Brugge városában igen sok múzeum várja a turistákat. Legtöbbjükben fantasztikus középkori festményeket és egyéb műtárgyakat lehet megcsodálni. És aki ezekkel már telítődött, vagy kevésbé érdekli a művészetnek ez az ága, viszont nyitott a konyhaművészet iránt, az felkeresheti a Friet Museumot, azaz a Sült krumpli múzeumát (de van a városban csokoládé és sör múzeum is, hiszen minden érdeklődési kört ki kell elégíteni). A belgák néhány egyszerű ételt készítenek művészi fokon - waffel, sült krumpli -, de hát tudjuk, hogy mindig a legegyszerűbb fogás tökéletes elkészítése a legnagyobb kihívás.

És ezen a tájon kifejezetten büszkék is ezekre az ételekre. A szuvenír boltok hemzsegnek az olyan képeslapoktól, hűtőmágnesektől és egyéb ajándéktárgyaktól, amelyeken krumpli, waffel, sör vagy csokoládé van. Brugge-ben pedig egy egész kiállítást hoztak létre a sült krumpli univerzuma körül (erről azonnal a berlini Currywurst Museum jutott az eszembe). Hogy komolyan gondolják, arról már a múzeumnak otthont adó épület is sokat elárul. Nézzék meg az alábbi képen annak a középkori eredetű épületnek a csodálatos homlokzatát, amelyikben a múzeum van.

Igen, ebben a gótikus stílusú házban - Saaihalle a neve az épületnek - rendezték be a múzeumot (a Markt-hoz, a piac térhez közel, pár percre az óváros központjától). Az épület egy része az 1300-as évek legvégén épült meg és Genova városának kereskedelmi képviseletének volt az otthona, majd egy újabb részt emeltek mellett a következő évszázadban, Genova konzulja számára. Miután Brugge gazdasági jelentősége hanyatlásnak indult, a genovaiak elköltöztek a városból és a ház új lakókat és új funkciót kapott, ma is használt neve - a Saaihalle - már erre az időszakra utal (és a textiliparhoz van köze).

A múzeum honlapja szerint egyedülálló a kiállításuk, mely igyekszik minden olyan kérdést megválaszolni, ami a krumplival - a sült krumplival - kapcsolatban felmerülhet a látogatóban. Aki pedig csak egy kicsit is elmerül a belga sült krumpli készítésének a folyamatába, az látni fogja, hogy itt egy olyan részletes, tudományos alapossággal kidolgozott szisztémáról van szó - a krumpli termesztésétől, a feldolgozásán és tárolásán át az elkészítéséig -, hogy ez mindenképpen megérdemel egy komoly kiállítást.

A berlini múzeum bejárása alapján azt mondhatom, hogy bár elismerésre méltó alapossággal igyekeznek az ilyen helyszínek az általuk választott témát bemutatni, azért elsősorban a gyermekkel utazó családoknak ideális program a felkeresésük, esetleg a gasztronómiai iránt kiemelten érdeklődőknek, de jó lehet egy kis frissítésnek is, ha már éppen belefáradnánk a sok festmény és műtárgy tanulmányozásában a többi múzeumban. Sajnos a Friet Museum nincs benne a brugge-i múzeumkártyába, így kedvezményes meglátogatására nincs mód.    

A flamand kulturális miniszter 2016-ban kérelmet nyújtott be azzal kapcsolatban, hogy ezt a hagyományt - a frietkot kultúrát, melynek markáns része az utcai árusítás - vegyék fel az UNESCO emberiség szellemi kulturális örökségét tartalmazó listára, elismerve ezzel egyedülállóságát, különlegességét. 

És természetesen egy ilyen helyszínen nem maradhat ki a kóstolás lehetősége sem. 

www.frietmuseum.be/

Volt szerencsém egészen közelről is megcsodálni, amikor a Lufthansa annak idején elhozta Budapestre az akkor még újdonságnak számító típust. Valóban lenyűgöző volt ez az óriás, amelyhez képest a Boeing 737-esek és az Airbus 320-asok játékszernek tűntek csak. Bár a koncepció életképességében már az első tervek bemutatásától sokan kételkedtek, és az utóbbi években már láthatóak voltak a problémák, most mégis meglepetésként érkezett a hír a gyártás leállításáról, mert az Airbus egészen sokáig makacsul ragaszkodott az A380-as piacképességében.

Az A380-as azért 2021-ig gyártásban marad, teljesítik a meglévő megrendeléseket, és még sokáig lehet majd utazni is vele, nem fog egyik napról a másikra eltűnni a repülőterekről. Azonban most mégis jó alkalom nyílt arra, hogy elgondolkodjunk a típus történetén, hogy miért nem lett siker, miért nem kért belőle a légitársaságok nagyobb része.

Azt hiszem, hogy az értékesítés befejezésének végső döntéshez elég komoly érv lehetett, amikor a Singapore Airlines alig használt A380-asait nem sikerült a másodlagos piacon értékesíteni. Az öt, alig tízéves gépből csak egyetlen egynek lett új bérlője, kettő szétbontását már megkezdték, hogy alkatrészként értékesítsék, kettő pedig még lekonzerválva várja, hátha szükség lesz rájuk.

A másik nagyon sokat eláruló tény,hogy az Airbus gépeknek mindig is kiemelt vásárlói voltak azoknak az országoknak a légitársaságai, amelyek a gyártásában is érintettek. Az A380-asból azonban csak a Lufthansa, az Air France és a British Airways vásárolt pár darabot. De talán még ennél is árulkodóbb adat, hogy a 2019. február eleji nyilvántartás szerint, az összesen megrendelt A380-asnak majdnem a fele egyetlen légitársasághoz, az Emirates-hez fog kerülni (274 megrendelt gépből 123. Eddig 234 gépet adtak át a típusból, abból 109 repül az Emirates-nél). Ez borzasztóan sok gép egyetlen üzemeltetőnél. Megfordítva: ha kivesszük az Emirates-t a listából, akkor még elkeserítőbb az értékesítés eredménye (gondoljunk bele, mi lenne akkor, ha az Öböl-menti társaság nem hitt volna ennyire a típusban, mondjuk nem rendel belőle egyetlen egyet sem). Az évek során mindösszesen tizenhárom légitársaság vásárolt a típusból újonnan, és egy pedig egy használt gépet üzemeltet tavaly óta.

