Egy jeruzsálemi - izraeli - utazás nem csak annak jelent élményt, aki vallásos. Ez a város szerethető, izgalmas és ami máshol esetleg csak közhely, itt valóság: tényleg olyan, mintha egy történelemkönyv megelevenedett lapjain lépkednénk. Izrael fővárosa sokrétegű és izgalmas múlttal rendelkezik. Gyertek velem és járjuk be együtt az óvárosi részt és néhány látványosságot a városfalon kívül.

Esteledik, elcsendesedik az Óváros (távolban a Hold korongja látszik)

Jerusalem of Gold, azaz Jeruzsálem aranyból. Sok helyen találkoztam ezzel a kifejezéssel, és először azt gondoltam, hogy arra utal, amikor a késő délutáni napfényben aranyszínűek lesznek a városfalak, az épületek. De azok a napfényben inkább hófehérek, naplementekor pedig vajszínűek lesznek. Azután utána olvastam és megtudtam, hogy ez egy régi legenda, mely szerint Akiva Rabbi feleségének, Rachelnek, "arany várost" ígért, azaz egy Jeruzsálemet ábrázoló arany ékszert. (És igen, létezik a hófehér Jeruzsálem is, mert ha nem is gyakran, de azért olykor itt is esik a hó, igazán hangulatossá téve a várost).

Apropó! Tudtátok, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa (és egyben a legnépesebb városa)? Mert szerintem sokan inkább tippeltetek volna Tel Avivra (bevallom én is, amíg utána nem néztem). És sok egyéb ténnyel is így járhatunk, ha nem olvasunk alaposan utána. Én minden utazásomra felkészülök, de talán most éreztem a legfontosabbnak, hogy ismerjem az adott város múltját egészen részletesen, mert úgy gondoltam, hogy ez feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megértsem és értékelni tudjam, amit látok. Jeruzsálem óvárosi része csak az 1967-es, Hatnapos háború során került izraeli fennhatóság alá. És ez az egyetlen mondat egészen jól kifejezi a város, hadi eseményektől egyáltalán nem mentes múltját. 


Hogy röviden össze is foglaljam, Jeruzsálem klassz város, jó volt felfedezni. És ahhoz, hogy élvezzük, a legkevésbé sincs szükség hívőnek lenni. Vagy még inkább: abban hiszel, amiben akarsz, csak legyél nyitott, érdeklődő, barátságos és a város ezt viszonozni fogja. De Jeruzsálemre rá kell hangolódni, mert ha nem is drasztikusan más, mint a mi európai közegünk, de azért ez mégis a kelet (közel-kelet), annak minden színével, harsányságával és illatával. Nekem ehhez kellett az első fél nap, de másnap, amikor felkeltem, már tudtam, hogy nagyon fog tetszeni ez az utazás. Ez egy rövid látogatás volt - másfél nap -, de mindent meg tudtam nézni, amit szerettem volna. Ha még egy napom lett volna, akkor azt az Izrael Múzeum végigjárására szántam volna, illetve a Templom-hegy bejárására, mert arról most lemaradtam. 

Jeruzsálem felfedezése

A repülőgépem - tíz perc késéssel -, helyi idő szerint 10 óra 25 perckor szállt le, és jó egy órába telt, mire átjutottam az útlevél ellenőrzésen, ami azt jelentette, hogy a 12 óra 01 perckor induló jeruzsálemi vonatot értem el. Ez az alig egy éve átadott gyorsvasút kevesebb, mint fél óra alatt ér a jeruzsálemi Yitzak Navon állomásra, ami már majdnem a város központjában van. Amikor feljöttem a föld alatt lévő vasútállomásról, rögtön ott volt az L1-es villamos megállója, amelyikkel az Óvárosig menten. Két megálló közül is választhattam, és én a City Hall-nál szálltam le, mert a Jaffai-kapunál akartam belépni az Óváros területére. Mégpedig azért, mert itt van az egyik olyan pont, ahol fel lehet menni a városfalra (lejönni minden kapunál lehetséges, de felmenni - ha jól tudom -, csak két helyen). 



A sétány végén a Jaffai-kapu, tőle jobbra a Dávid-torony és a Citadella látható

A villamosmegállótól csak pár perc séta a Jaffai-kapu, de ezalatt már ismerkedhetünk a városfallal, és azokkal az épületekkel, amelyek kilátszanak a fal mögül. Ahogy belépünk a kapun, balra lesz egy lépcső, az a feljárat a falra, de a jegyet előtte még meg kell vennünk. Ezért tovább kell menni - nem a feljárat sarkánál lévő boltban árulják, hanem mellette (utána pedig a helyi turisztikai iroda kirendeltsége van, ide is érdemes benézni kiadványokért, térképért). Én már a reptéri turisztikai kirendeltségen beszereztem egy klassz, ingyenes Jeruzsálem térképet, melynek az egyik oldalán az Óváros részletes rajza van, és ennek nagy használt vettem, mert enélkül nem tudtam volna tájékozódni (feltétlenül szerezzetek be egyet rögtön vagy a reptéren, vagy ebben az irodában, de a vasúti pályaudvar kijáratánál is van turisztikai kirendeltség, és ott is volt térkép).

A bolt, ahol a városfalra jegyet lehet venni, első ránézésre egy szuvenírüzletnek tűnik, de ha látjátok a "ramparts walk" feliratot, akkor jó helyen jártok. A jegy 20 NIS-be - new israel sheqel - kerül és csak készpénzzel lehet itt fizetni (azt tapasztaltam, hogy jellemzően készpénzzel fizetnek az emberek, így érdemes itthon váltani és vinni magunkkal sékelt). Kezembe volt a jegy, így indultam is a falra, amelyiken az óvárosi rész egy elég nagy szakasza körbejárható. Azt kell mondjam, hogy jó döntés volt így ismerkedni az Óvárossal. A falon járva rögtön megtapasztalhatjuk azt, ami azután végigkíséri majd a városnézésünket: itt bizony komoly szintkülönbségek vannak, hol felfelé megyünk, hol pedig lefelé. 

A Damaszkuszi-kapu belső oldala

Én végül a Damaszkuszi-kapuig mentem a falon, ez is elég nagy távolság, miközben rácsodálkoztam arra, hogy a házak lapos tetőszintjét használják errefelé szeméttárolónak (lomtárnak). De ez is Jeruzsálem egyik meghatározó eleme, hogy miközben az utcák nagyon tiszták, a tetőkön irdatlan rendetlenség van, és miközben a házak megpróbálnak szépek lenni, elképesztően igénytelen megoldásokat láthatunk a legkülönbözőbb részletek kivitelezésénél. De ha nem a tetőkre nézünk le, hanem egy kicsit messzebb, akkor egyszer csak feltűnik a Szikla Dóm arany kupolája, még távolabb meg az Olajfák hegyének részletei. 

A Damaszkuszi-kapunál azért is érdemes lejönni a falról, mert itt rögtön a város egyik főútvonalába tudunk bekapcsolódni, amelyik bevezet minket a via Dolorosa-hoz. Az utca mindkét oldalán árusok, a lefelé vezető lépcsők szélén pedig rámpák, amelyiken elképesztően megrakott húzós kocsikon szállítják az árut, de olykor motorosok is használják. Rövid séta után egy elágazáshoz érünk, ahonnan én első nap a jobbra nyíló utcán - Khan-az-zait (Bet Habad) - folytattam az utamat. Jeruzsálemben elsőre nem lesz egyszerű tájékozódni, főleg ott, ahol az utcák szűkek és fedettek, sokszor nehéz érzékelni, hogy hol van az egyiknek a vége és hol kezdődik a másik. És arra sem számíthatunk, hogy majd "torony iránt megyünk", mert nem látunk ki a szűk utcákból. Viszont az utcák neve jól láthatóan ki van írva az utcasarkokon (és latin betűkkel is). Kellett egy kis idő, mire megéreztem a tájékozódást, de utána már nem volt gondom azzal, hogy eljussak oda, ahová szeretnék.

Ezen a részen minden utca a bazár része, elképesztő mennyiségű és fajtájú áruval. Engem nem vonzott a vásárlás, így az alkudozás lehetőségéről nincsen tapasztalatom. Az utca, amelyiken jöttem, a hetedik stációnál érte el a via Dolorosát, azaz aránylag közel voltam már a Szent Sír-bazilikához, így nem volt kérdés, hogy oda megyek, hiszen ez az a hely, amelyet a Jeruzsálembe utazók talán a leginkább szeretnének látni. Amikor megérkezik az ember a Szent Sír-bazilika főbejáratához, nem is tudja felmérni az épület nagyságát és igen összetett alaprajzát. Azt viszont azonnal érzékelni lehet, hogy itt bizony nagyon sok ember van, akiket képes elnyelni a hatalmas épületegyüttes, de sajnos nagyon lehangoló az, ahogy az emberek nyomulnak és csörtetnek.

A Szent sírhoz nagyon hosszú sort kell kiállni, de a többi részt aránylag normális körülmények között meg lehet nézni. Érdemes rászánni az időt, és alaposan bejárni az egész épületegyüttest, mert rengeteg része van és mindegyik érdemes a megtekintésre. Ide másnap visszatértem - 16 és 17 óra között -, és egyszer csak elkezdték az épület egyes részeiből kizavarni a látogatókat, majd ezeket le is zárták. Nem igazán jöttem rá, hogy mi volt ennek az oka, de ezek szerint járhatunk így is, és nem tudom, hogy ilyenkor mennyit kell várni arra, hogy bemehessünk újra. Engem itt zavart a legjobban a tömegturizmus, amely annak ellenére, hogy jellemzően vallási csoportok jöttek, nem a békés és türelmes sorban állsáról szólt (néha az egyházi személyzetnek is elfogyott a türelme, ilyenkor elkezdték hajtani a nézelődőket, hogy gyorsabban végezzenek, ne álldogáljanak egy-egy helyen sokáig).

A Szent Sír-bazilika főbejárata

Az első napom az Óvárosban itt véget is ért, kisétáltam az Új kapuhoz és elindultam a szállásom felé (ekkor még úgy terveztem, hogy egy rövid pihenő után visszatérek egy esti sétára az Óvárosba, de erről később letettem). Jeruzsálemben november elején öt óra táján megy le a nap. A szállásom megtalálását pedig jobbnak láttam még napfénynél megejteni, mert a városnak ezen a részén is eléggé girbe-gurba utcák vannak, és a googel maps-on megnézve az utcaképet, tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom. Az Új kapunál kilépve átmentem a Hazanhamin úton, majd átvágtam a Városháza épületegyüttesén és elindultam a Yafo utcán, amelyik Jeruzsálem főutcája. Ezen jár az L1-es villamos is, autóforgalom azonban nincs rajta, így amolyan sétálóutcaként funkciónál, üzletekkel a két oldalán és pezsgő gyalogosforgalommal. A szállásom végül nem abban az utcában volt, amelyiket előzetesen megadtak, így mivel messzebb kerültem egy picivel a városközponttól, és sokkal kacifántosabb útvonalon kellett volna visszamennem, lemondtam az esti sétáról, inkább korán lefeküdtem és jól kialudtam magam.

