fogok tenni, mert csodálatos élmény volt minden perc, amit az erdei utakon töltöttem.

A részletes úti beszámolóm itt olvasható

Brugge

Nem ABC sorrendben haladok, így alakult, hogy b betűs városok hatottak rám a legjobban ebben az időszakban. Ráadásul Brugge csak nagyon kicsivel szorult a második helyre. Jó eséllyel erről a városról már mindenki hallott, látta képeken, tudja, hogy mennyire hangulatos. De a valóság még ezzel együtt is elkápráztat, mert minden sokkal szebb, sokkal hangulatosabb, mint amit a képek sugallnak róla. Sokat hozzátett az élményhez, hogy este érkeztem meg, és rögtön elindultam a város felfedezésére. A népszerű turisztikai célpontok szinte már élvezhetetlenek, olyan mennyiségű ember keresi fel őket. Brugge-ben január közepén voltam, ami a legkevésbé sem számít főszezonnak, de napközben még így is rengeteg turista járta az utcákat. Este viszont csend volt, lehetett élvezni a város varázsát, hogy simán a középkorba képzelhette magát az ember. 

Mi volt a legnagyobb élmény: egyértelműen a késő esti séta a jóformán teljesen kihalt városban. Brugge nagyon egyben van, szép, hangulatos és varázslatos. És érdemes utazás előtt tanulmányozni a város történelmét, hogy mennyivel jelentősebb volt a középkorban, és azután ezzel a szemmel nézni az utcákat és a házakat.

Tapasztalat: Nekem most sajnos csak egy nap jutott a városra, ami arra volt elég, hogy a történelmi városrész utcát igen alaposan végigjárjam, de múzeumokba már nem jutottam be, pedig terveztem. Brügge felfedezéséhez legalább két nap kell, de még jobb, ha három van. Januárban természetesen hideg volt, de sokkal keményebbnek éreztem, mint ami a celsius fok alapján indokolt lett volna (talán a tenger közelsége, a levegő páratartalma miatt volt, nem tudom). A téli időszak ideális a város felfedezésére, de az öltözékünk legyen meleg.

Visszamennék ide: Igen egyértelműen, már csak azért is, hogy a múzeumok kiállításait is megnézzem, de bármikor szívesen bejárom az óvárost is újra.

A részletes úti beszámolóm itt olvasható

Nürnberg

A harmadik helyért is nagyon  szoros volt a verseny Nürnberg és Lille között, de a német város mindent összevetve többet tud nyújtani a turistáknak. Ez a félév egy kicsit tematikusra sikerült, hiszen a felkeresett városok egy nagy részére jellemző volt, hogy a középkorban egészen jelentősek voltak - sokkal jelentősebbek, mint napjainkban -, és volt közük a Hansa-szövetséghez is. Nyilván nem véletlenül alakult így, érdekel ez a korszak, a fennmaradt emlékeivel együtt. Nürnbergbe egy hétfői napon jutottam el, ami azt jelentette, hogy múzeumi kiállítást nem fogok tudni megnézni, de a vár szerencsére nyitva volt. Arra viszont nagyon is elég volt ez a nap, hogy bejárjam az óváros utcáit. Nürnberg hangulatos város, igen erős egyházi emlékekkel (középkori templomokkal), és egy klassz középkori várral. Albrecht Dürer házát most csak kívülről tudtam megnézni, de legközelebb nem hagyom ki.    

Mi volt a legnagyobb élmény: az önmagában is hangulatos, középkori épületekben bővelkedő óvároshoz nagyon sokat tesz hozzá a városközpontot kettészelő Pegnitz folyó, akkor is, amikor a hidakról nézzük, és akkor is, amikor lemegyünk a partjára. És egy kulináris élmény: Nürnberg híres a kolbászáról is, amit számos helyen árusítanak is, mégpedig turistabarát módon. Faszénen sütve, zsemlében, három euróért adják és nagyon finom.