Beszédes volt az is, ahogy évek óta halogatta az Airbus a típus frissítését, modernizálásának a bejelentését, annak ellenére, hogy az Emirates ezt igen határozottan kérte, ehhez kötve a további rendeléseik leadását. 

De mi volt a gond az A380-assal? Az volt a típus legnagyobb problémája, hogy senki sem használta arra, amire eredetileg tervezve lett. Azaz, hogy nagyon sok utassal repülve - többel, mint bármelyik másik repülőgép - összekötni a legforgalmasabb repülőtereket. Teljes terheléssel - 700-800 utassal - biztosan sokkal szebb eredményeket tudott volna produkálni. De a légitársaságok csak 400-500 fő közötti kapacitásra székezték be, ezt pedig tudja a Boeing 747-es, de még a Boeing 777-es is. Utóbbi ráadásul csak két hajtóművel van felszerelve, sokkal gazdaságosabb ebben a szegmensben, mint a gigantikus A380-as.

Egyes vélemények szerint az Airbus az A380-assal a Boeing 747-est akarta felülmúlni, bebizonyítva a világnak, hogy immár ők a legnagyobbak és a legjobbak a polgári repülőgépgyártás piacán. Elhitték, hogy a jövő a nagy forgalmú csomópontok közötti közlekedésben van, amelyek viszont egyre telítettebbek, így csak úgy kezelhető a folyamatosan növekvő utasszám, ha egy gépre több utas fér fel. A Boeing viszont közben elkészült a Boeing 787-es típussal, amelyik ugyan jóval kevesebb utast tud szállítani, viszont gazdaságosan üzemeltethető kisebb forgalmú repülőterek között is. (Persze közben azért a Boeing is nehezen engedi el a 747-est, bevállalva egy abszolút sikertelen - szintén kis darabszámban értékesített - modernizált változatot. Igaz, ők legalább a teherszállító verziót tudják értékesíteni, az A380-asból viszont végül nem készült cargo változat.)

A Boeing 787-es koncepciójának a helyességét bizonyítja az elmúlt években nyitott sok új járat, olyan városokat kötve össze, amelyek eddig nem voltak elérhetőek, csak átszállással. Az utasok pedig arra szavaztak, hogy inkább szeretnének közvetlenül utazni, mint átszállással, nagy elosztópontokon keresztül, óriási gépekkel. A Boeing 787-es sikeres, szeretik a légitársaságok, és bár ennek a típusnak is voltak gyermekbetegségei, mára azokat már mindenki elfelejtette. 

Az Airbus nagyon akart hinni a megvalósíthatóságában, abban, hogy lesz igény egy ekkora gépre, de túl optimista volt a piackutatásával. És ez még akkor is igaz, ha az utasok szeretik a típust, mert olyan kényelmet nyújt, amit más gép nem, de sajnos ezt ma már nem lehet megfizettetni a repülőgépre szállók nagyobb részéve. Így az Airbus A380-as megmarad kuriózumnak, egy olyan látványosságnak, amelyik elnyeri az emberek elismerését, de sajnos a gazdasági megfontolások ennél racionálisabbak. 

Még azok a légitársaságok is, akik használják a típust, ítéletet mondtak felette, amikor elárulták, hogy a lízingszerződések lejárta után - ez jellemzően tíz év - visszaadják a gépeket. A másodlagos piac pedig úgy tűnik nem kér az A380-asból. Hiába egyedülálló a méreteit tekintve, de ahhoz túl drága, hogy a pénzügyi racionalitást is félretéve, presztízs szempontokból repüljék a légitársaságok. Túl nagy volt a világnak.

Egyetlen kérdés maradt csupán a végére: fogjuk-e látni a típust Budapesten menetrend szerinti forgalomba? Erre egyedül az Emirates esetében látszik némi esély. Prágába, Varsóba, Bécsbe már közlekednek az A380-assal. Talán egyszer a budapesti járat is kiérdemli a csúcsgépet. Addig pedig arra marad még remény, hogy valamelyik évfordulón - amikor mondjuk tízéves lesz a Dubaj-Budapest járat, esetleg öt, ami az idei évben lesz - lepik meg vele a magyarokat, mert ez előszokott fordulni az Emirates-nél. 

(képek forrása: www.wikipedia.com)

Ez a hét sem tellik el új repülőgépjárat bejelentése nélkül, ráadásul ezúttal egy igazán izgalmas úti cél, a spanyolországi Castellón - Costa Azahar Airport kerül fel június közepétől a Wizzair útvonaltérképére. Ide érkezve felkereshető Valencia, a Costa del Azahar tengerparti strandjai, de olyan varázslatos városok is, mint Peñíscola, ahol a Trónok harca egyes jelenteit forgatták.

 
A repülőtér épülete (kép forrása: www.wikipedia.com)

Valencia dobogós az én utazási bakancslistámon, már egy ideje keresem az ideális megoldást a város felfedezésére. A Ryanair-nek van közvetlen Budapest-Valencia járata, amelyiknek pont áprilistól fog - részben - kedvező irányba változni a menetrendje (kora reggeli budapesti indulásra, viszont az eddigi hétfő-péntek helyett, szerda-vasárnap fognak repülni, ami viszont megegyezik a Wizzair Castellón-i járatának menetrendjével, így kevesebb variálási lehetőség lesz az utazási napokkal). Viszont a két járat kombinálásával négy vagy öt napos - három vagy négy éjszakás - teljes értékű utat lehet összerakni (aránylag korai érkezéssel Valenciába - 10 óra 15 perc - és kifejezetten késői hazarepüléssel Castellónból, 21 órás indulással).