 
Egy igazi izraeli reggeli után - ezt semmiképpen ne hagyjátok ki - újra az Óváros irányába indultam el. Ez alkalommal a Damaszkuszi-kapunál lévő villamosmegállóbál szálltam le. Itt már tegnap is jártam, ezért az utca elágazásánál balra haladtam, hogy a via Dolorosa másik felét is bejárjam. Ennek folytatása az Oroszlános (Szent István) kapu felé vezet, melyen kilépve az Olajfák hegye és a Gecsemáni kert érhető el. A via Dolorosa ezen a felén - ha a városfal felé haladunk - bal oldalon lesznek megtekintésre érdemes épületek. Először a görögkeletiek kolostora, melynek alagsorában tekinthető meg Jézus börtöne. Mellette az Ecce Homo-bazilika (az utca fölött pedig az Ecce Homo boltív). Majd az Ostorozása kápolnája - Chapel of Flagellation -, szemben vele pedig az El-Omarija mohamedán iskola, ahol az a római erőd állt, melyben Pontius Pilatus tartózkodott, ide vitték elé Jézust. (Ez tehát az első stáció, de valamiért a szemben lévő falra helyezték el a tábláját). 

A Szent Anna-templom
 


Ezzel a via Dolorosa véget ér (azaz egészen pontosan itt kezdődik el, és befelé, az Óváros központja felé halad), de még mielőtt kilépnénk az Oroszlános-kapun, van még egy nagyon szép épület, amelyik szinte teljesen megőrizte a középkori formáját. Ez a Szent Anna-templom, amely az 1130-as években épült, román stílusban (egy bizánci templom helyén). Az épületegyüttes kapuján belépve balra lesz a pénztár (10 NIS a jegy), majd ha innen tovább megyünk, akkor jobbra a templomépület, amelyik valóban szép formájú. Az alagsorában van az a barlangrész, amely állítólag Szűz Mária szüleinek az otthona volt, itt született Mária. A templom mellett feltárt ókori vízgyűjtőmedencéket tartják az úgynevezett Bethesda-medencének, melyben Jézus az evangélium szerint egy férfit meggyógyított.

Kilépve az Oroszlános-kapun először meredeken lefelé visz az út, majd hamarosan már láthatjuk is a Nemzetek Templomát, amely pár perces sétával érhető el innen (miközben ismét fölfelé kell mennünk). Itt egy egészen kis területen nagyon sok látnivaló van. Elsőként Szűz Mária-sírja, melyhez hosszú és meredek lépcsősoron kell lemenni. A lenti tér hangulata egészen különleges. Ha feljöttünk a föld alatti szentélyből, akkor balra fordulva a Gecsemáné barlangba, azaz az "Árulás barlangjába" léphetünk be (ide csak pár lépcsőt kell lemenni). A hagyomány szerint Judás itt árulta el Jézust. Következő állomásunk a Nemzetek Temploma lesz, amelyiknek bejárata az Olajfák hegyére felvezető, meredek kis utcából nyílik. Itt belépve először megkerüljük a Gecsemáné kert néhány igen régi, vastag és szövevényes törzsű olajfáját, így juthatunk el a templom főbejárata felé. 

Ezen a részen bőséggel van még megtekintésre érdemes helyszín, de én úgy döntöttem, hogy most visszatérek az Óvárosba és annak felfedezését folytatom. Ugyanazon a kapun mentem vissza, majd a via Dolorosa-ról, az Al-Wad utcán tértem le balra, hogy a Nyugati falhoz menjek. Ez az utca egyenes odavezet, és az, hogy megérkeztünk, onnan lesz egyértelmű, hogy át kell mennünk egy biztonsági ellenőrzésen. A Nyugati falhoz bárki odamehet, egyetlen szabály van: a fedetlen fejre kipát kell tenni (van kirakva bőven a lejáratnál). És külön rész van a férfiaknak, és külön a hölgyeknek.

Jeruzsálemet az évszázadok során sok pusztítás érte, a feltöltések okán a mai város utcaszintje a régi fölött van ( de ez így van sok más városban is, például Budapesten is találkozhatunk ilyen szintkülönbségekkel). Itt van az egyik olyan lejárat, ahol lemehetünk a "bibliai kor" szintjére. A Nyugati fal területének a városból több bejárata van. Én is másik ponton léptem ki, mert szerettem volna átmenni a Templom-hegyre. Rá is találtam az utcára, amelyik odavisz, de egy ponton rendőri lezárás állta utamat. Érdeklődésemre a rendőr nagyon udvariasan közölte, hogy ma már nem lehet belépni (a területre csak két, aránylag rövid időpontba lehet belépni). Ezt én most elfelejtettem, így a Templom-hegy bejárása egy következő utazás része lehet majd.

De volt még olyan óvárosi helyszín, amelyiket szerettem volna megnézni, így folytattam tovább az utamat. Az egyik az örmény negyedben lévő Szent Jakab-katedrális volt (St James Cathedral), melyről az útikönyvek azt írták, hogy az Óváros legszebb temploma. Ehhez először visszamentem a Jaffa-kapuhoz, majd ott balra fordulva végigmentem az Armenien Orthodox Pathriarchate utcán. A katedrális utcai frontja egy ház, de nem lehet eltéveszteni a bejáratát. Annak ellenére mentem oda, hogy a legtöbb kiadványba az szerepelt, hogy nem látogatható. És szerencsém volt, mert nyitva volt, feltehetőleg azért, mert éppen mise volt. A templom valóban nagyon hangulatos és szép, bár a jeruzsálemi templomok esetében (szerencsére) nem kell túldíszítettségre gondolnunk, ezek az épületek önmagukban szépek, funkciójuknak felelnek meg elsősorban. A mise pedig igazán széppé tette a napot, mert hol másutt szeretne Jeruzsálemben részt venni rajta az ember, mint a legszebb templomban.

Innen a Szent Sír-bazilikához mentem vissza és közben azért egy kicsit nézelődtem a bazárban is, ami valójában annyit jelent, hogy az utcán, amelyiken amúgy is mennem kellett, benéztem néhány boltba. A Szent Sír-bazilikában talán még ez előző napinál is nagyobb volt a káosz (a csörtető tömeg), de végigjártam mégegyszer, mert ott annyi látnivaló van és annyira összetett az épületegyüttes, hogy egy alkalommal lehetetlen befogadni. A Szent Sír-bazilika szomszédságában van a Megváltó temploma (Church of the Redeemer), amelyik az előző nap zárva volt, amikor erre jártam, így most örömmel láttam, hogy nyitva van. A templom tornyából ugyanis pompás kilátás nyílik az Óvárosra és az Olajfák-hegyére. 



A Szent Sír-bazilika

A toronyba való felmenetelhez jegyet kell venni, amelyik egyben érvényes a templom múzeumi kiállítására is. Amikor odaértem fél öt volt, és ebben az időszakban ötkor zár be a templom. Nagyon kedvesek voltak, és amikor mondtam, hogy engem a panoráma érdekel elsősorban, akkor felajánlották, hogy a jegyemmel jöjjek vissza másnap megnézni a kiállítást. A toronyba egy szűk csigalépcsőn kell felmenni - jó sok lépcső -, de aki képes rá, annak cserében valóban egyedülálló látványban lesz része. A toronyból négy irányba nézhetünk le az Óvárosra, felfedezve olyan részleteket is, amelyik az utcákat járva lehetetlen. És éppen naplemente volt, gyorsan sötétedett, ami szinte percenként változtatta meg az elénk táruló kép hangulatát. Természetesen a Szikla Dóm aranyszínű kupolája a leglátványosabb, de minden irányban van olyan épület, amit jó a magasból is megcsodálni.

A toronyból pár perccel öt előtt jöttem le, és miután mondtam a kedves alkalmazottaknak, hogy este már elutazom, ragaszkodtak hozzá, hogy a múzeumi részt is nézzem meg. Érdemes volt, bár így csak pár percem maradt rá, de nagyon érdekes, és így beléphettem az épületegyütteshez tartozó, középkori eredetű klastrom hangulatos belső udvarára is. Érdekes tapasztalat volt, hogy ahogy lement a nap, az üzletek nagy része is bezárt, elcsendesedett az Óváros. Én is elindultam az Új kapu irányába, hogy villamosra szálljak és elmenjek a Yitzak Navon pályaudvarra, ahonnan a reptéri vonatjáratok indulnak. Sűrű, tartalmas, élményekkel teli két nap volt. 

Hasznos információkat itt találsz: 10 praktikus és hasznos tanács izraeli utazáshoz

Tipp: egyedülálló hangulata lehet a Jeruzsálem Maraton futóversenynek, melyet legközelebb 2020. március 20.-án rendeznek meg

Jerusalem City Pass: Én nem vettem igénybe, de annak, aki hosszabb időt tölt a városban, hasznos lehet:  https://www.itraveljerusalem.com/jlm-city-pass/

Budapesti indulással egy teljes hétvégét tölthetünk el Spanyolország két emblematikus városában - Barcelonában és Madridban -, úgy, hogy egy-egy egész nap jut mind a két metropolisz felfedezésére. Én december közepén jártam be ezt az útvonalat, így beleesett az adventi időszak és mind két városban megtapasztalhattam a karácsonyi vásárhangulatát.

Az utat még szeptemberben foglaltam le, így akkor eszembe sem jutott, hogy ez már bőven az adventi időszak, így ott is lesz karácsonyi vásár. De amikor összeállítottam a programomat és a két város turisztikai oldalán felfedeztem, hogy bizony itt is létezik ilyen esemény, akkor nagyon megörültem a lehetőségnek, mert országhatáron túl eddig csak Bécsben jártam karácsonyi vásárban.

Barcelonában az óváros szívében, a katedrális előtti teret foglalják el az árusok bódéi. Ez a néhány utcából álló kis negyed igazán hangulatos, sok elemében őrzi a középkori városmag emlékét. Én a napomat a la Sagrada Familia-nál kezdtem, onnan sétáltam le a Passeig de Grácia széles sugárútján - melyen több híres Gaudi épület áll - a Placa de Catalunya-ig, ahonnan már egyenesen az óvárosi részhez visznek az utcák. A városközpontban hömpölygött a tömeg, de miután jellemzően nagyon széles járdák vannak, nem volt nyomasztó. A katalán fővárosban december közepén is nyár volt - igaz, csak 18 fok, de olyan erővel sütött a nap, hogy nekem ez teljesen nyári hangulat volt -, így nem igazán állt rá az agyam a karácsonyi hangulatra, hiába jártam végig az árusbódékat. 

A karácsonyi vásár Barcelonában - akár rövid ujjú pólóban is lehetünk

És mit árultak a vásárban? Nem volt igazán nagy választék, a legtöbb árus kis figurákat kínált óriási választékban, melyekből azután mindenki összeállíthatja otthon a saját Betlehemét. A gasztronómia vonal egyáltalán nem volt erős, úgy látszik, errefelé nem divat így étkezni. Miután bejártam az óvárosi rész néhány utcáját, érintettem még a katedrális mögötti St. Jaume teret is, ahol egy igen érdekes installáció - Paula Bosch művészi alkotása - díszítette a tér közepét. Innen pedig kimentem a La Ramblára és lesétáltam a vízpartig, ahol jó egy órát ültem, élvezve a nap simogató sugarait. 

A St. Jaume tér művészi Betleheme és a város karácsonyfája

Szombat este átrepültem Madridba, ahol szintén a város szívében, a Plaza Mayor-on várt a helyi karácsonyi vásár, amit vasárnap délelőtt kerestem fel. Szállásom a repülőtér és a belváros között volt, metróval egészen az Operáig mentem el, ahonnan már csak pár perc séta a Plaza Mayor. Mielőtt azonban megérkeztem volna a térre - amelyik már látótávolságra volt csak -, felfigyeltem egy Mercadora, és mivel ezek Spanyolországban igen látványosak, nem volt kérdés, hogy felfedezem. Utólag beazonosítottam, Mercado de San Miguel a neve és fantasztikus hely!