Tapasztalat: Nürnberg elsősorban azoknak élmény, akik szeretik a középkor hangulatát. Az óvárosi rész egy nap alatt is jól bejárható gyalogosan, de bőven van annyi látnivaló, hogy két-három napra is elosztható. Egyházi épületekben - templomokban - felülreprezentált, de mindegyik érdemes a megtekintésre.

Visszamennék ide: Igen, mindenképpen, elsősorban a múzeumi kiállítások miatt (ezen belül is kifejezetten az Albrecht Dürer-ház szerepel a listámon), de maga a város is olyan hangulatos, hogy bármikor szívesen sétálok benne, akkor is, ha csak pár órám van rá. 

A részletes úti beszámolóm itt olvasható

A többi városról rövidebben írnék

Lille: Nem véletlenül került fel az utazási listámra és nem is okozott csalódást. Pont annyira eklektikus, hogy a változatossága gyönyörködtessen. Van egy nagyon hangulatos városrésze, szép épületekkel, fantasztikus pékségekkel és cukrászdákkal. Látnivalóit tekintve nem sorolható az élmezőnybe, de nagyon kellemes város.

Thesszaloniki: Helyezésébe talán az is közrejátszik, hogy itt töltöttem a legkevesebb időt - csak félnapot -, valamint az az általános hangulat, ami már Athénban is elfogott, és amitől van bennem egy kis ellenérzés a görög városok iránt alapként (valahogy rendetlennek hatnak az utcák, amitől lesz bennem egy negatív alapérzés). Pedig Thesszaloniki jó hely, sok régi - elsősorban egyházi - épített emlékkel, egy kellemes tengerparti résszel.

Krakkó: Nem mondhatok semmi rosszat Krakkóra, de valahogy nálam mégsem fért be az élmezőnybe. Pedig az is biztos, hogy fogok még erre járni. Most januárban kerestem fel, de biztos, hogy más lesz tavasszal, de főleg nyáron. Kap még esélyt.

Bergamo: Ezt a várost nagyon szeretem, mindent elmond vele kapcsolatban, hogy tavaly szeptemberben jártam itt és máris visszatértem, azért, hogy egy estét is eltöltsek az óváros utcáin bolyongva. És megérte, pontosan azt kaptam, amire számítottam. Bergamo egy nagyon szuper város, amelyik mindent tud, viszont emberléptékű, családias, azonnal megszerethető. 

És ebben az időszakban ért olyan élmény is, ami nem szokott velem előfordulni, mert én mindenhol jól érzem magam, de most két városból is úgy jöttem el, hogy nem igazán tudtam pozitívumot kiemelni az ott töltött időből. Az egyik Linz volt, ahová pedig évek óta vágytam, de a valóságban nem azt kaptam, amit előre elképzeltem, a másik pedig Brüsszel volt, ahol pedig már jártam két alkalommal is (igaz, nem mostanában). A belga főváros kifejezettem koszos és kaotikus volt, nem nyűgözött le, nem éreztem jól magam benne. 

 
Jártam ebben a hat hónapban kilenc országban (és egy tizedikben is, de azon csak keresztül buszoztam). Volt két izgalmas kalandom, az egyik az, amikor törölték a repülőjáratomat és meg kellett oldanom a hazajutásomat nem éppen ideális körülmények között, a másik pedig Krakkóban esett meg, amikor kimaradt a reptérre menő vasúti járat, amit nem éppen profin kommunikált a helyi vasúttársaság, de végül még éppen elértem a repülőjáratomat a vonatpótló buszjárattal. Az örök tanulság pedig az, hogy mindig legyünk felkészülve egy váratlan helyzetre.