Bevallom nekem ez a menetrend tetszik - az pedig külön öröm a számomra, hogy két repülőteret is megismerhetek egyetlen út alkalmával -, így biztos, hogy szervezek ide egy túrát, bár valószínűleg inkább az őszi időszakot fogom megcélozni, ami itt kifejezetten kellemes lehet.

A valenciai érkezés abszolút ideális, kezdődhet a program a város felfedezésével, amire biztos, hogy kelleni fog legalább két nap, a többit időt pedig tölthetjük a tartomány egyéb értékeinek a felfedezésével. 

Például a tengerparton, melyet errefelé narancsligetpartnak is neveznek a citrusligetek végeláthatatlan soráról. A jelentősebb tengerparti - üdülő - városok közé tartozik Peñíscola, mely forgatási helyszíne volt a Trónok harca című sorozatnak is. A fallal körbe vett óváros mellett a Castell del Papa Luna a másik látványossága, mely egy arab erőd alapjaira épült és a templomos lovagok is használták. Híres lakója volt az épületnek a névadó Pedro de Luna, Aragónia bíborosa, akit Avignonban pápává választottak - XIII. Benedek -, azonban csak ellenpápa lehetett, mivel ugyanekkor Rómában is volt választott pápa. Miután de Luna-nak Avignonból el kellett menekülnie, Peniscola várában rendezte be rezidenciáját. (Állítólag vár felső részét csak 1961-ben építették meg, az El Cid című film forgatásához.)

Peñíscola (kép forrása: www.wikipedia.com)

 
Egyszóval egy remek túrát lehet megszervezni ide, városnézéssel és tengerparti pihenéssel. Valenciában láthatunk középkori épületeket, például a katedrálist vagy a La Lonja-t, a Selyembörze késő(valenciai)gótikus csarnokát (világörökséget), de vannak lenyűgöző modern épületek is, mint a Santiago Calatrava sztárépítész által megálmodott komplexum, a Művészetek és tudományok városa - Ciutat de les Arts i les Ciències - , melyhez tartozik koncertterem, óceáni akvárium, múzeum, planetárium és még sok minden, valamennyi futurisztikus, álomszép épületben elhelyezve.

L'Hemisféric (kép forrása: www.wikipedia.com)

Turisztikai oldalak:

www.visitvalencia.com/en

 www.peniscola.es/

Castellon - Costa de Azahar repülőtér

Castellón repülőtérnek még kifejezetten kicsi a forgalma. Jelenleg a Ryanair-nek vannak ide illetve innen járatai, melyekhez shuttle buszjárat van Valenciába. Egy útra 20 euro a jegy és 2 óra tíz perc a menetidő. Minden valószínűség szerint a Wizzair gépéhez is lesz majd buszcsatlakozás. (A Wizzair-nek Budapest mellett Bukarestből és Katowicéből lesz ide járata, míg a Ryanair Szófiából, London-Stansted-ről és Poznanból repül ide).

Athén felfedezésével és alapos megismerésével több napot is el lehet tölteni, de az se keseredjen el, akinek csak egyetlen nap jut a görög fővárosra, mert meglepően sok helyszín bejárható napkeltétől napnyugtáig. Az alábbi felsorolás a saját tapasztalatom alapján készült, és reggel 9 és este 8 óra között kerestem fel az itt bemutatott helyszíneket. A nap végén a Syntagma térről indultam a reptérre - az X95-ös busszal -, hogy elérjem a Ryanair késő esti Athén-Budapest járatát.

A napi program megtervezésénél először leszűkítettem a bejárandó területet. Az Omonia tértől induló két sugárutat követve, a Syntagma tér érintésével egészen az Akropolisz dombjának lábáig tartó félköríven belül helyezkedett el a felkeresésre tervezett látnivalók nagyobb része. És az tisztán látható volt, hogy ez a mag könnyen bejárható - még gyalogosan is -, nincsenek nagy távolságok benne. Athénba késő este érkeztem meg és egyből a szállásomra mentem, hogy másnap kipihenten vághassak neki a városnézésnek.

Múzeumok

A szállodám az Omonia tér közelében volt és miután a Nemzeti Régészeti Múzeum - amit mindenképpen fel akartam keresni - ha csak egy kicsivel is, de az általam megrajzolt félkörön kívül volt, a tér fölött, praktikus volt a nap kezdetét ennek a múzeumnak a nyitva tartásához igazítanom. Szerencsére már 8.30-kor kinyit az intézmény, ami abszolút ideális volt. A múzeum kiállítása csodálatos, jó alapot ad a görög kultúrába való elmerülésre. A gazdag anyag megtekintésével egy fél napot is minden gond nélkül el lehetne itt tölteni, de ez most nem volt megoldható, így egy alapos körbejárás után folytattam a megtervezett útvonalat a Bizánci és Keresztény múzeum irányába. 

Tulajdonképpen ugyanazt a félkörívet jártam le, amit a városmag köré húztam meg, csak egy picit nagyobb ívben. Ez az útvonal érinti a Lükabéttosz-hegyet, melyről szép kilátás nyílik a városra és az Akropoliszra is. Én csak egy kicsit kapaszkodtam fel az oldalába, éppen csak addig, hogy rálássak a fellegvárra. És hamarosan meg is érkeztem a Bizánci és Keresztény Múzeum épületéhez. Ez a kiállítás is csodálatos, megérte belevenni a napi programba. Nagyjából egy-egy órát lehet egy ilyen napirend mellett egy múzeum végigjárására szánni. Ennyi idő mind a két helyen elég volt a kiállítási termek bejárásához, az érdekesebb műtárgyak alaposabb megnézéséhez.