Ennél jobban nem is indulhat egy madridi városnézés - reggeli a Mercado de San Miguel-ben

Nem egy klasszikus piac, hanem egy olyan kis ékszerdoboz, melyben a több tucat árus mind valamilyen kis falatkát - tapas-t - árul. Az egésznek olyan a látványa, mintha a modern múzeumba lennénk: a kis szendvicsek mind műalkotások, elképesztő változatosságban. De itt nemcsak a szemnek szól a kínálat, hanem arra csábítanak, hogy kóstolj is. Amit bárki bátran megtehet, mert nagyon normális árak vannak. Egy-három euró általában egy falatka, ami minden estben komoly mennyiségű alapanyagot tartalmaz. Igazán szuper indítása volt a vasárnapnak, egy olyan program, amitől egy kicsit "madridinak" érezhettem magamat, hiszen az itt lakók is szemmel láthatóan így indítják a vasárnapjukat. 

És jöhetett a Plaza Mayor és a madridi karácsonyi vásár felfedezése. Ha lehet, itt még kevésbé volt karácsonyi hangulat, ugyanis a bódék legnagyobb százalékában, az általam csak "hülyegyerek sapkának" elnevezett, rettenetes fejfedőket árulták. Ezek pedig inkább a szilveszteri mókázáshoz passzoltak. Szóval, ha igazán hangulatos karácsonyi vásárra vágytok, akkor nem Barcelonába vagy Madridba menjetek, viszont ha szeretnétek decemberben is úgy várost nézni, hogy ne fagyjatok meg, akkor jó helyen jártok (Madridban 12 fok volt és felhős ég). Mind a két városban, még december közepén is, fél hat és hat óra között kezd el besötétedni, így az esti kivilágítást még éppen el tudod csípni a hazaindulás - a reptérre indulás - előtt.

A Plaza Mayor igazán hangulatos keretet ad a madridi karácsonyi vásárnak

Barcelona és Madrid egész évben jó úti cél, használjátok ki, hogy Budapestről szombaton kora reggeli indulással repülhettek Barcelonába (ez azt jelenti, hogy kb. 10 órára már a Sagrada Familia-nál, vagy a belváros más pontján lehettek), vasárnap pedig késő este van repülőjárat Madridból Budapestre (én fél hétkor indultam el a belvárosból a repülőtérre, és így kényelmesen és időben kiértem). Mind a két városban 8.60 euro egy olyan napi jegy, amelyikkel minden tömegközlekedési eszköz igénybe vehető, beleértve a reptéri metrójáratokat is. Egy-egy nap természetesen csak ízelítőt ad a városokból, de elképesztően sok élménnyel térhetünk haza, és lehet egy picit shoppingolni is, mert üzletekkel mind a két város bőséggel el van látva.

Jellegzetes kúp alakú karácsonyfa imitáció. Ilyet Barcelona és Madrid számos pontján láthartunk 

Képek: saját fotók és https://www.esmadrid.com/

Elche városa akkor került a figyelmem középpontjába, amikor azt néztem meg, hogy hova lehet kimozdulni Alicantéból. Elche pedig alig fél óra onnan vonattal, ráadásul a településnek egészen különleges hangulatot adnak azok a hatalmas parkok - pálmaligetek -, amelyekből több is található a városban. De Elche nemcsak zöldfelület, hanem egy klassz város, emblematikus épületekkel, hangulatos óvárossal és egy majdnem kiszáradt folyó igen monumentális medrével, mely része a városi parkrendszernek.

Elche, vagy ahogyan a helyi nyelvjárásban írják: Elx. Az első, ami a városba érkezve feltűnt, azok az x-re végződő nevek voltak, melyekkel utoljára az Asterix képregényekben találkoztam ilyen nagy számban. Ehhez jött hozzá a legenda, hogy az egykor itt állomásozó pun katonák által elfogyasztott, igen tetemes mennyiségű datolya szétköpködött magjai alapozták meg a napjainkban nagyjából 200.000 pálmafát magába foglaló ligeteket. És számomra ez is az Asterix képregények világát idézte fel azonnal, a szerte-szét heverő, lazító katonákkal, akik csak eszik a datolyát és köpködik maguk köré a magokat. Az, hogy ma ilyen jelentős kiterjedésű pálmaligetek vannak Elchében az arabok - muzulmánok - érdeme, akik a 8-9. században jelentős öntözőhálózatot hoztak létre a mezőgazdaság számára. Ez a rendszer olyan jó volt, hogy néhol még napjainkban is ez adja az öntözés alapját. Az ültetvényeket pedig pálmafákkal védték a tűző naptól. Az így kialakult ligeteket már a középkorban is nagy becsben tartották, szépségükről számos feljegyzés maradt fenn. 

A Parc Municipal a bazilika tornyából (előtérben a Museo Arqueológico y de Historia de Elche modern épülete)

A pálmaligetek Elche világörökségei, ennek megfelelően kiemelt szerepet töltenek be a város turizmusában. És akár autóbusszal, akár vonattal érkezik meg az ember - a két állomás egymás szomszédságában van, a vonatról az Elche Parque megállónál kell leszállni -, ha a belváros felé indulunk el, akkor az első, amit meg fogunk látni, az a városi park, a Parc Munucipal pálmafái. Ez a park ingyen látogatható és rögtön elvarázsolja az embert a hangulatával, a különböző pálmafák látványával. Pillanatokon belül egy kicsit Afrikában, egy oázisban érezzük magunkat, megérint minket egy különleges hangulat, ami majd végig el fog kísérni, amíg a városban járunk. A park sétaútjait bejárva kisebb épületeket és hangulatos zugokat is felfedezhetünk. A park túlsó - a városközpont felé néző - végénél, ha kilépünk a kapun, rögtön jobbra van a városi turisztikai iroda kirendeltsége. Itt kaphatunk várostérképet és rövid eligazítást a megnézésre érdemes műemlékekről. Az iroda alkalmazottja azt is megosztotta velem, hogy a város legszebb pálmaligete a Jardín Heurto del Cura (de ez már csak belépőjeggyel látogatható).

A városi idegenforgalmi hivatal hangulatos irodája

Az El Tridente - egy különleges törzsű pálmafa a városi parkból

Ha az irodából kijöttünk és jobbra folytatjuk az utunkat, akkor előbb a Régészeti és Történeti Múzeum - a Museo Arqueológico y de Historia de Elche - modern épülete mellett fogunk elmenni, amelynek bejárata egy kis térre néz, annak másik oldalán pedig a Palacio de Altamira, Elche egyik jelentős műemléke áll. Az Altamira-palota volt a város urainak lakhelye a 15. és a 19. század között, de az épület legkorábbi részei ennél jóval régebbiek, a 11-12. században épültek. De volt a falai között börtön és textilüzem is. Az Altamira-palota látogatható, kiállításának egyik büszkesége a híres Elchei Hölgy, a Dama de Elche mellszobrának hiteles másolata. Ha megtekintettük a palota belső tereit, mielőtt elmerülnénk az Óváros szűk utcáinak kanyargó rengetegében, érdemes egy kis kitérőt tennünk a Vinalopó-folyó medréhez. Ehhez a palota melletti hídon keljetek át, és a túlsó partnál sétáljatok le a mederben kialakított sétányra. Víz már csak éppen csörgedezik a völgy alján kialakított csatornában, de a hangulatos sétányról jól rálátni a városi park pálmafáira, és érdekes a meder graffiti dekorációja is (ennek külön története is van, ez a projecto Víbora, és a művészien dekorált szakasz egészen hosszan szeli át a várost, érdemes rápillantani a google maps segítségével). Egy rövid séta igazán különleges pluszt ad az Elche-i városnézéshez. Elég visszamennünk a következő hídig, amelyik a városi park felső végéhez visz át, és akár végigsétálhatunk rajta újra, vagy kimehetünk a parkkal párhuzamos Passeig de l'Estació-ra, amely egy látványos sétány, ráadásul itt az autóút felett egy olyan árnyékoló rendszer van kifeszítve, amelyik játékos ábrákat rajzol az úttestre. 

A Vinalopó folyómedre: víz már alig folyik benne, de népszerű és a művészek is felfedezték

És most már elkezdhetjük az óvárosi rész felfedezését, mégpedig egyből az egyik legjelentősebb műemléképülettel, a Santa Maria-bazilikával. A bazilika látogatása ingyenes, a tornyába pedig 2 euróért lehet felmenni. Utóbbit feltétlenül ajánlom azoknak, akik bírják a sok lépcsőt, mert komoly túra feljutni a csigalépcsőn, azonban bőven kárpótlást nyújt a városra innen nyíló panoráma, melynek egyedi hangulatot ad, ahogy a pálmaligetek kiemelkednek a házak közül. Maga a bazilika ott áll, ahol a muszlim korszak fő mecsete volt. De a ma látható épület nem az első keresztény templom, mert két elődje is volt. A második egy nagy esőzés után, alig száz évvel a megépítését követően dőlt össze 1672-ben. A helyén emelt, ma is látható templom építését 1784-ben fejezték be. A bazilika a híres, középkori eredetű Elche-i misztériumjáték helyszíne (augusztus közepén és október végén/november elején rendezik meg). A bazilikának, a Placa Santa Isabel felé néző oldalán van a Museo de La Virgen bejárata. Az itt kiállított tárgyak egy része is kötődik a misztériumjátékhoz, de van egy önálló múzeuma is az ünnepi eseményeknek, a Museo de La Fiasta (a belépőjegyek jellemzően 2-3 euróba kerülnek). Az utca túlsó oldalán pedig az iszlám világát megidéző, masszív építmény, a 12-13. századból származó Calahorra-torony, mely egykor a középkori városfal fontos eleme volt. Az épület nagyon szép, különleges belső díszítése - falképei - a 19. század végén és a 20. század elején készültek, amikor a ház magántulajdonban volt. 

A Santa Maria-bazilika tornyai és a Museo de la Virgen bejárata

Nagyjából a Santa Maria-bazilikánál kezdődik az a néhány utcából álló városmag, amit én Elche szíveként határoztam meg. Itt sok rövid, olykor kanyargós utca ad ki egy nagyon izgalmas szerkezetet, melyet érdemes bebarangolni. Bőséggel találunk itt üzleteket is, meg kedves kis tereket, ahol le lehet ülni megpihenni és nézelődni. Hangulatos, nyüzsgő része ez a városnak, igazi központ. Nagyjából ott, ahol ezt a központi részt elhagyjuk, kezdődnek bal kéz felé az újabb pálmaligetek. Ha a Porta de la Morera utcán elindulunk, akkor jobb kéz felől lesz a Museu el Palmerar, ahol megismerhetjük a pálmaligetek történetét. Továbbmenve az utcában, bal kéz felé lesz a már említett Jardín Heurto del Cura, melyet a legszebb pálmaligetnek tartanak Elchében.