Utazásaim 2019 első félévében

Budapest-Krakkó (Flixbus)

Krakkó-Nürnberg (Ryanair)

Nürnberg-Budapest (Ryanair)

Budapest-Brüsszel/Charleroi (Ryanair)

Charleroi-Lille (Flibco)

Lille-Brugge (Flixbus)

Brugge-Brüsszel/Charleroi (Flibco)

Budapest-Bergamo (Ryanair)

Bergamo-Budapest (Ryanair)

Budapest-Bergen (Wizzair)

Bergen-Bécs (Wizzair)

Bécs-Linz (Westbahn)

Linz-Bécs (ÖBB)

Bécs-Budapest (Flixbus)

Budapest-Thesszaloniki (Wizzair)

Thesszaloniki-Budapest (Ryanair)

Budapest-Brüsszel/Charleroi (Wizzair)

Charleroi-Eindhoven (Flixbus)

Eindhoven-Debrecen (Wizzair)

Ötszáz éve, 1519-ben hunyt el minden idők egyik legsokoldalúbb alkotóművésze, polihisztora Leonardo de Vinci. Az idei évben a világ számos városában idézik fel életművét alkalmi kiállításokkal, de mi lehetne annál jobb helyszín az emlékezésre, mint az a város, ahol a mester az utolsó éveit töltötte, és ahol a sírja is van. És ez a helyszín, bármilyen meglepő is, nem Olaszországban van, hanem a Loire-völgyében, francia földön.

Az Amboise Királyi Kastély (kép forrása: http://ee.france.fr/)  

Minden túrát el kell kezdeni valahol, illetve sokszor jól jön egy olyan bázis, ahol a szállásunk van, és ahonnan elindulhatunk a napi kirándulásokra. Tours a Loire-völgy szívében fekszik, így ideális kiindulópontja és szálláshelye is a kastélyok felfedezésének. De ez a bejegyzés kevésbé kastélytúra, sokkal inkább a Loire-völgy néhány történelmi városának igazán látványos műemlékeit mutatja be, miközben fejet hajtunk Leonardo da Vinci utolsó otthonánál és a sírjánál is. És ezen a vidéken fordította meg az angolok ellen vívott háborút Jeanne d'Arc, így az ő emlékévek is számos városban találkozhatunk.

Ha már a bázisunk Tours, akkor kezdjük itt a városnézést. Tours számunkra Szent Márton személye révén lehet érdekes, hiszen róla tudható, hogy Pannónia tartományban látta meg a napvilágot, abban az időben, amikor ez a régió a Római birodalom fennhatósága alá tartozott (napjainkban meg Magyarországhoz). Tours-nak püspöke volt, és halála után nagyon hamar kialakult a kultusza, sírjához tömegesen érkeztek a zarándokok. Tours is Európa azon városai közé tartozik, melyeknek a középkorban sokkal nagyobb volt a jelentősége, mint az elmúlt évtizedekben. 1430 és 1530 között Franciaország fővárosának tekinthető, ahol az aktuális uralkodók is idejük legnagyobb részét töltötték. Később a selyemipar, a finom kelmék gyártásának központja lesz. A 16. században 80.000 lakója van, három évszázaddal később már csak a negyede.   

Aki vasúttal érkezik az Franciaország egyik legszebb állomásépületéből léphet ki a Place du Gal Leclerc-re. Innen szinte egyenesen vezet az út a Saint Gatien katedrális felé, és közben érinti a helyi turisztikai hivatal kirendeltségét is. A Saint Gatien katedrálist 1239-ben kezdték el építeni és csak háromszáz év múlva fejezték be. Megcsodálhatjuk rajta a gótika építészetének valamennyi szépségét, sőt, már a reneszánsz hatása is érezhető az épület harangtornyain. Színes üvegablakai a legszebbek közé tartoznak Franciaországban. A katedrális oldalához illeszkedik a Psalette kolostor épületegyüttese, melyet Balzac is beleírt az egyik művébe. A gótikus stílusból a reneszánszba átmenő építészet szép emlékének első emeleti teraszáról nagyszerű kilátás nyílik a katedrális épületére.

Szintén a katedrális szomszédságában, az egykori püspöki palota épületében van Tours Szépművészeti Múzeuma - Musée dex Beaux-Arts  -, melynek gyűjteményében, többek között, Rubens, Rembrandt, Monet festmények is vannak. Idén nyáron a város híres szülöttének, Honoré de Balzac-ra emlékeznek egy alkalmi tárlattal, az író születésének 220-ik évfordulójának apropóján. A múzeumnak a kertje is érdemes a megtekintésre.