Akropoilisz

És még mindig maradtam a "szélesebb íven", mert így a Népkertet (Nemzeti Kertet) megkerülve egyenesen a régi olimpiai stadionhoz, a Panathinaiko-hoz érkeztem meg. Ide belépőjegy ellenében lehet bemenni, de mivel az egyik oldala nyitott, így teljesen be lehet látni kintről is. Innen már egyenesen az Akropoliszhoz mentem. Nagyjából délre értem a fellegvárhoz. Szerencsére decemberben nem kellett sorba állni a belépéshez, így azonnal meg is kezdhetem a romterület felfedezését. Számomra meglepő volt, hogy nem is olyan nagy az Akropolisz területe - nagyobbra számítottam -, de egy órát el lehet itt tölteni az egyes épületek körbejárásával és a város különböző pontjaira nyíló panoráma kiélvezésével. Az épületeket csak kívülről lehet megnézni és egy eléggé leszűkített útvonalat lehet bejárni.

Miután az új Akropolisz Múzeum a hegy lábánál, a fellegvár egyik bejárathoz van közel, logikus választás, hogy vagy a felmenetel előtt vagy utána nézzük meg a kiállítást. Nem tudom melyik a jobb választás, de én előbb mentem fel az Akropoliszra és utána a múzeumba. A legjobb megoldás nyilvánvalóan az lenne, ha a kiállítást a fellegvár bejárása előtt és utána is megnéznénk, mert nagyon sok információval egészíti ki azt, amit odafenn csak töredékesen láthatunk. Tartva a "normát", erre a múzeumra is nagyjából egy órát szántam. Bár a kiállítás több szinten van elhelyezve, azonban eléggé szellősen rendezték be. Viszont bónusz a múzeumépületből - és a teraszáról - az Akropoliszra nyíló kilátás.

Nekem itt érkezett el az ebédidő, és a közeli Plaka egyik éttermében meg is ebédeltem. A gyros isteni volt, és kiszolgálással együtt - a benne lévő hústól függően - 6-7 euróba kerül. Nem kevéset gyalogoltam már eddig is, jól esett a kis pihenő. Mire végeztem az ebédemmel már bőven a délutánban járunk, de még mindig volt jó pár órám a repülőgépem indulásáig. 

Plaka

Ahogy leérünk az Akropoliszról, bal kéz felől azonnal a Plaka hangulatos utcái hívogatják az utazót. Ez a rész a város leghangulatosabb negyede, régi stílusú házakkal - a török idők, a bizánci kor emlékeivel -, sétálóutcákkal, vendéglőkkel és az egészségesnél mindenképpen nagyobb számú szuvenírbolttal. Igaz, ezekben nem kell bemenni, bár pár emléktárgyat biztos, hogy mindenki fog itt vásárolni. Ezen a részen nincs is más dolgunk, mint bejárni a negyedet utcáról utcára.

Monastiraki tér és környéke

Nem tudom, hogy pontosan hol van az átmenet Plaka negyed és a Monastiraki között, de én azt a pár utcát, amelyekben az 1800-as évek közepén épült házak állnak még most is, annyira más hangulatúnak éreztem, hogy különválasztanám. Számomra az a mag volt a Plaka. A Monastiraki tér felé közeledve ismét látni fogunk ókori romokat - Hadrianus könyvtára a Római agorán, a Szelek tornya -, egészen kicsi és nagyobb bizánci templomokat (köztük a város görögkeleti székesegyházát). A Monastiraki téren túl kezdődő utcákban van a bolhapiac. Számomra nem volt izgalmas a kínálat, ezért hamar vissza is fordultam innen, de lehet, hogy másnak tetszeni fog. A Monastirakitól a Syntagma felé vezető utcákban vannak a nagy világmárkák áruházai. Aki shoppingolni szeretne, itt megteheti. Decemberben úgy 17 óra körül kezdett sötétedni Athénben. Kellemes volt az este - egész nap tavaszias idő volt - és a Szelek tornyától, illetve a közelében lévő utcákból nagyon szép kilátás nyílt a kivilágított Akropoliszra. Ezt a látványt mindenképpen érdemes beletervezni a napi rendbe, mert egészen más a fellegvár esti díszkivilágításban, mint nappal. 

Syntagma tér

Miután innen indul a reptéri buszjárat, a városnézés számomra itt ért végett. Volt még egy kis időm, így elővettem a térképemet, hogy még egyszer végignézzem a nap folyamán bejárt útvonalat. És ekkor tudatosul bennem, hogy a parlament épületét még nem is kerestem fel. Itt van a tér túlsó oldalán. Szerencsére még belefért az időbe, hogy átvágva a park részen, elsétáljak a díszőrségig. Bár az őrségváltást most nem volt szerencsém megnézni, de a katonák egyenruhája tényleg páratlan látvány. Igazán vidám emlékkép az Athéntól való búcsúzáshoz.

És miután már majdnem nyolc óra volt, és ekkor indult az a buszom a reptérre, visszasétáltam a kb. öt percre lévő buszmegállóba, ahol a jegypénztárba megvettem a jegyem, felültem a buszra és amíg elhagytuk a belvárost, örömmel fedeztem fel azokat a részeket, ahol pár órával korábban róttam az utcákat. 

Összefoglaló:

Egy ilyen városnézés során általában húsz kilométer fölötti távolságot teszek meg gyalog. Szóval szükség van hozzá némi állóképességre. De ezzel együtt kényelmesen meg lehet csinálni és én úgy jöttem haza, hogy Athén látnivalóiból nagyon sokat láttam, a számomra legfontosabbakat kivétel nélkül. Ezzel együtt tervezem, hogy visszatérek még ide, mert jó pár múzeum most kimaradt a napirendemből, de azokba is bármikor visszamegyek újra, ahol már jártam (szerencsére Athénben megfizethető áron - 4-5 euróba - kerülnek a múzeumi belépők).

Közért, ha nincs is minden utcasarkon, de azért amikor kellett, mindig találtam egyet (érdemes előre rákeresni a google térképen, hogy hol van és feljegyezni). Ebédre mindenképpen helyi ételt ajánlok. A gyrost - ami szuper finom volt - asztalnál ülve, kiszolgálással adják 6-7 euróért (nagyjából ennyi egy menü a mekiben is). 

Nekem ezen a napon nem volt szükségem tömegközlekedésre, de egyébként kifejezetten olcsó Athénban, főleg, ha több napra marad az ember és vesz egy öt napig érvényes jegyet.