A Museu el Palmerar épülete

A Jardín Heurto del Cura bejárata

Én eddig mentem, és itt fordultam vissza, hogy átvágva az Óvároson, visszamenjek a buszpályaudvarhoz, visszafelé ugyanis ez alkalommal busszal mentem Alicante-ba. De ha úgy alakul a programom, akkor egyenesen mehettem volna az Alicante-i repülőtérre is, ugyanis Elchéből is van oda rendszeres buszjárat. Nekem most egy fél nap jutott Elchére, de bőven el lehet itt egy egész napot is tölteni, főleg, ha a múzeumok kiállításait is végig akarjuk nézni. Egy biztos: ha a közelben járok, akkor még egyszer útba fogom ejteni a várost, mert nagyon jól éreztem itt magam, a szívembe zártam Elchét. 

www.visitelche.com/

A pálmaligetekről prospektus itt

Alicantei úti beszámolómat itt olvashatjátok el: Tengerpart, pálmafák, múzeum - városnézés Alicantéban

Az Altamíra-palota

Nemrégen Izraelben jártam, és nagyon sok olyan kérdés is felmerült bennem az utazással kapcsolatban, amelyek egy európai kiruccanás során nem. Ezekre részben találtam választ, de sok minden csak akkor lett egyértelmű, amikor már ott voltam és magam megtapasztaltam. Most megosztom veletek az élményeimet, remélem, segítek ezzel azoknak, akik még csak gondolkodnak egy izraeli (szentföldi) utazáson.

Ben Gurion repülőtér - érkezéskor ezen a hosszú rámpán megyünk le az útlevél ellenőrzéshez (kép forrása: www.safdiearchitects.com/

A legfontosabb: végig biztonságban éreztem magam, az emberek kedvesek és segítőkészek. A katonai - rendőri - jelenlét mindenhol csekély, nincsen biztonsági ellenőrzés csak ott, ahol nagyon indokolt.

1., Utazás előkészítése: Izraelbe magyar állampolgárnak turistacélú beutazáshoz nem kell vízumot igényelnie. Beutazás csak útlevéllel lehetséges, és annak elvárt érvényességének a kiutazástól számított hat hónapnak kell lennie. Izraeli sékelt - NIS, azaz new isreal seqel - nem egyszerű beszerezni (nagy rá az igény, ezért hamar elfogy a pénzváltóknál), de érdemes vinni magunkkal, ezért aki tervezi az utazást, jó ha idejében megpróbál váltani.

Magyarországról több légitársaság is repül a Tel Aviv-i Ben Gurion repülőtérre (El AL, Ryanair, Wizzair, Blue Dart Aviation/Arkia Airlines), így mindenki meg fogja találni a számára legkényelmesebb menetrendet. Oda-vissza útra - csak egy kis kézipoggyásszal - én 10.000 forint körül láttam eddig a legkedvezőbb árat. Van még közvetlen repülőjárat Budapestről a tengerparti Eilat-ba is (és Tel Avivba Debrecenből is).

Nagyon fontos! Izraelben péntek késő délután szinte megáll az élet, és szombat estig nem is indul újra. Ez azt jelenti, hogy az üzletek bezárnak és még a tömegközlekedési járművek sem közlekednek (a reptéri vasút sem), a múzeumok, műemlékek is zárva tartanak. Sokszor látni erre a két napra olcsó repülőjegyet, de turistáskodásra ez nem ideális időszak. 

2. Érkezés a Ben Gurion repülőtérre

Fontos: mindig ellenőrizzétek, hogy mi szerepel a beszállókártyán, mert a Ben Gurion repülőtér esetében jó eséllyel nem ugyanarra a terminálra érkezel (ez a 3-as terminál), mint ahonnan majd hazaindulsz (1-es terminál)!

Jó tipp: a repülőtér közel van Tel Avivhoz, leszálláskor és felszálláskor is jól látható a város, így akinek ablak mellé jutott hely, megcsodálhatja a tengerpartot és a toronyházakat is egészen közelről.


A repülőgép leszállása és a terminálból való kilépés között több mint egy óra telt el. Először is elég sokáig autóbuszoztattak minket a repülőgéptől a 3-as terminálig. Itt először fel kellett mennünk az emeletre, hogy azután egy hosszú rámpán - gyalog vagy mozgójárdákon - lemenjünk a földszintre (miközben mellettünk az induló utasok teszik meg ugyanezt az utat felfelé). Amikor leértünk a földszintre, ott került sor az útlevél ellenőrzésre. Nagyon sok pult van, de a procedúra egy kicsit lassú, mert minden útlevélhez kiállítanak egy úgynevezett "Blue card-ot". Az ügyintéző tőlem nem kérdezett semmit, csak megnézte az útlevelemet és elkészítette a "Blue cardot". Együtt utazók - családtagok - mehetnek egyszerre a hivatalnokhoz.

A "Blue card-on" az adataink mellett a fényképünk is szerepel, és rögtön szükségünk is lesz rá, ugyanis be kell olvasnunk egy beléptető kapunál, ami ha minden rendben, beenged az országba (kifelé nem kérték a "Blue card-t" sehol, de azért őrizzük meg). Aki poggyászt adott fel, az itt veheti fel és ebben a részben van az izraeli turisztikai hivatalnak egy kirendeltsége, én kertem is tőlük prospektust és térképet.

Belépve az utasterminálba tudunk pénzt váltani, illetve enni és innivalót vásárolni. Ha Jeruzsálembe megyünk, akkor a 2018-ban átadott nagysebességű vonat a legjobb választás, melynek a megállója a 3-as terminál alatt van. Ha kilépünk az épületből, akkor több helyen is találunk lejáratot a vonathoz. A jegyet fent kell megvenni, az automatánál pedig volt egy alkalmazott, aki segített nekünk (így gyorsabb volt, de van angol nyelvű menü is és nem túl bonyolult a jegyvásárlás). 17 new israel sequel-be, azaz NIS-be kerül a jegy, ami nagyon korrekt ár. Ha van "Rav Kav" kártyánk, akkor arra is rátehetjük a vonatjegyet, és akkor azt kell odaérinteni a beléptető kapuhoz (és majd akkor is, amikor elhagyjuk a pályaudvart érkezés után). De vehetünk hagyományos papírjegyet is az utazáshoz.

A repülőtér és Jeruzsálem között alagutakon és viaduktokon át visz a vasúti pálya

3. Tömegközlekedés: Izraelben létezik egy kártya - a "Rav Kav" -, amelyikkel tudunk utazni a helyi busz és villamosjáratokon, sőt, még a reptérre menő vonaton is használhatjuk. De nem csak ezzel utazhatunk, vehetünk klasszikus papírjegyet is. Kinek éri meg kiváltani a kártyát? Annak, aki sokat fog utazni, mert erre föltölthet egy keretet - amire ráadásul bónuszt is kap -, és ezt követően elég csak a járművön lévő szerkezethez érintenie a kártyáját - zöld felvillanó jelzés mutatja az érvényesítést, azaz a jegyvételt - és utazhat (úgy láttam, hogy ilyenkor azt is kiírja a szerkezeten lévő kijelző, hogy mennyi pénz van még a kártyán). Az alap kártya nem névre szóló és 5 NIS-ben kerül a kiváltása. Ezzel már igénybe tudunk venni összetettebb szolgáltatásokat is, de a teljes szolgáltatáshoz csak a névre szóló, fényképes kártya jó (de erre egy sima turistának nem lesz szüksége). Én Jeruzsálemben csak az 1-es villamost használtam - ez visz a pályaudvartól az Óvároshoz -, és papírjeggyel és kártyával is utaztam rajta (a papírjegyet felül kell bedugni a villamoson lévő szerkezetbe, a kártyát pedig az elejéhez kell hozzáérinteni). 

A jeruzsálemi villamosmegállókban mindenhol van jegyautomata, angol menüvel. Ha érzékeli a "Rav Kav" kártyát - ehhez bele kell állítani függőlegesen a kártyát az érzékelőbe, úgy, hogy befelé nézzen a chip-je -, akkor felajánlja különböző nagyságrendű ősszegek feltöltésének a lehetőségét. Ha nem használunk "Rav Kav" kártyát, akkor a hagyományos papírjegy megvásárlását kínálja csak fel. Papírpénzzel csak kisebb címletekkel tudunk fizetni (ha jól emlékszem a 20-as címlet a legnagyobb, amit elfogad a gép). Autóbusszal nem utaztam.

Ilyen szerelvények járnak az 1-es vonalon Jeruzsálemben (kép forrása: Claude Villetaneuse/ www.wikipedia.org)

4. Közbiztonság:  végig biztonságban éreztem magam, még a bazársor forgatagában is. A rendőri jelenlét minimális, és nincsenek állig felfegyverzett katonák az utcán. Egyedül a Nyugati Falhoz való belépéskor találkoztam biztonsági ellenőrzéssel a városban (átvilágítják a táskákat és egy fémdetektoros kapun kell átmenni). A vasúti pályaudvaron is volt biztonsági ellenőrzés Jeruzsálembe (de ez már európai városokban is szokás). A reptéren több alkalommal ellenőrzik a beszállókártyát és az útlevelet, mint általában szokás, de egyáltalán nem zavaró a folyamat (és gyorsan megy). Az emberek kedvesek és segítőkészek voltak, ha kérdeztünk tőlük. Angolul tudott mindenki, akivel találkoztam.

5. Tájékozódás: Az országba érkezve már a repülőtéren is van kirendeltsége a turisztikai hivatalnak - ott, ahol a bőröndünket vehetjük fel -, én rögtön be is szereztem egy igen részletes Jeruzsálem térképet (ingyenes). Egy ilyenre mindenképpen szükségetek lesz (és gondolom minden fontosabb helyről van ilyen). Jeruzsálemben több helyen is van turisztikai iroda (a vasútállomáson, az Óvárosban), ha bármire szükségetek lesz, ott is lehet érdeklődni. Jeruzsálemben sok helyen vannak szűk, kanyargós utcák, így a tájékozódás nem mindig egyszerű (nem látni a háztetők fölé, így nincs mihez igazodni), de ha már megszokta az ember, akkor nem fog eltévedni. Az utcanevek latin betűkkel is ki vannak írva - jellemzően az utcasarkokon -, így egy jó térképpel és nemi gyakorlattal mindenhová odatalál az ember (de ott a legnehezebb, ahol a bazár fedett utcáin megyünk, ott nagyon kell figyelni). Viszont érdemes előre felkészülni például a szállás megtalálására (google maps-on megnézni az útvonalat, az utcát, ahol van), mert ilyenkor minden részinformációnak jó hasznát vehetjük. 


Utcatábla: héberül, arabul és latin betűkkel

6. Étkezés, vásárlás: Jeruzsálem belvárosában egymást érik az üzletek és az étkezőhelyek. Közért is van bőven, de ezek kisebb boltok. Viszont meglepő volt, hogy szinte mindenki mindenhol készpénzzel fizetett, nem is nagyon volt látható, hogy bankkártyát elfogadnak-e (nem látható terminál, nincs kiragasztva embléma). Miután rögtön az első helyen nem tudtam belépőjegyet venni, csak készpénzért, inkább vettem fel sékelt (shekelt), és utána azzal fizettem mindenhol. Érdemes már itthonról vinni sékelt (shekelt), annyit, amennyire szükségünk lehet az út alatt (ez eléggé különböző nagyságrend lehet, attól függően, hogy hány fizetős helyre megyünk be, hányszor és mit eszünk, de két napra minimum 100-150 sékel kell étkezésre, belépőjegyekre, egyéb apróságokra).

7.  Árak: ebből a szempontból kétarcú város Jeruzsálem, mert első ránézésre az árak egy kicsit magasak nekünk, de azért mindig találhatunk elfogadható ajánlatot is. Pékségben vettem nyolc darab frissen sütött - még meleg -, elég komoly méretű stanglit 10 NIS-ért (kb. 900 forint). A legolcsóbb falafelt 15 NIS-ért láttam - kb. 1350 forint -, de a jellemző ár egy gyors kajáért 20-25 NIS (kb. 1800-2250 forint). Viszont érdemes a helyi változatú szendvicseket ennünk, mert nagyon finomak és laktatóak. A közértben - ezek mind kisebb boltok voltak - jellemzően nincs ár az üdítőitalokon, de 1,5 literes ásványvizet 7-8 NIS-ért vettem.