Ha a katedrálistól a Loire partja felé megyünk tovább, akkor a Chateau de Tours épületét láthatjuk meg hamarosan. A masszív várkastélyok elemeit is magán viselő épületet annak idején az uralkodók is szívesen keresték fel. A kastélytól a Rue Colbert-en, a középkori város festői hangulatú főutcáján mehetünk a Szent Márton bazilika irányába. A Rue Colbert keresztezi a Rue Nationalt, a város bevásárló főutcáját. A keresztezésnél jobb kézre lesz a Saint-Julien bazilika, egy középkori eredetű épület.

A Place Plumereau (kép forrása: http://www.tours-tourisme.fr/)

A városközpont bejárása után érdemes átkelnünk a Loire túlsó partjára is. Ezen az oldalon, de a központtól egy kicsit kijjebb kereshetjük fel a Marmoutier apátságot, melyet Szent Márton alapított. Márton tours-i püspökként is kifejezetten aszketikus életét élt, kereste a magányt, a nyugalmat. Így, amikor már a városban erre nem volt módja, kiköltözött egy remetelakba, ahol végre békességre lelt. Itt, ahol a remetelak volt, épült ki később a kolostor. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, hogy tanulmányozza Szent Márton élettörténetét, mert tanulságos. És ha Tours-ban jár keressen fel minél több olyan helyszínt, amelyik kapcsolódik a püspök életéhez.

Kirándulások Tours-ból

Amboise

I. Ferenc 1515-től harminckét éven át volt Franciaország király és uralkodása alatt birodalma egyik fénykorát élte. Trónra lépését követően szinte első cselekedete volt egy hadjárat megszervezése, melynek során sikerült megszereznie egész Lombardia felett az ellenőrzést, így Milánó Hercegének nyilváníthatta magát. Ezt követően I. Ferenc számos művészt invitált az udvarába, köztük Leonardo da Vincit is, aki elfogadta a meghívást és a számára adott kitüntető címeket, valamint az éves járandóságot. 1516 őszén átkelve az Alpokon - néhány tanítványával és festményével, köztük a Mona Lisa-val - átköltözött a király által számára biztosított kastélyba, amit az uralkodó ezekkel a szavakkal adott át a számára:  „Itt Leonardo, szabadon álmodhatsz, gondolkodhatsz és dolgozhatsz” (Ici Léonard, tu seras libre de rêver, de penser et de travailler.) A Clos Lucé kastély korábban nyári lakként szolgálta az uralkodókat, a királyi kastély, a Chateau Amboise pedig közel volt hozzá. Leonardo azonban alig három évig élvezhette az itteni alkotást, amikor 1519-ben megbetegedett és rövid idő múltán, május 2-án, örökre lehunyta a szemét a kastélyban lévő szobájában. Előtte azonban - "figyelembe véve halálának bizonyosságát és az idejének bizonytalanságát" - meghagyta, hogy Amboise-ban helyezzék örök nyugalomra a testét, a királyi kastély Saint-Florentin kollégiumának a kápolnájában. Ez az épület azonban 1804-ben megsemmisült és Leonardo sírját csak 1863-ban találtak meg, és ekkor helyezték el a maradványokat a Saint-Hubert kápolnában, ahol napjainkban is látható a sír.