A megfizethető szállodák az Omonia tér környezetében vannak. Arra érdemes lelkileg előre felkészülni, hogy a legtöbb utca nem igazán hangulatos a városban. Összefirkált falak, töredezett, hepehupás járdák, a legtöbb rész kifejezetten gazdátlannak tűnik. 

Számítottam rá, hogy még az idén lesz egy újabb közvetlen repülőjárat Budapest és Palma között, de igazából a Laudamotion útvonalhálózatába illene bele jobban ez a járat - főleg, hogy a Budapest-Stuttgart útvonallal már beléptek a magyar piacra -, de valamiért a Ryanair fogja repülni, igaz, így is a "családban marad" a repülőjárat, hiszen a két cég valójában egy.

Bécsből csak a Laudamotion-nak van főszezonban napi négy járata Palmara (és más társaság is repüli ezt az útvonalat), szóval nem hiszem el, hogy Budapestről ne lenne több utas, ha lenne normális menetrend és mellé megfizethető ár. A Wizzair-nek van ezen az útvonalon járata, de csak a főszezonban, idén heti, három viszont olyan magas jegyárakkal, amitől azonnal luxusutazás lesz egy mallorcai út.

A Ryanair is meglepő visszafogottsággal, heti egy járatot indít (nem is tudom, hogy miért, hiszen általában minimum heti két nap szoktak repülni az új desztinációkra). Úgy tűnik, hogy ők is azokra számítanak, akik egy vagy két hétre mennek, esetleg már le is szerződtek utazási irodákkal a gép kapacitásának kitöltésére. 

Az ő áraik a Wizzair-hez képest szerények, de a saját árszintjükhöz képest nem. Meglátjuk, hogy mit hoz a nyár, lesz-e esetleg több Ryanair járat, ha látják rá az igényt, vagy egy kis árverseny, ami soha nem árt. Biztos vagyok benne, hogy van igény az egy hétnél rövidebb - két-három napos - túrákra is, mert Mallorca nagyon sok mindent kínál a tengerparti pihenés mellett, ideális helyszín arra, hogy az ember egy kicsit kikapcsolódjon és feltöltődjön. 

Igaz, nem is a nyár lesz a legvonzóbb, hanem az ősz, amikor Mallorca még mindig szuper turistacélpont, mert az idő még csodálatos - sőt, ilyenkor kellemes -, turista már nincs olyan sok. Palma pedig Európa egyik legfantasztikusabb városa. Aki szeretne róla többet is megtudni, az olvassa el az úti beszámolómat.

A Ryanair gép késő délután indul Budapestről és este repül vissza, így igazán a hazaútra lesz nagyszerű alternatíva. Odafelé pedig lehet, hogy maradok a bécsi reggeli indulásnál, főleg, ha idén is lesz 5-10 euros jegy egy útra. 

A mallorcai úti beszámolómat itt olvashatják el:

Gaudi és a katedrális - városnézés Mallorca fővárosában

Pálmafák és szecesszió - városnézés Mallorca fővárosában (2. rész)

Chocolate Nation, ezzel névvel várja a látogatókat Antwerpenben az idei év elején megnyitott új látványmúzeum, mely szerényen a legnagyobbnak titulálja magát a belga csokoládékat bemutató kiállítások között, és a belga csokoládéipar történetének felfedezését ígéri azoknak, akik felkeresik a mindent a szemnek és mindet a szájnak tárlatot.

 
(képek forrása: www.chocolatenation.be)

És hogy miért éppen Antwerpen lett az új múzeum helyszíne? Mert itt nyílt meg az ország első csokoládéüzeme 1831-ben. Azóta a belga csokoládé világhírű lett, éppen ideje volt egy ilyen modern, interaktív, minden érzékszervre hatást gyakorló látványosság létrehozására (múzeumként is említik olykor, bár ezek a helyszínek elsősorban a látványosságra, a vizualitás legmodernebb megoldásaira támaszkodó élményprogramok).

Varázslatot ígérnek a hely létrehozói, és annak a lehetőségét, hogy a látogatók megismerjék a csokoládékészítés történetét, kiemelt figyelemmel annak belgiumi vonatkozásaira. És természetesen itt nem elég a látvány, kóstolni is kell (és lehet is). 

Induljunk is ki az alapanyag, a kakaóbab megismerésétől (melynek a legnagyobb tárolóhelye az egész világon az antwerpeni kikötő, lám még egy kapcsolat). Szóval az első lépéseket a dzsungelben teszik meg a látogatók, majd partra lépnek a kikötőben. Azután pedig megismerhetik a híres belga csokoládémárkák történetét, a különböző termékfajtákat, a hagyományok és az innovációk világát, mely biztosítja az előkelő helyet az országban készült édességek számára. Életnagyságú - futurisztikus - gépek mutatják be a munkafolyamatokat, ahogy a kakaóbabból végül csokoládé lesz. És vannak műhelyek is, ahol csokoládémesterek segítségével alkothatnak a szerencsések. Azt ígérik, hogy aki végigjárja a kiállítást, az a végére tudni fogja a belga csokoládé titkát, ami a legjobbak közé emeli. 

A kiállítás 4000 négyzetméteren valósult meg, tizennégy teremben dolgozva fel a csokoládékészítés történetét. A hely létrehozói azt vallják, hogy a "belga csokoládé aranyszínű". Győződjünk meg a saját szemünkkel, hogy igazuk van-e.

Chocolate Nation

A kiállításnak otthont adó épület az antwerpeni központi pályaudvarral szemben található. 

Nyitva minden nap 10.30-tól 21 óráig (utolsó belépés 19.30-kor).

Cím . Koningin Astridplein 7, 2018 Antwerpen

Janus Pannonius, Pécs egykori püspöke, költő és humanista, akár erről a fáról is írhatta volna költeményét. És bár az itt bemutatott mandulafa első hajtásait jóval később hozta meg, minthogy a vers sorai megszülettek, nyugodtan vehetjük úgy, hogy őrá is utalnak a szép szavak. Az Európai Év Fája vetélkedő egy nagyon szép és nemes verseny, ahol a fák révén a legtöbbször épületeket és településeket is megismerhetünk, felfedezhetünk.