A tömegközlekedés teljesen korrekt áron van (Ben Gurion-Jeruzsálem gyorsvasút 17 NIS - kb. 1500 Ft -, egy villamoshegy Jeruzsálemben 5.90 NIS - kb. 530 Ft -, napijegy kb. 1200 forintért van). A múzeumok, műemlékek belépőjegyei jellemzően két árkategóriába tartoznak. Az olcsóbb 10 és 20 NIS között van, a drágábbak 44 NIS (utóbbi közel 4000 forint). 

8. Emberek: mindenki, akivel az utunk során kapcsolatba kerültünk nagyon kedves és segítőkész volt. Angolul beszélnek. A rendőrök is nagyon kedvesen és udvariasan adnak útbaigazítást, tájékoztatnak, de az utcai járókelők is. Volt látványosság, amelyikbe zárás előtt fél órával mentem, és mondtak, hogy jöjjek vissza másnap a jegyemmel, mert nem fogom tudni végignézni, beengednek akkor is. Mindenki nyugodt, nyitott és érdeklődő.

9. Elektromos hálózat: Izraelben háromvillás (földelt) konnektorok vannak, amelyhez az én világutazó készletem egyik feje sem volt kompatibilis, ugyanakkor az otthonról hozott, kétvillás dugót minden további nélkül tudtam csatlakoztatni, és gond nélkül működött is, azaz töltötte a telefonomat.

10. Elutazás

A legfontosabb: az induláshoz nem arra a terminálra kellett menni, mint amelyikre érkeztünk és ahol a vasútállomás is van (és úgy láttam, ez így van minden budapesti járat esetében). Érkezéskor a 3-as terminálhoz hozzák ki az utasokat, de induláskor az 1-es terminálra kell mennünk. Ez azt jelenti, hogy ha vonattal érkeztünk, akkor előre kell menni a terminálépület előtt, ott lesz a buszmegálló, ahonnan az ingyenes shuttle buszok mennek az 1-es terminálra (innen több busz is indul, de a megállóban és a buszon is kint van az "Terminal 1" felirat). A buszok 15 percenként mennek, és kb. 10 perc az út, így ezt bele kell kalkulálni az időnkbe. 

A terminál épületbe ellenőrzés nélkül be lehet lépni, de ott már alaposan kikérdeznek mindenkit (együtt utazók mehetnek egyszerre, nem kell egyenként) arról, hogy ő csomagolta-e be a poggyászát, végig nála volt-e, hozzányúlhatott-e más személy, kaptunk-e ajándékot valakitől, stb. Ezeket nagyon komolyan veszik, mindenkinek külön-külön válaszolnia kell rá, akkor is, ha egy családról van szó. 

A "blue card-ra" nem volt szükség, nem kérték sehol, viszont kaptunk egy hasonló, de rózsaszínűt a kilépéshez. Miután túl vagyunk a kikérdezésen - egy vonalkódot is kapunk az útlevelünkre, illetve többet is, ha feladandó csomagunk van (a csomagfeladás ezt követően van). Ezután lépünk be arra a részre, ahová már csak az utasoknak van joga (itt is megnézik a beszállókártyánkat és az útlevelünket). Majd jön egy automata kapu, ahol az útlevelünket kell beolvasni (ehhez hasonló van már Budapesten is), és azután jön a biztonsági ellenőrzés, amelyik ugyanolyan, mint bárhol máshol, csak itt be kell mutatni az útlevelet és a beszállókártyát. Viszont meglepő volt, hogy az előttem állónak szóltak, hogy nem kell kidobnia a vízét, nyugodtan beviheti.

Ha ezen is túl vagyunk, akkor érünk be a tranzit területére (én este hétre értem ki a reptérre és negyvenöt perc alatt jutottam át az ellenőrzéseken, de ebben már benne van a shuttle buszozás ideje is). Bent van pár bolt és rengeteg automata (itallal, étellel, nassolni valóval). Én itt költöttem el a megmaradt aprómat. Az 1-es terminál nem olyan nagy, mint a 3-as, azaz sokkal emberléptékűbb, de abszolút kulturált és kényelmes (elég sok ülőhely van). A repülőgéphez ismét autóbusszal vittek ki, de ez alkalommal jóval rövidebb volt az út. 

+1 Időjárás: bár láttam olyan képeket, ahol Jeruzsálem havas volt, azért nem ez a jellemző. November közepén kék ég és napsütés fogadott, és kb. 25 fok lehetett napközben. Azonban ez kellemes meleg volt, nem izzadtam, pedig hosszú ujjú pólóban és nadrágban voltam, és komoly szintkülönbségeket másztam meg.

Én tiszteletben tartva az elvárásokat, nem mentem be sehová rövid nadrágban, ujjatlan pólóban, de sajnos sokan nem figyelnek erre, és úgy láttam, hogy már fel is adták a helyiek, hogy szóljanak annak, aki nem megfelelő öltözetben van. De én mindenkinek javaslom a hosszú szárú nadrágot és a hosszú ujjú pólót. 

Flandriában járva, ha az ember nem készül fel előre, talán észre sem veszi, amikor világörökségi helyszínen jár. A beginaudvarok, melyekből tizenhárom került fel a listára, egy olyan közösség hajdani életében engednek bepillantást, akik megpróbálták megtalálni az ideális középutat a világi és egy egyházi életforma között.

A beginaudvarok egészen pontos választ adnak arra, amiért a világörökségi címet létrehozták. Ezek az épített emlékek ugyanis lehetőséget adnak arra, hogy megismerhessük egy ma már nem létező, de Európa középkori történetében meghatározó és nagyon modern szerepet betöltő közösség történetét, melynek a megszűnése sajnos tipikusnak mondható: tevékenységük nem tetszett a katolikus egyháznak.

A beginák - beginázsok - vallásoso női közösségek voltak és a németalföldi régió területén tevékenykedtek, főleg a középkorban. Alapítóik, tagjaik pedig olyan nők közül kerültek ki, akik vagy nem mentek férjhez, vagy özvegyen maradtak. Az első közösségek a 12. században jelentek meg, fénykorát pedig a 13. században élte ez a női világi vallási közösség, azután a katolikus egyház azokat a csoportokat, amelyek nem integrálódtak egy már meglévő és elismert szerzetesrendben, üldözte és ellehetetlenítette. 

A beginák bűne az egyház szemében az volt, hogy bár életüket Isten szolgálatába állították, ugyanakkor nem vonultak vissza a világi élettől, nem tettek szegénységi és engedelmességi fogadalmat. És nem is tartoztak egyházi fennhatóság alá, vezetőjüket maguk választották, és saját maguk alakították ki az életmódjukat, szabályaikat. Nem is alkottak összefüggő egységet, ugyanis minden egyes beginaudvar önálló egységként működött.

A kor, amelyben a beginaudvarok létrejöttek, nem kedvezett az egyedülálló nőknek. Egy nő szerepe ebben a korszakban leginkább a férjéhez viszonyítva volt értelmezhető: tőle függött anyagilag. Márpedig egyedülálló nő igen nagy számban akadt, ugyanis a háborúk, a járványok olyan nagy mértékben tizedelték meg a férfiakat, hogy sokkal több nő keresett magának párt, mint fordítva. És akik nem tudtak megházasodni, azok vagy bevonultak egy zárdába - azonban ezek kapacitása is jóval kisebb volt a valós igényeknél -, vagy ha alacsonyabb sorból származtak, akkor kétkezi munkával kísérelhették meg fenntartani magukat. Nemesi származású hölgyeknél a munka szóba sem jöhetett. Számukra kifejezetten vonzó volt, hogy beginaként nem kellett lemondaniuk a vagyonukról, lakhattak saját házban, akár még szolgálót is tarthattak, és ha később úgy érezték, akkor minden további nélkül visszatérhettek a világi életbe (akár még férjhez is mehettek).

A beginák napi tevékenységének fontos része volt a szociális tevékenység (beteget ápoltak, tanítottak), a fizikai munka (melyből bevételük is származott) és a vallás gyakorlása. Ahogy erősödtek a közösségek - lett egyre több tagjuk és feladatuk -, úgy épületek ki a városokban beginaudvarok, melyek amolyan kis városrészek lettek lakóházakkal, templommal, bolttal, műhellyel, kórházzal, temetővel és akár még sörfőzdével is.

A begina közösségek egy aránylag gyors felfutást követően - melynek során Európa számos országában, köztük a Magyar királyságban is követőkre leltek -. hamar az egyház célkeresztjébe kerültek. Ezt követően megítélésük változó volt, hol üldözték őket - eretneknek, boszorkánynak kikiáltva egyes tagjaikat, akiket meg is égettek -, hol a tűrt kategóriába tartoztak. Azonban ennek következtében tevékenységük visszaszorult a kezdeti területekre, azaz a Németalföldre, Flandriába. Néhány udvar még a múlt század második felében is fennállt, működött, azonban napjainkban már nincs ismert követője a közösségnek.

A világörökségi listára felkerült helyszínek jól jellemzik a beginaudvarok sokszínűségét, hogy kialakításuk alkalmazkodott, ahhoz a környezethez, amelyhez tartoztak. Sajnos mára már egyetlen működő begina közösség sem maradt fenn, de az egykori életterük bepillantást enged a hajdani világukba. 

Brugge - a Princely Beguinage Ten Wijngaarde

A cikket illusztráló fényképek a Brugge-i beginaudvarnál készültek. Az itteni Begijnhofot - ahogy ők nevezik - minden nap 6 óra 30-tól 18 óra 30-ig lehet látogatni. Ez az időpont magára az udvarra vonatkozik, amely szabadon (belépődíj nélkül is megtekinthető). Miután a Begijnhof a főpályaudvar és az óváros közé esik, praktikus itt kezdeni a városnézést. Minimális belépődíj ellenében egyes épületek belső terei is felkereshetőek. Megtekintésük a 17. századi életmód megismerését teszi lehetővé. A Brugge-i beginaudvar 1245-ban alakult és ma is lakják, igaz már nem a beginák követői, de egy női rend tagjai. 

Brugge-be egyszerűen és olcsón juthattok el a Budapest-Brüsszel/Charlero-i repülőjáratokkal és a Flibco cégnek a reptérről induló Brugge-i buszjárataival, melyekre akár már 5 eurórért is lehet egy útra jegyet venni.

www.visitbruges.be/en/begijnhof-beguinage

Szerencsém volt, mert még éppen elértem az utolsó liftet, amelyik aznap utasok vitt fel a Santa Bárbara erődbe. Életem egyik legjobb befektetése volt az a 2 euro és 70 cent, amibe a liftjegy került, mert így egy perc múlva már az erőd mellvédjéről nézhettem le Alicante belvárosára és csodálhattam meg az igen látványos naplementét. Lefelé már gyalog kellett jönnöm, de egyáltalán nem bántam, jól esett a séta a 166 méter magas Benacantil-hegyről, melynek nagy részét a középkori eredetű erődítmény foglalja el.