A Château du Clos Lucé (kép forrása: http://www.vinci-closluce.com/)

 
Villandry

Ha Loire völgyében - a folyó mellett haladva - éppen csak egy kicsit mozdulnánk ki Tours-ból, akkor az egyik irányba Amboise a tökéletes úti cél, a másikba - Angers felé - pedig Villandry, ahol a környék egyik szép kastélyát és fantasztikus parkját csodálhatjuk meg. Azt mondják Villandry kastélyánál láthatunk szebbet a Loire-völgyébe, de parkjának nem igazán akad párja. A hatalmas kiterjedésű park három szintre különül el.

www.chateauvillandry.fr/

Orléans

Tökéletes egynapos kiránduló cél lehet Tours-ból Orléans városa, köszönhetően annak, hogy a Flixbus-nak a két város között van járata reggeli oda és este vissza. Jeanne d'Arc hőstettének helyszíne a középkorban, Párizs után a királyság második legfontosabb város volt, ahol az uralkodók is szívesen időztek. A Jeanne d'Arc vezetésével, az angoloktól visszafoglalt erősség egykori létezésére már csak feliratok emlékeztetnek, megtekinthető viszont a Szent Kereszt bazilika - cathédrale Sainte-Croix -, amelyről érdemes tudni, hogy építése több száz évnyi munka után, csak 1829-ben fejeződött be. 

A reneszánsz csodái a Centre Val de Loire régióban

A Loire-völgyében 2019-ben több, mint 700 eseményt rendeznek Leonardo da Vinci halálának 500-ik évfordulójához kötődően. 

A reneszánsz 500 éves évfordulója a Loire-völgyben (2019. január 01-től 2019. december 31-ig). 

www.vivadavinci2019.fr/en/

Utazás: 

A Loire-völgy repülőtere a Tours Val de Loire Airport. Ide a Ryanair-nek vannak járatait, például London-Stansted-ről vagy Marseilles-ből. Budapestről Párizs felé, vagy a Transavia Nantes-i járatával is jól megközelíthető. Jelen állás szerint ez a járat szeptembertől újra közlekedik, mégpedig pénteken és vasárnap (pénteken délelőtti oda úttal és vasárnap esti visszaúttal), így ideális lehet egy Tours-i kiránduláshoz is. Londoni átszállással - és a Ryanair járataival - még lehetséges érkezési hely lehet a Tours-hoz közeli Poitiers repülőtere. Poitiers-ben van Franciaország ma is álló legrégebbi keresztény épülete, a Szent János-keresztelőkápolna, Aquatania hercegének egykori palotája, valamint számos középkori eredetű, csodálatos egyházi épület.

A hercegi palota Poitiers-ben (Kép forrása: www.ot-poitiers.fr/)

Úgy lenne az igazi, ha most arról írhatnék, hogy egy új magyarországi helyszín is felkerül idén a világörökségek listájára, de a Római birodalom egykori határának, a limesnek, Ausztriával, Németországgal és Szlovákiával közös pályázata végül nem került elbírálásra. Döntöttek viszont huszonkilenc új helyszínről - 24 kulturális, négy természeti és egy vegyes kategóriájúról, valamint egy már meglévő helyszín kiterjesztéséről - a világ minden szegletéből. Vannak köztük olyan városok, amelyek jól ismert népszerű turisztikai célpontok, és szinte meglepő, hogy eddig még nem tartoztak a világörökségek sorába, mint például az indiai Jaipur vagy az iraki Babilon romjai.

A világörökségi cím egy jól működő, népszerű elismerés, sokan vannak úgy - köztük én is -, akik semmiképpen nem hagynák ki egy ilyen helyszín felkeresését, ha a közelében járnak, sőt, hajlandóan úgy úti célt keresni, hogy az rajta legyen a listán. Már több, mint 1100 helyszín került fel a világörökségi listára, úgyhogy bármerre jár az ember, biztosan lesz közelben egy belőlük. Mindet végigjárni szinte lehetetlen, de azért miden évben felfokozott kíváncsisággal várom a döntést, hátha van közöttük olyan, amelyik közel van, könnyű felkeresni, vagy éppen oda készülök elutazni. Az idei listára került fel olyan helyszín, ahol már jártam - a portugáliai Bom Jesus do Monte -, az Ohridi régió természeti és,kulturális öröksége - amit idén kibővítettek - pedig szerepel a közeljövő útitervében nálam.