Kép forrása: www.treeoftheyear.org

Én most nem is arra biztatom elsősorban az olvasókat, hogy szavazzanak a fára, hanem arra, hogy utazzanak el Pécsre, és ha már ott vannak, akkor menjenek fel a Mecsek oldalába, a Havas Boldogasszony-templomhoz, mely előtt ez a csodálatos fa áll.

Kép forrása: www.treeoftheyear.org

A Havas Boldogasszony-templomot egy pestis járvány elvonulása után emelték az 1600-as évek végén. A templom jóformán a megépítés pillanatától a Mária-tisztelők zarándokhelye, búcsújárását napjainkban is sokan látogatják. 

A mandulafát 135 éve ültették el, azóta alkot párt a templomépülettel. Szépsége akkor lehet a legvarázslatosabb, amikor virágzik, de a képek alapján az év többi részben is felejthetetlen látványt nyújt. Számomra sokszor elég egyetlen kép, hogy felkeressek egy várost. És ezek itt pontosan olyan képek, amelyek utazásra ösztönöznek. 

Jó látni ezeket a nagyon különleges, akár több százéves fákat. Némelyik magányosan áll, mások valamilyen épített környezet részeként. Sok mindent láttak, sok mindent tapasztaltak és sok mindenről tudnak mesélni nekünk.

Egy dunántúli mandulafáról

Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe' se látott,
  Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
  Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.

S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
  Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
  Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?

 Janus Pannonius

Itt nézheti meg a versenyben lévő fákat és szavazhat is:  www.treeoftheyear.org

Különleges fákról itt olvashat: www.nevezetesfak.hu/

A templom honlapja: http://havasboldogasszony.hu/

A búcsújárásról itt talál információt: www.bucsujaras.hu/

és egy nagyon szép garfika a templomról, Ferenc Tamás művészi alkotása a Kegyhelyek és búcsújáróhelyek látványítérképről.

Az új Eilat-i repülőtér mind a két korábban használt légikikötőt ki fogja váltani. Eddig ugyanis a nemzetközi járatok az Ovda Airportra érkeztek, a belföldi útvonalakat pedig a városhoz közelebb lévő Eilat Airport ( J. Hazmann Airport) szolgálta ki. Ez a hozzám hasonló megszállottaknak nagyon erős csábítás volt, ugyanis egyetlen város meglátogatásával is lehetőség volt arra, hogy két repülőteret is érintsen az utazás. Ez a lehetőség most sajnos megszűnik. A kettő helyett nem három lehetőség lesz, hanem csak egy.

Kép forrása: www.ramon-airport.com/

Sokáig az volt a hagyomány, hogy minden repülőteret arról a városrészről neveztek el, ahol volt. Így lett a budapesti Ferihegyi repülőtér, a bécsi Vienna-Schwechat Airport, a pozsonyi Bratislava-Ivanka Airport. Az elmúlt időszakban azután nagy divatja lett a repülőterek átkeresztelésének, amikor egy híres ember nevét veszi fel az objektum. A pozsonyi M. R. Štefánik-ét, Krakkó reptere II. János Pál pápáét (Bari légikikőtője pedig a pápa eredeti nevét, azaz a Karol Wojtyla-t), Liverpool reptere John Lennon-ét, míg a belfasti városi reptér a futballista George Best-ét. A Vörös-tengeri üdülőváros, Eilat, január végén átadott új repülőtere a Ramon nevet kapta, és ezúttal nem is egy, hanem két emberre is emlékeznek a névadással. Egyrészt Ilan Ramon izraeli asztronautára, aki a Columbia űrrepülőgép katasztrófájában vesztette életét, másrészt a fiára, Assaf Ramonra, aki vadászpilótaként halt meg gyakorlórepülés közben. (Az új repülőtér a Timna-völgy közelében van, így a klasszikus névadás során a Timna Airport lett a megnevezése).

Eredetileg már 2017-ben szerették volna átadni a Ramon repülőteret, de az első járatok fogadására végül egészen 2019 elejéig várni kellett. A belföldi és nemzetközi járatokat is kiszolgáló objektum 18 kilométerre északra fekszik Eilattól, ami azt jelenti, hogy shuttle buszokkal nagyjából tíz perc alatt elérhető a városközpontból. Ez mindenképpen pozitív változás, mert az Ovda-i repülőtér - amelyik elsősorban katonai célokat szolgál - 60 kilométerre van Eilattól. Elsőként a belföldi járatokat költöztetik át az új reptérre és a hírek szerint február 4-től már ide érkeznek és innen indulnak az Arkia és az Israir légitársaság Tel Aviv-i és Haifa-i járatai.

Budapestről a Ryanair és a Wizzair is repül Eilatba, viszont a foglalási rendszereikben jelenleg még az Ovda-i repülőtér szerepel, azaz még nem kaptak hivatalos értesítést az átköltözésről.

És meglepően kevés információ található még a repülőtér hivatalos honlapján is, úgy látszik, azért még erősen beüzemelési szakaszban van a projekt.

www.ramon-airport.com/

Azt gondolhatnánk, hogy Bergamo óvárosa, azaz a Cittá Alta teljes egészében rajta van az UNESCO világörökségi listáján. A valóságban azonban csak az a fal - várfal, városfal - lett világörökség, amelyet a Velencei Köztársaság uralma alatt emeltek. És Bergamo nem is önálló jelölésként lett elismerve, hanem további öt másik helyszínnel együtt (Olaszországban, Horvátországban és Montenegróban). Ezek közül a két legtávolabbi több mint 1000 kilométerre fekszik egymástól , egyszerre nem is fogja őket senki sem bejárni. Én most a bergamói helyszínt mutatom be, mert itt jártam személyesen is.