Panoráma kilátás a Santa Bárbara erődből

Igen, a Costa Blanca-ra nyaralni jönnek az emberek, akik nagy számban érkeznek meg Alicante repülőtérére, hogy azután valamelyik tengerparti szállodába folytassák az útjukat. Én azonban azt gondoltam, hogy összekötöm a kellemest a még kellemesebbel és Alicantéba szállok meg, hogy bármikor bevethessem magam a város forgatagába, majd a következő pillanatban kifeküdjek a strandra. Alicante ugyanis nem véletlenül használja a "city and beach" szlogent, hiszen van egy szuper strandja a belvárosában, így kifejezetten alkalmas egy olyan vízparti nyaralásra, amelyik hátterét egy nagyváros adja, annak minden lehetséges előnyével. Én Valenciából érkeztem autóbusszal ide, és valamivel több, mint egy napot töltöttem Alicantéba. Sokféle jártam és úgy érzem, hogy sikerült a város számos arcát megismernem. 

Az alicantei buszvégállomás a belváros szélén van, de a járatom szerencsére megállt a vasúti főpályaudvarnál is, amelyik viszont abszolút a központban van, ráadásul itt van a helyi idegenforgalmi hivatalnak irodája, ahová be is menten térképért és prospektusokért. A szállásom is kifejezetten jó helyen volt, a Mercado Central de Alicante (a vásárcsarnok) mellett, így először oda mentem el, majd egy gyors lepakolás után elindultam a város felfedezésére. Miután Alicante fő látványossága, a Santa Bárbara erődítmény estig nyitva volt, abban biztos voltam, hogy oda szeretnék felmenni, mégpedig úgy, hogy a naplementét onnan nézhessem végig. De miután még ehhez korán volt, először lesétáltam a promenádig, majd ott balra fordulva követtem a tengerpart vonalát, hogy eljussak a várhoz felvezető valamelyik úthoz. A városközpontban van néhány, a modernismo építészeti stílusában emelt lakóépület - ez a szecessziónak a spanyol változata -, és egy nagyon egyedi hangulatú tér - a plaza Portal de Elche -, gigantikus, művészi rajzolatú törzsű száz éves fikuszfákkal (ficus macrophylla). És pezsgő élettel, éttermekkel és bárokkal egymás után. 


Az Explanada de España

Utcazenélés helyett inkább az utcai tánc a nyerő Alicantéban

Mint később tudatosult bennem, valójában csak két lehetőség van az erődbe történő feljutásra: az egyik a sziklába vájt lift, a másik pedig a gyaloglás, de az autó- és gyalogút a hegy túlsó oldalán van. Mikor odaértem a lift bejáratához, akkor láttam, hogy 19.20-kor megy fel utoljára olyan lift, amelyikkel látogatókat visznek fel, és húsz perccel később jön lefelé az utolsó olyan, amelyikkel le lehet jönni. Az erődítmény ekkor még nem zár be, de azt követően csak gyalogosan, lesétálva hagyhatjuk el a hegyet. Miután már alig volt két perc 19.20-ig, gyorsan megvettem a jegyet a lifthez - maga az erődítmény belépőjegy nélkül látogatható - és futottam a hosszú alagúton be a hegy gyomrába, hogy elérjem az utolsó liftet, amelyik hamarosan meg is érkezett fentről és kb. egy perc múlva már kiléptem a vár belső udvarára.

Nagyon sok része van az erődítménynek, komoly túra bejárni valamennyi szegletét

A Mont Benacantil 166 méter magas tetejére épített Santa Bárbara Castillo Spanyolország egyik legnagyobb középkori erődítménye. Alapterülete nagy, uralja a hegyet és igen magasan áll a város felett, így minden irányba fantasztikus panoráma nyílik fentről. Az egyik oldalról a városközpontra és a tengerpartra - az öbölre - nézhetünk le, a többi részen pedig a város egyéb negyedeire vethetünk pillantást, miközben az egyik oldalon a tenger a másikon hegyek távolba vesző kontúrjai adnak keretet a látványhoz. Alicantéban október közepén fél nyolc körül kezd sötétedni, így teljes mértékben kiélvezhettem, amint lassan sötétbe borul a város. Csodálatos volt a látvány, örültem, hogy sikerült elcsípnem. Ekkor még nagyon sokan voltak az erődítmény területén, de hamarosan elcsendesedett a hely. Ekkor jutott eszembe, hogy tulajdonképpen nem is tudom, hogy meddig tart nyitva - az interneten eltérő információk szerepeltek, én úgy saccoltam, hogy 9-ig vagy 10-ig -, de gondoltam, csak nem zárják rám a kaput.

Naplemente és az Alicante-i öböl

Esti kivilágításban egészen más lesz a vár hangulata

Azért elindultam arra, amerre a kijáratot feltételeztem és útközben láttam egy táblát, amely felvilágosított arról, hogy a téli szezonban csak este nyolcig van nyitva az erődítmény (de szezonban este 10-ig, a főszezonban pedig éjfélig látogatható, de a lift akkor sem jár tovább, mint télen). Ránéztem az órámra és azt láttam, hogy pár perccel már elmúlt nyolc, és valóban, már zárva volt a hatalmas kapu, amit végül a biztonsági őr nyitott ki nekem. Lefelé egy hosszú és kanyargós út vezet le a városba, amin a kellemes estében kényelmesen lesétáltam, miközben erről az oldalról is megcsodáltam, az immár esti kivilágításban pompázó várfalakat. Az első napi programom tulajdonképpen itt véget is ért, visszasétáltam a szállásomra és le is feküdtem, mert másnap hosszú program várt rám.

Az erődítmény az Av. de Jaime II út irányából 

A Mercado, azaz a piac (vásárcsarnok) modernista homlokzata

A friss hal választék egészen lenyűgöző volt

A következő napomat egy Elche-i kirándulással kezdtem, így csak kora délután értem vissza Alicantéba. De még korán reggel bementem a vásárcsarnokba, ami nagy élmény volt, főleg a tengerből és egyéb vizekből származó halak színpompás választéka. Elchéből visszaérkezve a buszpályaudvaron szálltam le, de ez ideális is volt a számomra, mert így végigsétálhattam a tengerparton a belvárosig. Ez nem volt nagy távolság, talán tíz perc lehetett kényelmes sétával, hogy elérjem a pálmafákkal szegélyezett széles promenádot, a Explanada de España, amely díszburkolatának igen látványos mintázata sok képről köszön vissza. A városközponthoz közel kezdődik Alicante tengerpartja, de ezt most csak éppen megnéztem, mert csak a napom végére terveztem egy kis strandolást. Mert előbb felkerstem a Museu Arqueològic d'Alacant (MARQ) kiállítását. Ez a múzeum volt 2004-ben az Év Múzeuma Európában, és valóban nagyon látványos és gazdag a kiállítása. Nagy élmény volt a felkeresése, maga a múzeumépület is szép, a kiállítás pedig minden modern megoldást és technikai eszközt felvonultat, ami vonzóvá teheti a témát. A teljes árú belépőjegy pedig mindösszesen 3 euróba kerül, ráadásul a turisztikai információs irodába adtak nekem egy kupont, amely 50% kedvezményt nyújtott a jegyvásárláskor (és a MARQ-hoz több további kiállítási helyszín is tartozik Alicantéba, illetve vonzáskörzetében.)

A MARQ múzeumépülete - a kiállítás is látványos 

A múzeumból a várhegy alatt - az Av. de Jaime II úton - mentem vissza a belváros felé, de amikor elértem a hegy végét, azonnal a tengerpart felé vettem az irányt, hogy minél hamarabb a strandra érjek. Végül egy kicsit hosszabb lett az utam, kiderült ugyanis, hogy ez a városrész Alicante leghangulatosabb része - óvárosa -, szűk utcákkal és nagyon szép házakkal, így cikk-cakkban haladva igyekeztem a lehető legtöbb utcát bejárni. Az óváros felől érkezve egy modern és látványos felüljárón keresztül közelíthetjük meg a homokos partrészt, a playa de Postiguet. Nagyjából fél hatra értem ki a strandra, és miután a repülőgépem csak este 11-kor indult, még bőven volt időm arra, hogy kifeküdjek napozni (a strand használata ingyenes, csak a napágyak és a napernyő használata fizetős). Igazán kellemes órát töltöttem itt, élvezve a kellemes őszi napsütést és a tengervíz nyugtató morajlását. Amikor már annyira lent volt a nap, hogy kicsit hűvösebb lett, elmenetem vacsoráért az egyik közeli étterembe, de az étellel visszatértem a partra és itt fogyasztottam el, miközben hihetetlen rózsaszín árnyalatokat varázsolt az égre a lemenő nap.

Az óvárosi rész hangulata

Egyedi formájú gyaloghíd visz le a városi tengerparthoz

És még mindig bőven volt időm, mert a reptérre este tízig húszpercenként megy busz a városközpontból (a reptéri busz egy nagy kört ír le a belvárosban, így nagyon sok helyen felszállhatunk rá). Így, amíg teljesen besötétedett, még az óvárosi rész utcáit jártam, felfedezve egy hatalmas parkot a várhegy oldalában (Perque La Ereta), melynek sétányai a hegy oldalában egészen az erődítmény faláig fölmentek (de ezek megmászását már nem vállaltam este), majd kiültem még a Városháza terére, amelyik a város egyik leghangulatosabb pontja. Itt köszöntem el Alicantétól, de miután az üzletek este sokáig nyitva vannak, a reptéri buszhoz menve intéztem még el a szuvenírvásárlást. Alicantéból olyan későn indul a budapesti járat, hogy valóban egy teljes értékű napot tölthetünk itt el, még a hazautazás napján is. Velem sem sokszor fordult elő, hogy a naplementéig kint lehettem a strandot és még így is bőven elértem a repülőjáratomat. De most elég volt kilenc órakor felszállnom a reptéri buszjáratra - a C6-os buszt kell keresnünk, 3.85 euro egy útra a jegy és a vezetőnél lehet jegyet venni -, még így is bőven időben kiértem a repülőtérre (a busz nagyjából 20-30 perc alatt ér ki a városközpontból az alicantei reptérre). Nagyon gyorsan átjutottam a biztonsági ellenőrzésen, a járatom szerencsére időben megérkezett, így egy nagyon jól kihasznált, tartalmas nap végén indulhattam haza. 

Alicante hatalmas értéke a belvároshoz tartozó strand, ahová bármikor kifeküdhetünk - akár a város felfedezése közben is - egy kicsit napozni, majd felfrissülve folytathatjuk a programunkat tovább.

Alicante turisztikai oldala: www.alicanteturismo.com/

Az Alicante-Elche repülőtér honlapja: www.aena.es/

Közlekedés: én végig gyalogoltam, nem használtam tömegközlekedési eszközt Alicantéban. A belvárosban erre nincs is szükség, mert kicsik a távolságok, de létezik itt is napi jegy, amelyet kiválthatunk 24, 48 vagy 72 órára. Ezzel korlátozás nélkül vehetjük igénybe a buszokat és a kiterjedt villamoshálózatot, és fő értéke, hogy érvényes a Turibus-ra is.
A Turibus tulajdonképpen Alicante Hop-on-Hoff szolgáltatása. A buszjárat körbejárja a városközpontot, 12 megállója van (megáll a pályaudvarnál és az autóbusz-állomásnál is). Ha csak erre veszünk a jegyet, annak 10 euro az ára és ezért egész nap utazhatunk rajta, leszállva egy látványosságnál, majd folytatva onnan az utunkat. 
Megéri tehát megvenni a 13 euróba kerülő 24 órás napi jegyet a tömegközlekedésre, mert ebből csak a Turibus jegye 10 eurót ér. 