A Sárga-tenger partvidéke és a Pohaj(Bohai)-öböl (kép forrása: Yancheng Broadcasting Television)

És akkor vegyük sorba az új világörökségi helyszíneket. Európából az olaszországi Conegliano és Valdobbiadene borvidékek Prosecco bortermelő területeinek egyedi hangulatú, évszázados tradíciókon alapuló világa. Az oroszországi Pszkov (Pskov) Építészeti Iskola egyházi épületei. A Risco Caido kultúrtáj és a Gran Canaria szent hegyei - Sagrados de Montaña - a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetekről. Csehország két új helyszínnel is büszkélkedhet. Az egyik Kladbury nad Labem, a másik - egy közös nevezés Németországgal - az Erzgebirge/Krušnohoří bányászati régió. Németországnak ezen kívül volt egy önálló nevezése is, mégpedig Augsburg vízgazdálkodási csatornarendszere. Szintén két új helyszín került fel a listára Portugáliából: Mafra királyi épületei és a Bom Jesus do Monte szentélye. Lengyelország is örülhetett, a Krzemionki őskori csíkoskovakő-bányák felvételének a listára. Az Egyesült Királyságból a Jodrell Bank Observatory (rádiócsillagászati megfigyelőközpont), amelyik talán a legkülönlegesebb az összes új helyszín közül, de tudományos jelentősége folytán és az épületegyüttesének egy adott korszakra meghatározóan jellemző, egységes kialakítása révén méltán nyerte el a megtisztelő címet. Európából még az izlandi Vatnajökull Nemzeti Park lett új felvett tag, míg Franciaországot egy tengeren túli terület, a Franch Austral Lands and Seas képviseli az újdonságok között.      

A Bom Jesus do Monte (kép forrása: www.visitportugal.com/)

 
Bőven lett új világörökségi helyszín Ázsiában is. Kínában kulturális és természeti kategóriában is: Liangzhu városának romjai, illetve a költözőmadarak fészkelőhelyeinek otthont adó térség a Pohaj(Bohai)-öböl partszakaszán, a Sárga-tengernél. A több ezer templomával, pagodájával, kolostorépületével lenyűgőző panorámájú Bagan (Pagan) történelmi városa (Miamar). Indiából Jaipur (Dzsipur) a mesebeli hangulatú rózsaszínű város. Xieng Khuang (Laosz) egyedülálló romterülete, Délkelet-Ázsia késői őskorának tanulmányozásának egyik legfontosabb helye. A Sawahlunto szénbányájának maradványai (Indonézia). Mozu-Furuichi ősi sírhelyei Japánból és a neokonfucianizmus szellemi központjai, a Seowon akadémiák Dél-Koreából. Azután itt van az egyik legizgalmasabb újdonság - szerintem -, az azerbajdzsáni Sheki (Shaki) város történelmi központja a Kán palotájával. A fontos kereskedelmi útvonalak által érintett, a Gurjana-folyó mellett kiépült település lakossága többek között selyemhernyó-tenyésztéssel foglalkozott abban az időszakban, amikor a Sheki (Shaki) kánság fővárosa volt. A Kán egykori palotája csodálatos épület. 

A Sheki kánok palotájának belső tere (foto: www.unesco.org.)

A közel-kelet térségét a Hürkániai erdőség (Irán), a Dilmun sírhalmok (Bahrain) és az iraki Babilon romterülete képviselik új tagként. Afrikából egy új helyszín lett része idén a világörökségi listának, mégpedig Burkina Fasó ősi vaskohói. Ausztráliából a Budj Bim kultúrtáj, Kanadából a Writing-on-Stone / Áísínai'pi területe, Brazíliából a Paraty és Ilha Grande kultúrtáj, míg az Egyesült Államokból Frank Lloyd Wrigth-nak, a 20. század meghatározó építészének ikonikus épületei érdemelték ki a megtisztelő címet. Az Ohridi-tó (régió) természeti és kulturális világörökségi címét pedig kiterjesztették a tó és a tópart további területeire. 

 
Változatos és izgalmas helyszínek, jó lenne mindet felkeresni az elkövetkező egy évben, addig, amíg ki nem hirdetik az újabb helyszíneket.