Bergamo, a Cittá Alta és a városfal (kép forrása:  www.unesco-venetianfortresses.com/)

A szárnyas oroszlán Szent Márk attribútuma, egyben Velence jelképe is, miután Márk evangelista a város védőszentje. A szárnyas oroszlán ott őrködik a Szent Márk tér felett, de megtalálható Európa számos városában (épületeken, tereken). Azt mutatja, hogy meddig terjedt ki egykor a Serenissima, azaz a Velencei Köztársaság hatalma. Velence elsősorban tengeri hatalom volt - az Adria királynője -, de amikor a vizeken visszaszorult, akkor a területi veszteséget megpróbálta a szárazföld irányában kompenzálni. Így jutottak el egészen Bergamóig.

Azonban ezeket az új részeket nemcsak megszerezni volt feladat, de megvédeni is. És egy ekkora területet lehetetlen volt körbe keríteni, összefüggő falrendszerrel védeni, de a stratégiai pontokon kiépített erődített városok biztonságot nyújtottak az ott élőknek és ellenőrzésük alatt tartották a fontosabb útvonalakat. A világörökségi listára 2017-ben felvett építményeket a 16.-17. században emelték és a hadviselés egy egészen új korszakának emlékei ezek az "alla moderna" fogalommal meghatározott katonai építmények.

Ennek a védelmi láncnak két meghatározó eleme volt. Az egyik a "Stato da Mar", amely a tenger felől érkező fenyegetések kivédésére és visszaverésére épült, míg a másik a "Stato da Terra", amelyik a szárazföld felől érkező ellenséget volt hivatott megállítani. Ez utóbbinak volt a legszélső - legnyugatibb - eleme a bergamói városfal.

A Bergamo területén legkorábban megtelepedő népek is azt a részt lakták be, ahol napjainkban a Felsőváros van. A római birodalom korában már fallal is körülvették a dombtetőt, miközben idővel a falon túli részt, a domb oldalát, alját is belakták. A Felsőváros keretei adottak voltak, nem volt bővíthető a területe. Ami új volt és nagy - a később években például a gyárak -, azok mind a lenti részen épültek ki. A falon belül volt a város - a civitas -, azon túl pedig a külváros. A Cittá Alta lett Bergamo politikai és vallási központja.

Bergamo történelmében meghatározó időszak volt a Velencei Köztársasághoz tartozás kora, mely 1428-ban vette kezdetét és több mint három évszázadon keresztül tartott. Számos ma is látható emblematikus épület keletkezett ezekben az években, és akkor került sor a városfal modernizálására, megerősítésére is (1560 és 1623 között). A hatalmas falrendszer és a mellette lévő árkok egy kicsit szét is választotta az Alsó- és a Felsővárost, de azért nem szüntette meg a köztük fennálló kölcsönös kapcsolatot.

Az erődrendszer - védelmi rendszer -, amit a Velencei Köztársaság a 16.-17.század folyamán kiépített, válasz volt a fegyverek technikai fejlődésére. A várépítészetet mindig is az motiválta, hogy milyen képességű fegyver ellen kell megvédeni a bent lévőket. Ahogy egyre komolyabb volt a fenyegetettség, úgy lettek vastagabbak a falak, épültek magasabb pontokra a várak, lettek bonyolultabbak a falrendszerek. A 16.-17. században egy jelentős fejlődésen, változáson ment át a hadviselés. Hadügyi forradalom zajlott, melynek egyik oldalán az egyre hatékonyabb lőfegyverek és ágyuk álltak, míg a másikon az erre válaszul megépített, alacsony, de vastag falakkal rendelkező, bonyolult - mértani - alaprajzú erődök. Ez a várépítészeti - erődépítészeti - stílus olasz rendszer elnevezéssel is közismert (sőt ezen belül van ó-olasz és új-olasz változat is). 

Lombardiában kevés erődítmény tartott ellenőrzés alatt nagy területeket, így annak, aki át akarta venni az uralmat az adott régió felett, az erődöt kellett elfoglalnia. És miközben kiépültek az új, igen masszív, mozgalmas formájú várfalak, olyan egyedi alakú - szabályos sokszög alaprajzú - védelmi rendszerek jöttek létre, amelyek kifejezetten szépnek, szinte művészi alkotásnak tűnnek.

A hadviselés megváltozott, a korábbi nyílt színi összecsapásokat felváltották a hosszú ostromok. Az olasz rendszerű védművek sokkal nagyobb esélyt adtak a bent lévőknek, hogy feltartóztassák a támadó sereget. És sokkal kisebb létszámú csapattal is hatékonyan lehetett védekezni, visszaverni a nagyobb létszámú ellenséget is. 

Lám, egyetlen falrendszer is mennyi mindent tud mesélni Európa történelméről, ha alaposabban utána nézünk a múltjának, építése történetének. Ezért viseli joggal ez a védelmi rendszer a világörökségi címet, mert egyszerre mutatja fel a hadászat, a katonai fegyverek technikai fejlődését és az arra adott mérnöki választ, miközben láthatjuk egy egykori világhatalom fejlődését is. Messzire kanyarodtunk egy utazási ajánlótól? Szerintem nem, mert nekem ezek az információk is hozzátartoznak a tartalmas utazáshoz. 

Ha Bergamóban járnak, akkor nem erre fognak elsősorban gondolni, hiszen le fogja Önöket nyűgözni a város hangulata, a műemléképületek szépsége. De ha kimennek a várfalra, hogy lenézzenek az Alsóvárosra, jusson eszükbe mindaz, amiről ezek a falak mesélni tudnak. 