A legenda szerint Krak fejedelem alapította Krakkó, és abban az időben a Wawel-dombjának barlangjában lakó sárkány tartotta rettegésben az itt élőket, mígnem egy cipészmesternek sikerült furfanggal legyőznie. A fejedelmet és a cipészmestert az érdemei elismerése mellett is mellőzik a helyi szuvenír árusok a kínálatból, nem úgy, mint Smok Wawelskit, az egykor rettenetes szörnyként leírt sárkányt, akit most mindenféle méretben és színben árusítanak, és igazán kedves karaktert formáztak neki. Ahogy nincsen Krak plüss, úgy szerencsére nincsen II. János Pál pápa plüss sem, de ezt a szentségtörést nem is követnék el Krakkó polgárai, akik joggal büszkék egykori püspökükre, akinek itt eltöltött éveire és pápaságára több helyszín is utal.

A Wawel-dombjának a Visztula partja felé néző oldalában ma is látható egy barlang. Ezt tartja a hagyomány a sárkány egykori szállásának. Előtte egy ágaskodó - időnkét tűzet is kilövellő - sárkány szobra áll, emlékeztetve mindenkit arra, hogy minden város megalapításához kellett kitartás, bátorság és lelemény, és minden alapítás hozott magával áldozatot is. 

Smok Wawelski, azaz a sárkány szobra 1970-óta áll a Sárkány-barlang előtt

Azonban mire a Wawel-dombhoz eljutunk, már keresztülmentünk az Óvároson, így a látnivalók bemutatást kezdjük onnan indulva, amikor a Flórián-kapu alatt áthaladva rálépünk arra az útra, melyet évszázadok alatt királyok, fejedelmek, hercegek is koptattak.  

Óváros (Stare Miasto)

Karácsonyi hangulat a Floriańska utcában

Aki először jár Krakkóban - de szerintem annál is, aki sokadszorra - a biztos pont az Óváros felkeresése. Gyalogosan is bejárható, de azért eléggé nagy területről van szó, amelyik ráadásul elég töményen tartalmaz megtekintésre érdemes látványosságokat. Jó eséllyel a már említett Flórián-kapu felől lépünk be a városrészbe, és a Floriańska utca nyílegyenes vezet minket a Rynek Glowny-re, a főtérre. És ha a Flórián-kapu alatt áthaladva felnézünk, már láthatjuk is a Mária-templom egyik tornyát, mint biztos pontot, hogy jó irányba haladunk. Eben az utcában - miként az óváros többi forgalmas utcájában is - a rengeteg ajándékbolt mellett étterem (gyorsétterem) és közért is van.

Rynek Główny
 

A Posztócsarnok épülete uralja az Óváros központját

Krakkó szíve és középpontja a hatalmas piactér, közepén és szélén is jelentős épületekkel. Azt mondják, hogy Európa legnagyobb középkori főterét tisztelhetjük benne. Hatalmas, de az ember mégsem érzi a monumentalitását, talán a Posztócsarnok miatt, amelyik mind méretében, mind stílusában illik ide. A teret mindenképpen érdemes alaposan körbejárni, egyrészt azért, hogy a Posztócsarnokot minden szögből megcsodálhassuk, másrészt azért, mert minden oldalára jut valami különleges látványosság. Például a 10. századi Szent Adalbert-templom vagy a középkori városháza tornya. Látnivalók pedig még az utcaszint alatt is vannak, és meg is nézhetők. A Rynek Underground Múzeum lejárata a Posztócsarnok oldalában nyílik, odalent pedig egy látványos, interaktív tárlatot járhatunk be, megismerve a város történelmét. 

Mária-templom

Tulajdonképpen a Mária-templom is a főtér része, azonban annyira jelentős épület, hogy mindenképpen külön említést érdemel (és amúgy is olyan, mintha inkább egy kicsit visszahúzódna a főtér forgatagából). A kora gótikus stílusú templomot az 1200-as évek végén építették. A külseje is szép, de a belső díszítése felülmúlja. Kiemelkedő a berendezési tárgyak közül is kiemelkedik a Veit Stoss, nürnbergi mester által alkotott szárnyas oltár, amelyiknél Európánban nincsen nagyobb. 


Karol Józef Vojtyla emléke

A Püspöki palota bejárata

 
Karol Józef Wojtyla (II. János Pál pápa) évtizedeket töltött Krakkóba, mielőtt pápává választották volna. Több, mint tíz évig volt a város püspöke, és ez időszak alatt a Franciszkańska utca 3-as szám alatti Püspöki palotában volt az otthona. Napjainkban itt múzeumi kiállítás is megtekinthető, de aki nyitott rá, az egy Karol Wojtyla tematikus túrát is összeállíthat magának azokból a jeles épületekből, amelyek kötődnek a pápa itteni életéhez.

Wawel-domb és a királyi vár

Tulajdonképpen a Wawel is olyan sok látnivalót kínál, hogy akár több részre is bonthatnánk az ajánlóját, de mivel ott járva azt érzi az ember, hogy itt minden egybe tartozik, így én is így írok róla. Az épületegyüttes egyik meghatározó egysége a székesegyház, a másik pedig a korabeli vár épületei. Ezeket egészíti ki a hatalmas udvari rész, és a várfalról nyíló kilátás a Visztulára és a város egy részére.

A Visztula partja

A Wawel faláról le is látunk a vízparti sétányra, a várból lejövet meg akár balra, akár jobbra indulunk el, rövid séta után már a sétányon is lehetünk. Egyrészt, hogy megnézzük a legendás sárkány barlangját és szobrát, másrészt, hogy egy kellemes sétát tegyünk ezen a zöldövezeti részen, ahonnan folytathatjuk városnézősétánkat a zsidó negyed, azaz a Kazimierz felé. 

Krakkó az év minden hónapjában ideális úti cél. Magyarországról rövid idő alatt és kedvező áron érhető el. Megfizethető, jó színvonalú szállást is találhatunk a belvárosban, az óvárosi részhez közel.

Krakkói városnézésem beszámolója itt olvasható

Az utazás a legtöbb embernek egyet jelent a nyaralással, azaz a nyári hónapokkal. Azonban utazni egész évben lehet és érdemes, és nem is kell messzire mennünk, hogy melegebb éghajlatra leljünk. Szerintem minden időszak ideális az utazásra, és most szeretném megosztani veletek néhány gyakorlati tapasztalatomat, amelyek figyelembe vételével egészen jó túrákat szervezhettek meg a holtszezonban is.

Ha nem sítúrára vágysz vagy valamelyik európai város karácsonyi vásárát akarod meglátogatni, akkor ebben az időszakban Európa déli felén lévő desztinációkat érdemes meglátogatni. Ezekben a régiókban még a téli hónapokban is kellemes, tavaszias időjárás csíphető el, mindenképpen jobb, mint ami Magyarországon van (bár most olyan enyhe az idő, hogy itt is szinte tavaszias).

Athén tavaly december közepén: kék ég, napsütés, tavaszias kellemes időjárás

1., Kevesebb turista: a világ turisztikai helyszíne szinte már belefulladnak az emberáradatba. A legnépszerűbb helyszínek már csak előzetes foglalással látogathatóak, de sokszor még így sem tudjuk elkerülni a sorban állást, araszolást. A holtszezonban ez sokkal elviselhetőbb, igazi csoda, hogy kényelmesen odafér az ember egy látnivalóhoz, lehet fényképezni, elgondolkodni.

Előnyök: sok helyszín a téli szezonban kedvezményes árat kínál, és akár előzetes foglalás nélkül - vagy hosszas sorban állás nélkül - is bejuthatunk. A kevesebb ember nyugodtabb nézelődésre ad lehetőséget.

Hátrányok: rövidebb nyitva tartás, és sok helyszín zárva tart (erről mindenképpen érdemes előre tájékozódni az interneten). Hamarabb sötétedik - sokszor ez is befolyásolja a nyitva tartást, főleg a szabadtéri látványosságoknál.

2., Elviselhetőbb időjárás: a mediterrán térségben a nyár sokszor már elviselhetetlenül meleg. Viszont a téli időszak közelebb áll a mi tavaszunkhoz, így bár a helyiek vastag kabátban fognak járni. mi élvezni fogjuk az enyhe időt. Én mindig megnézem, hogy milyen időjárás várható az adott városban. Ilyenkor feljegyzem azt is, hogy mikor kell és nyugszik a nap, mert hasznos információ a napi program tervezésénél.

Előnyök: ha olyan úti célt választunk, amelyik éghajlata melegebb a miénknél, mindenképpen élvezni fogjuk. Elkerülhetjük a kánikulát, amelyik nagyon meg tudja nehezíteni a várásnézést, a romterületek felkeresését. Izzadás nélkül mehetünk hegyre fel és sokkal kevesebb folyadékot kell elfogyasztanunk.

Hátrány: nagyon eltérőnek érezhetjük ugyanazt a hőfokot. Én tavaly télen Brugge-ben voltam, és hiába volt pár fokkal pluszban a hőmérséklet, sokkal jobban fáztam, mint amikor Budapesten ennyi az idő. Ha olyan helyre megyünk, ahol tél van, kalkulálni kell azzal, hogy sokkal többet leszünk a szabadban, mint általában, így jobban átfagyhatunk (nem biztos, hogy elég ugyanaz a cipő, kabát, ami egyébként bevált). A mediterrán térségben pedig könnyebben futhatunk bele esős napokba.

Brugge: bár a nap sütött, azért itt hideg volt januárban

3., Kedvezőbb árak: nagyobb esély van arra, hogy kedvezményes árat találjunk az utazáshoz. Bár sok helyen a kapacitást a szezonhoz igazítják, és a szállások egy része bezár télire, azért jó eséllyel fogunk kedvezőbb ajánlatot találni. Sok városban ilyenkor a múzeumok, látványosságok belépője is kevesebb.

Előnyök: kedvezőbb árak az utazásra, szállásra, belépőjegyekre. 

Hátrány: szűkebb kínálatból választhatunk, sok szállás, látványosság nem lesz elérhető.

4., Egyedi hangulat: minden városnak több arca van. Másként néz ki tavasszal, nyáron, ősszel és télen is. Egy olyan hely, ahol korábban már sokszor jártál, de mindig ugyanabban az évszakban, igazi meglepetés lehet. Az ősz színeinek, a télies hangulatú utcáknak is meg van a varázsa. 

Előnyök: A mediterrán térség nyáron kiég, kopár lesz, sokkal szebb a látvány, ha olyan időszakban megyünk, amikor minden zöldebb, színesebb. De választhatjuk ennek az ellentétét is, egy olyan várost, ahol igazi tél van, sok hóval, amit Budapesten sajnos már nem tapasztalhatunk meg. 

Hátrány: nagyobb kockázata lehet annak, hogy az időjárás negatívan befolyásolja a napi programunkat (például többet esik ősszel vagy tavasszal, hideg szél fújhat).

Valencia, a Túria egykori folyómedrében kialakított park

5., Vásárlási lehetőségek : bár jó vételre mindig van lehetőség, az év eleji hónapokban általában mindenhol extra leárazásokra számíthatunk. És hiába van sok márka Magyarországon is jelen, nagyon eltérő lehet az áruválasztékuk és az áraik is. Ha karácsony előtt utazunk, akkor vásárolhatunk különleges ajándékokat is szeretteinknek, olyanokat, amelyek itthon nem elérhetőek.

Előnyök: egyedi ajándékok, kedvezőbb árak

Hátrány: többet kötünk, mint terveztük

És még egy fontos érv: nagyon sok olyan utazásom volt az elmúlt időszakban, amelyiket ma már nem tudnám megcsinálni, mert megszűnt az a járat, vagy a korábbi ideális menetrendje megváltozott. És azt sem garantálja senki, hogy mindig lesznek ilyen kedvező repülőjegyárak. Ha láttok egy szimpatikus ajánlatot, éljetek vele, használjátok ki. Az utazás örök élmény marad, és ha ügyesen foglaltok, akkor sok pénz sem kell hozzá.