A világörökségi jelölés elnevezés: Velencei védelmi művek a 16. és a 17. századból - Stato da Terra (nyugati) - Stato da Mar 

A helyszínek felsorolása: Bergamo, Palmanova, Peschiera del Garda, Zara, Sibenik és Kotor

Palmanova

A hat helyszín közül minden bizonnyal az északkelet-olaszországi Palmanova erődvárosa a leglátványosabb.

www.unesco-venetianfortresses.com/

Palmanova  (kép forrása: http://www.turismofvg.it/)

Peschiera del Garda

Zara

és egy nagyon szép példa a modern, olasz stílusú erődrendszerről Magyarországról, a szendrői Felsővár rekonstrukciós rajza (Ferenc Tamás grafikája a Civertan Grafikai Stúdió kiadásában)

Egy barcelonai városnézéshez nem kell különösebb indok, és már eddig is egészen jó menetrenddel lehetett utazni Budapestről közvetlen járattal a katalán fővárosba. Barcelona repülőterére - az El Prat-ra - a Wizzair-nek és a Ryanair-nek is napi járata van (az egyik kora reggel megy oda, a másik késő délután repül vissza). Áprilistól viszont lesz a Wizzair-nek hetente kétszer - kedden és szombaton - esti járata is a katalán fővárosból, amelyik 22 óra 35-kor száll fel, így a kora reggeli érkezéssel és a késő esti hazaindulással teljes értékű napokat lehet Barcelonában tölteni.

A repülőtér közel van a városközponthoz és akár a reptéri buszt, akár a vasutat válasszuk, nagyjából fél óra az út. Ez azt jelenti, hogy a reggel 8 óra 40 perces érkezés és este 22 óra 35 perce felszállás között olyan sok időnk marad, hogy akár egyetlen napra is érdemes kimenni, ha az embernek nincs több ideje, de szeretne egy kicsit beleszippantani a tenger illatába és a város pezsgő életébe. És ha elutazunk hétfőn vagy pénteken reggel és a másnap esti géppel jövünk haza, akkor két teljes napunk van a városra, ami egyáltalán nem kevés.

Ez most nem egy úti beszámoló (bár jártam már Barcelonában). De szeretném a figyelmükbe ajánlani ezt jó utazási lehetőséget, amit érdemes kihasználni, és mellé szeretnék bemutatni egy talán kevéssé ismert helyszínt, amit viszont vétek lenne kihagyni egy Barcelonai túrából.

Barcelona Antoni Gaudi és mindenekelőtt a Sagrada Família. A La Rambla és a belváros forgataga, és persze a tengerpart, a strandok és az újabban épült toronyházak kontrasztja, a napfény, a latin életérzés szinonimája. Ezt mind meg is fogják találni a város felfedezése során. Amit én itt most külön ajánlani fogok, számomra ez a helyszín volt az igazi meglepetés, a legnagyobb élmény, amire azóta is úgy gondolok: ide feltétlenül visszamegyek.

A múzeum épülete (kép forrása: www.wikipedia.com)

Ez pedig a Museu Nacional d'Art de Catalunya, azaz a MNAC kiállítása a Montjuic-dombon. A képeken is látszik, hogy egy igen komoly épület ad otthon a katalán művészet bemutatásának. Az MNAC anyaga Spanyolország egyik legnagyobb gyűjteménye. 

Már maga a múzeumépület, a Palau National is hatással van az érkezőre, főleg akkor, ha a Reina Maria Cristina sugárút felől jövünk és a lépcsőzetes - teraszos - szökőkút melletti széles lépcsősoron tesszük meg az utolsó métereket az épület bejáratához. A Palalu National az 1929-es világkiállításra épült és olyan finomságokat fedezhetünk fel rajta, mint a vatikáni Szent Péter bazilika ihlette kupola, vagy a Santiago de Compostella-i székesegyházat megidéző négy torony. Mielőtt belépünk - vagy a kiállítás megtekintése után - ne hagyjuk ki a városra innen nyíló nagyszerű panorámát.

És amit bent fognak látni, az ugyanolyan lenyűgöző, mint a múzeumépület külső homlokzata és környezete.

Rám legnagyobb hatással azok a román kori templombelsők voltak, amelyeket a régió legkülönbözőbb helyszíneiről hoztak ide. A falképeket, freskókat leválasztották az eredeti épületbelsőről, amit azután rekonstruáltak a múzeumban. Lehet azon vitatkozni, hogy szabad-e így elmozdítani az eredeti közegükből műalkotásokat. Egyfelől biztosan autentikusabb az eredeti környezetében látni egy középkori templomi freskót. Másrészt viszont tény, hogy nagyon sok helyen nem tudják garantálni a falkép sértetlenségét. Ha elpusztul, akkor senki sem fogja látni, itt viszont nagyon sokan találkozhatnak vele.

Részlet az MNAC kiállításából (kép forrása: www.wikipedia.com)

Engem lenyűgözött a látvány, elvarázsolt az élmény, és azt is tervezem, hogy a még ma is álló csodálatos templomokat fel fogom keresni a Pireneusokban. Például a Saint Climent román kori templomát Taüll-ben, mely apszisának a freskója szintén a múzeumban látható napjainkban.

A Taüll-i középkori templom (kép forrása: www.wikipedia.com)

Hasonló kiállítást láttam pár hónapja Athénban, a Bizánci és Keresztény Múzeumban. Az is nagyon tetszett. Természetesen az MNAC gyűjteménye sokkal többet nyújt, mint a román kori katalán művészet bemutatása. Erős a gótikus kor anyaga is, a reneszánsz és a barokk is, de legalább ennyire büszkék a közelmúlt művészeinek az alkotásaira is. Az biztos, hogy a katalán művészetre egyedülálló rálátást kaphatunk ennek a nagyon gazdag gyűjteménynek a segítéségével.

Múzeumi bérlet hat barcelonai múzeum (köztük az MNAC) megtekintéséhez: 
http://articketbcn.org/

Reptéri transzfer:

Vonat 

A leggyorsabb közlekedési mód a reptér és a belváros között (27 perc a menetidő). A járatok félóránként indulnak és a Barcelona-Passeig de Gracia megállóig mennek (a vasúti menetrendben a repülőtér El Prat Airport-ként szerepel).

Reptéri busz

Több cég is üzemeltet reptéri shuttle járatokat és van menetrendszerű buszjárat is. A shuttle buszok menetideje jellemzően 35 perc és szinte folyamatosan indul busz a reptérre és vissza. (Például az Aerubús napközben 5 percenként indul a T1 terminálra, de csúcsidőn kívül is 10 perces a követési távolság).