Bónusz: eltörölte az Easyjet a repülőjegyeire korábban rászámolt foglalási díjat, így most egészen fantasztikus árakat találhatunk náluk. Komoly hálózatuk van, Budapestről is több városba repülnek, a feltételeik pedig sokkal jobbak a Ryanair-énél és a Wizzair-énél is (nagyobb poggyászt vihetünk magunkkal már alapárnál is, sokkal előbb lehet kinyomtatni a beszállókártyát külön felár nélkül, stb.). És egyébként is: ha már tízezer forint felett fizettek egy útra a fapados jegyért, akkor mindig nézzétek meg az ugyanazon az útvonalon közlekedő hagyományos légitársaságok árait (pl London - British Airways), mert a legtöbb cég 15-20.000 forinttól adja egy útra a jegyeit, a szolgáltatásaik és a feltételeik azonban sokkal jobbak.  
 

London nem az a város, ahová csak úgy kiugrik az ember egy kis városi sétára. De ennek a vasárnapi programnak annyira egyedi volt a hangulata, hogy úgy gondoltam kiemelem és külön ajánlóba írom le. Ha Londonban jártok, és beleesik az utazásba egy hétvége is, akkor érdemes a vasárnapot úgy megterveznünk, mintha ott élénk. Ebbe pedig optimálisan beleillik egy kis piacozás, majd egy séta a Temze-partján.

Londonnal kapcsolatban van néhány sablon a köztudatban, ebből az egyik az, hogy itt mindig esik az eső, felhős az ég, egyszóval rossz idő van, ami egyáltalán nem alkalmas a városnézéshez. Látni fogjátok a mellékelt fotókon is, hogy felhőtlen kék ég és napsütés fogadott október végén (többször jártam ősszel Londonban, és minden alkalommal ilyen idő fogadott). Természetesen nem tudom garantálni, hogy mindig ilyen az idő, de azt gondolom, hogy elég jó rá az esély.

A másik, amiről tapasztalatom szerint sokan tartanak, az a tömegközlekedés használta, mert amikor próbál tájékozódni az ember, akkor eléggé bonyolultnak tűnik az, hogy miként tudunk fizetni az utazásokért. A valóságban ez nagyon egyszerűn működik. Kiválthatjuk az Oyster kártyát, vagy fizethetünk egyszerűen a bankkártyánkkal, ha érintős - PayPass - fizetési lehetőséggel működik (a londoni tömegközlekedésről itt írtam részletesen). Tapasztalatom alapján a londoni tömegközlekedés logikusan használható, sűrű hálózatú és jó gyakorisággal követik egymást a járművek.

Egy vasárnap délelőtti városnézés legjobb indítása, ha felkerestek egyet London híres piacai közül. Az én választásom a Camden Market-re esett, melyet minden kiadványban a kiemelt helyszínek között említenek. A hivatalosan Camden Lock Market nevet viselő piac engem egy kicsit a mi Ecseri piacunkra emlékeztetett, de abszolút jó döntés volt a felkeresése, mert megalapozta a vásárnapi program kellemes hangulatát. Van a hely közelében metró állomás - Camden Town a megálló neve és a fekete színű vonal érinti -, de a belvárosból autóbusszal is megközelíthető. Én busszal mentem oda és a metróval mentem tovább a belváros felé.

Üzletek a Camden High steet-en

Itt kezdődik a Camden Market

A buszmegállótól és a metróállomástól csak egy utcán kell felsétálnunk a piachoz (ez a Camden High street), de már ennek is mind a két oldalán végig üzletek sorakoznak, melyekben szuvenírek és egyéb termékek - ruhák és híres márkák másolatai - sorakoznak elképesztő mennyiségben. De vásárló is akad bőséggel - vagy legalábbis érdeklődő -, mert az utcán hömpölyög az emberáradat. A Camden High street-en nem kell sokat mennünk a piacig, és nem is lehet eltéveszteni a Camden Market-et, mert lesz egy csatorna, és amikor az azt átszelő hídon átkelünk, utána lesz rögtön balra lesznek az első épületek, üzletek. 

Az üzletek egy része fedett csarnokokban van, a másik felük pedig a szabadban. Utóbbiak között sok street food büfé, igen változatos kínálattal és lelkes személyzettel. Van is igény rájuk, nagyon sokan fogyasztottak el ezen a délelőttön egy késő vasárnapi reggelit, vagy egy korai ebédet. Vásárolni pedig mindent lehet: ruhákat, ékszereket, grafikákat, lemezeket. Nekem elég volt a hely hangulata, így csak bejártam egy kisebb részét és nem mélyültem el a "kincsek" bogarászásában, de egy olyan napfényes délelőttön, mint az a vasárnap volt, amikor orr jártam, igazán kellemes program egy kis piacozás. Sokan keresik fel Amy Winehouse szobrát, melyet a piac területén állítottak fel. És van a piac közelében egy Bansky alkotás is. 

Az angol reggelik nem gyengék, itt sem diétás a kínálat, pedig még eléggé korán van

Ezt követően visszasétáltam a Camden High street-en a metróállomásig. Ezzel a vonallal átszállás nélkül juthatunk el London központjába, például a Temze partjához, ahová én most tartottam. Ehhez az Emberkment állomásnál kellett leszállnom. A Temzének mind a két partján lehet sétálni, de én át akartam menni a túlsó oldalra, amire kifejezetten ideális megoldást kínált a Golden Jubilee gyalogoshíd. A túlsó oldalon pedig elindultam a Tate Modern irányába, hogy ott majd a Millennium Bridge-n jöjjek vissza a belváros felé. A rakparton nagyon sokan sétáltak. Igazán kellemes volt a környezet, melyet időnkét street food büfék és utcaművészet színesítettek. Egy londoni városnézés során mindenképpen érdemes rászánni néhány órát egy Temze parti sétára, mert egyedi a hangulata és kifejezetten látványos rálátást nyúlt a felhőkarcolókra és a folyó felett átívelő hidakra is.

Világkonyha a Temze-parti sétányon

A Millennium Bridge-n mindig sokan vannak

A Millennium Bridge pont ott szeli át a Temzét, ahol a túlparton a Szent Pál-katedrális áll. Utóbbi közelében van a londoni turisztikai hivatal pavilonja, ahol prospektusokat tudunk összeszedni a város látnivalóiról és a vonzáskörzetében lévő városokról. Az itt lévő utcán - Ludgate Hill - pedig közlekedik olyan busz, amelyik egyenesen a Trafalgar térig visz el, ahonnan pedig London szívét fedezhetjük fel (Nemzeti Galéria, Picadilly Circus, Regent street és Oxford street, ahol egymást váltják a nagy márkák hatalmas és elegáns üzletei). Ezen a részen, ha az ember befejezte az aznapi programját, könnyen talál egy olyan metróvonalat, amelyikkel gyorsan eljuthat a szállásának a közelébe. Valószínűleg Londonban minden hétvége ilyen: a belvárosi üzletek tele voltak vásárlókkal, a népszerűbb boltok pénztárainál akár ötvenen is sorba álltak (türelmesen). És nem azért, mert kiárusítás lett volna. Szóval, ha valaki itt és ilyenkor szeretne vásárolni, annak komoly türelemre lesz szüksége.
 

Trafalgar-tér, a negyedik pillér, ahol újabban időszakos alkotások láthatóak

Nem szeretem a booking.com oldalt, de sajnos szinte kikerülhetetlenek lettek, ha szállást szeretne foglalni az ember. Most egy friss példán mutatom be, hogyan manipulálják a vásárlókat, és arra is adok tanácsot, miként védjük ezt ki.

Az utazási piac szinte minden területét uralják azok az oldalak, amelyek valójában semmilyen plusz értéket nem adnak hozzá a szolgáltatáshoz, egyszerűen csak összegyűjtik az ajánlatokat. Viszont, ha elég pénzforrás áll a rendelkezésükre, akkor meghatározó szereplői tudnak lenni a területnek. És a legtöbb vásárló nem is tudja, hogy nem közvetlenül foglal le egy szolgáltatást, hanem egy olyan cégen keresztül, amelyik jellemzően semmilyen felelősséget nem vállal azért, amit nyújt. Ezeknek a cégeknek nagyon egyszerű az üzleti modelljük: vásároljál rajtuk keresztül, fizess gyorsan (lehetőleg azonnal), de ha bármilyen gond van, akkor ne zavard őket, mert a szolgáltatásnak ez a része már nem érdekli őket (ilyenkor rögtön kiderül, hogy nem is tőlük vásároltál, ők csak közvetítők, stb.). 

Most egy rövid utazáshoz kerestem egyetlen éjszakára szállást és találtam is egy olyat, amelyik megfelelt az elvárásaimnak. Ilyenkor mindig beleolvasok a korábbi vendégek értékeléseibe és mivel csupa jót írtak, nem gondoltam, hogy komolyabb gond lehet a szállással. Azonban sajnos nagyon nem felelt meg annak, amit előzetesen mutatott magáról a hely. Hazaérkezés után megint elolvastam az értékeléseket, amelyikben csupa szép és jó volt, és már kezdtem azt hinni, hogy bennem van a hiba, amikor észrevettem, hogy a szállás mellett a booking csak azt jeleníti meg az értékelésből, ami pozitív, a negatív részeket pedig elrejti (amikor egy konkrét szállás oldalát nézzük, akkor feltűnnek vendég értékelések, de itt mindig csak az jelenik meg, amit jónak értékeltek). A trükk pedig az, hogy amikor vendégként értékelünk egy szállást, akkor először megkérdezik, hogy mi tetszett. És bármennyi rossz volt, azt látom, hogy mindenki ír ide valamit (a reggeli finom volt, szép volt a kilátás, kedves volt a személyzet, stb.). Ezután pedig hiába ír valaki több mondat negatívumot, ha írt egy dolgot, ami jó volt, akkor azt látjuk. A teljes igazság csak akkor látszik, ha megnyitjuk az értékelések részt (például ott lehet, ahol a fényképek bal szélén megjelennek). Na itt lesznek azok a hasznos információk, amik segítenek a döntésben.

Ez a kép őszinte volt, a fürdőszoba tényleg így nézett ki

Én most azt tanultam meg, hogy a teljes értékeléseket kell elolvasni, mielőtt foglalok, mert a negatív megjegyzések sokkal többet mondanak el egy szállásról, mint a pozitívak. Sajnos a legtöbb ember nem szívesen ír rosszat, így a panaszok mellett dicsérnek is, a booking.com pedig eléggé sunyi módon úgy alakítja a véleményeket, hogy csak a jót lássuk meg. Én arra kérek mindenkit, hogy nagyon őszinte és hiteles értékeléseket írjon, mert csak ezzel tudjuk segíteni egymást abban, hogy jó szállásokat tudjunk foglalni. Nem kell félni a negatív véleménytől, ha valami rossz volt. Szégyellje magát a szállás tulajdonosa és javítsa ki, ami nem elfogadható. Sajnos a szállásadók sem értik még, hogy sok kellemetlenségtől óvhatják meg magukat, ha őszinte és pontos leírást adnak meg a szolgáltatásaikról. Nagyon sok a pontatlan, hiányos leírás, pedig csak egyszer kellene egy kis időt rászánni, hogy mindent pontosan adjanak meg. Én ilyenkor mindig írok a szállásnak, és megkérdezem, hogy mi a valóság. És az is sokat mond, hogy milyen gyorsan és stílusban válaszolnak.